PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előbbi gondolatmenetemet szeretném annyiban folytatni és Lezsák Sándor alelnök úrhoz kapcsolódni, hogy értékeink körének a gyűjtési területét is nagyon fontos éppen ezért meghatározni. Az előttünk levő törvényben, csak felhívnám a figyelmet rá, hogy háromfajta meghatározás keveredik ebben a tekintetben. Az egyik: a preambulumban a Kárpát-medence ember alkotta és természet adta értékeit átfogó értéktárban ír erről. A 3. oldalon pedig az országhatáron túl élő magyar közösségek, majd pedig alatta a történelmi vagy a mai Magyarországra folytatja ugyanezt a gondolatot.

Talán ebben javasolhatnám, és ezt majd a szakemberek eldöntik, hogy a legpontosabb az lenne, ha a határon belüli és a határon túli magyar közösségek értékeiről beszélnénk. Hiszen nemcsak a Kárpát-medencében lehetnek ilyen értékek, gondolom én, hanem történelmünk sajátosságaiból adódóan a Kárpát-medencén túl is, és talán pontosabb az a fogalmi meghatározás, ami egyébként aztán később az értéktárpiramisnál megjelenik, hogy a határon túli magyar közösségek tágabb fogalmat használjuk ebben a tekintetben a Magyarország határain belül lévő értékek mellett.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu