DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Malév Zrt. helyzetében alapvető változást hozott, hogy az Európai Bizottság 2012. január 9-én jogellenesnek minősítette a magyar állam 2007 és 2010 között, vagyis a szocialista kormányok idején biztosított hitelnyújtását és tőkeemelését, egyúttal kötelezte a céget mintegy százmilliárd forintos nagyságrendű, a belső piaccal összeegyeztethetetlennek minősített támogatás visszafizetésére.

Azért jó, ha tisztázzuk: a Malév nem a 2011-es év miatt ment csődbe - a tetemes adósság, a felelőtlen privatizáció, majd a visszavásárlás miatt, amit már nem tudott kezelni. Ha a 2011-es évet nézzük, az utolsó negyedévben a Malév már mintegy 7 milliárd forint többletbevételt hozott az előző év azonos időszakához képest, a járatok 75 százalék feletti kihasználtsága pedig meghaladta az európai átlagot; rekordforgalmat ért el a Budapest Airport is.

Mint ön is tudja, a Malév Zrt. 2012. február 14-étől felszámolás alatt áll. A munkavállalók védelmét az 1994. évi LXVI. törvény szerint bérgarancia-rendszer szolgálja, amely megelőlegezi a bérek kifizetéséhez szükséges fedezet egy részét. A felszámolónak kérelmet kell benyújtania az illetékes munkaügyi központhoz a bérjellegű tartozások megelőlegezése iránt. A Malév és a működtetéséhez kapcsolódó cégek a munkaügyi központot 1951 munkavállalót érintő csoportos létszámcsökkentési szándékukról tájékoztatták, de a tényleges létszámleépítés döntő részben májusban, illetve júniusban játszódik majd le.

A költségekkel kapcsolatban jelenleg még nehéz nyilatkozni, mert itt eljárásrendi határidőket kell betartani. Előzetes információk szerint a Malév felszámolása miatt szükség lesz a Bérgarancia Alap igénybevételére. A végkielégítésre mintegy 9 milliárd forintot kell fizetni, ebből várhatóan mintegy 1 milliárd forint terhelheti a Bérgarancia Alapot.

Tisztelt Képviselő Úr! Mint ön előtt is ismert, a munkaerő-kölcsönzés keretében történő foglalkoztatás jellege eleve az, hogy egy rugalmas munkaerő-piaci eszköz. A vonatkozó és az európai szabályokkal teljesen összhangban lévő törvények szerint azonban a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállalók követelései csak abban az esetben elégíthetők ki a bérgarancia alaprész támogatásával, amennyiben maga a kölcsönző cég felszámolás alá kerül. Előzetes információnk szerint ez a probléma 300 fő kölcsönzött munkaerőt érinthet.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a lehetőségein belül mindent megtesz annak érdekében, hogy az elbocsátott dolgozók mielőbb munkahelyhez jussanak. A csoportos létszámleépítés szándékának bejelentése óta a munkaügyi központ vezetői és munkatársai napi kapcsolatban állnak a cégek képviselőivel, és azt tervezik, hogy heti egy alkalommal kihelyezett ügyfélszolgálatot működtetnek annak érdekében, hogy az érintett dolgozók közvetlenül a helyszínen juthassanak fontos, elhelyezkedésükhöz vagy nyilvántartásba-vételükhöz szükséges információkhoz, tájékozódhassanak a pályázati lehetőségekről, a foglalkoztatási támogatásokról.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, kérem válaszom elfogadását. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból. - Dr. Józsa István: Mikor indul az új Malév?)

Forrás: parlament.hu