TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Bevallom, nem igazán terveztem a hozzászólást, de miután a kormányt minimum két kritika érte ebben a kérdésben, hozzáteszem, egyik sem tartozik a vizsgálóbizottsági jelentéshez, de ez a dolgok természete már, hogy a parlamentben a képviselő bármiről beszélhet.

Mielőtt erre rátérek, teljes fordulatot hozott Kovács Tibor képviselő úr felszólalása, hiszen ő alapjaiban változtatná meg a jelentést. Erre csak hadd legyen egy megjegyzésem, képviselő úr, hogy nem újdonság ez az MSZP részéről, hogy csináljuk azt, hogy az Európai Uniónak hazudunk, és aztán majd milyen jó lesz nekünk. Tehát ha valami ipari katasztrófa, akkor szerintem az ipari katasztrófa és nem természeti, akármit is bogarászott ki most a laptopján, hogy mit írt éppen a hvg.hu délelőtt 9 óra 42-kor.

A másik, szintén legfőképpen a szocialista frakció részéről hangzott el, nagyon érdekes, hogy nem történt meg a másodlagos kártérítés, és ezt a kormánytól követelik. Én köszönöm szépen az elismerést, ez azt jelenti, hogy az elsődleges megtörtént, tehát azt nem vitatják, legalábbis nem hangzott el; ugyan ez sem tartozik a jelentéshez. És ugyanezt tudom mondani a Jobbik képviselőjének a felszólalására is, tehát amikor az utolsó szögről van szó, igenis, az utolsó szög meg van térítve. Most már nem erről van szó, hanem arról van szó, hogy elmaradt hasznot kell megtéríteni, tehát másodlagos, és majd persze utána jön a harmadlagos kártérítés is.

Ami pedig a Kármentő Alapot illeti, ezt a vitát nem igazán értem, hiszen, ha jól értem, most az a probléma, hogy van egy alap, amelyben még van komoly forrás, és egészen bizonyos, hogy ez a pénz ott, a térségre lesz fordítva. Az egyik képviselő azt mondja, hogy a térségben fejlesztéseket, munkahelyeket kell támogatni - véleményem szerint ez a pénz egyébként totálisan alkalmas arra is -, és azt követelik a kormánytól, hogy miért nem ebből a pénzből térítette meg a gépjárművet, miért nem ebből a pénzből adott segélyt - amit, egyébként jelzem, adott -, miért nem ebből a pénzből térítette meg az ingóságot, és akkor az államnak, a kormánynak a kasszájában megmaradt volna a forrás. Most önök azt kérik számon a kormányon, hogy miért nem a Kármentő Alapot költötték el elsősorban, ami szerintem fordított és nem helyes gondolkodás. (Kovács Tibor: Nem azt kérjük számon!)

Ami viszont a legsúlyosabb vád, az a Jobbik frakciójából érkezett, Ferenczi Gábor bíró úrtól talán, mondhatom így? - mert az ön felszólalása felért azzal, mint hogyha ön legalább a bíróságon lenne, és kihirdetné az ítéletet. Azt gondolom, hogy sok vád érheti a kormányt, Magyarország kormányát ebben a kérdésben, persze, de az, hogy nem akarja az igazságot, és nem akarja a felelősöket utolérni, és őket számon kérni akár büntetőügyileg, akár pedig kártérítés tekintetében, ez a vád biztosan nem igaz, és én ezt határozottan visszautasítom a kormány nevében, ugyanis, hogyha egy kicsit visszaemlékezünk a történésekre, a magyar rendőrség kezdeményezte a cég vezetőinek előzetes letartóztatását, számonkérését, a bíróság ezt nem hagyta jóvá. A magyar kormány nem engedte azt, hogy egyébként magánügyvédek hiénájává váljon az, ami ott Devecserben történt, és a magyar kormány azonnal azt mondta, hogy kártérít mindenkit, és nem szabad az embereket félrevezetni azzal, hogy ezeket az ügyvédeket odaengedjük, és majd azt mondjuk, hogy peres úton fogjuk a kártérítést követelni.

Azt gondolom egyébként az ön felszólalásáról, hogy egy viszonylag jó jobbikos képviselő, Kepli Lajos, tehát egy jó bizottsági elnöki teljesítmény van a jobbikos képviselő mögött, de azt gondolom, az ön felszólalása mindent elrontott ezzel, mert valójában nem az ügyet húzta le, hanem szerintem a Jobbik teljesítményét és Kepli Lajosét, akinek egyébként a munkájához őszintén, szívből gratulálok, és ugyanúgy minden bizottsági tagnak.

(18.00)

Nagyon szépen köszönöm, hogy elmondták a véleményüket, és alapjaiban a vita elején különösen segítették azt az elvárást, amelyet egyébként minden frakció kimondott, hogy ennek a vizsgálóbizottsági jelentésnek az kell a következménye legyen, hogy levonjuk a konzekvenciákat, hogy mi a feladata az Országgyűlésnek, mi a feladata a kormánynak, és az egyetlen célunk az kell hogy legyen - és ezt kifejezte mindenki, aztán mégsem úgy szólt hozzá -, hogy soha többet ilyen katasztrófa Magyarországon ne történjen meg.

Köszönöm szépen a rövid figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu