DR. NEMÉNY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Idén január 1-jével állami tulajdonba kerültek a korábbi megyei tulajdonú szociális, kulturális intézmények, iskolák, kórházak, közgyűjtemények, folyóiratok, üdülők, és még sorolhatnám.
Az állam majd jó gazda lesz - mondták láthatóan egyáltalán nem meggyőződésből, sokkal inkább meggyőzésből a megyei közgyűlési elnökök. Persze, senki nem hitt nekik. Hisz mitől is lenne az? Pénze nincs több, sőt kötődése, érzelmi viszonyulása, amely dolgok néha pénz nélkül is csodát tudnak tenni, pedig egyáltalán nincsen.
Van viszont információhiány és teljes bizonytalanság. Még a hagyományos, jó dolgok sem tudnak működni így tovább. Példa erre a Vas megye gyermekeinek üdülését biztosító balatonberényi gyermektábor helyzete. Ezt az ingatlant a Vas megyében élő szülők építették évtizedekkel ezelőtt, hétvégéiket feláldozva. Azóta generációk itt ismerték és szerették meg a Balatont. S ez a nyaralóhely adott évek óta nyaralási lehetőséget a megyében élő hátrányos helyzetű gyermekeknek is.
Most azonban hiába kérdezik a támogatók, hogy melyik héten vihetik ingyen az állami gondozott gyerekeket nyaralni. Nincs válasz. Annyit tudunk mindössze, hogy az ingatlan egy budapesti kft.-hez került tovább, aki majd valamikor megpályáztatja, hogy kik vehetik igénybe. Az már biztos, hogy a Vas megyei gyermekek nem. Mert megváltozott a célcsoport, a gyerekek ebbe már nem tartoznak bele.
És hiába írt levelet a közgyűlési elnök, őt sem méltatták válaszra. Akkor mégis: mire számítsanak a hátrányos helyzetű gyerekek? És mire számítsunk mi, akik itt élünk, és akiknek fontos az üdülő sorsa? Ma csak az lehetne a megoldás, ha a kezelési jogot megkapná a megyei jogú város, aki aztán újra a gyermekek rendelkezésére bocsátaná az üdülőt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor kapjuk vissza az elvett tulajdonunk feletti rendelkezési jogot? Mikor nyaralhatnak újra Balatonberényben a Vas megyei gyermekek? Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés