HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A Képcsarnok Kft. tulajdonosa eddig a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány volt. A napokban benyújtásra kerül a közalapítvány megszüntetési kérelme, így belátható időn belül az új tulajdonos abban a helyzetben lesz, hogy pontos és teljes képet kapjon a Képcsarnok Kft. gazdasági helyzetéről, piaci pozícióiról és lehetséges konszolidációjáról.

A Képcsarnok Kft. egyelőre nincs a minisztérium vagyonkezelésében, így a minisztériumnak tulajdonosi jogosítványai, társasági jogi eszközei a kft. működésével kapcsolatban egyelőre nincsenek. Ez nem jelenti azt, hogy ne tennénk lépéseket a közalapítvány vagyonának biztonsága érdekében a kft. vonatkozásában is. A napokban a közalapítvány feladatait és ingatlanvagyonát átvevő Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Hornyák Tibor úr személyében vagyonelszámolót neveztünk ki, az ő feladata többek között, hogy gondoskodjon az alapítványi vagyon megőrzéséről, és ellenőrizze a közalapítvány vagyonának felhasználását. A vagyonelszámoló közreműködésének köszönhetően jobban elkerülhetők esetleg olyan döntések, amelyek például a közalapítvány tulajdonában álló gazdasági társaságok jövőjét befolyásolnák.

Tájékoztatni szeretném arról, hogy február 24-én a közalapítvány kuratóriuma ismét napirendre tűzte a Képcsarnok Kft.-vel kapcsolatos hosszú távú szerződések jóváhagyását, amelynek elfogadása a korábbi miniszteri biztos fellépésének köszönhetően egyszer már lekerült a napirendről. Így történt ez most is, a kuratórium végül nem tárgyalta a kérdést, így a Képcsarnok ingatlanértékesítési és egyéb kérdéseiben már nem született döntés. Ezáltal az új tulajdonos keze nem lesz megkötve, mérlegelheti, hogy hogyan képzeli el az egyes üzletek és bérlemények jövőbeli működtetését.

A Képcsarnok leendő új vezetésének feladata lesz, hogy a birtokba kerülés után azonnal átvilágítsa és felmérje a kft. helyzetét, és ennek alapján az új tulajdonos számára egy gazdasági és szakmai koncepciót tegyen le a további működésről. A tárca célja, hogy a meglévő vagyonelemek hasznosítása az eddigieknél hatékonyabb módon és a kortárs magyar képzőművészet érdekében történjen. A képviselő úrral együtt azt szeretnénk, hogy a Képcsarnok Kft. üzletei továbbra is a kortárs magyar képzőművészet ügyét szolgálják.

Megjegyezni szeretném, hogy a Képcsarnok, amely a szocializmusban az állami műkereskedelem monopolvállalata volt, ma már szerény mása egykori önmagának, az egykori országos hálózat mára néhány galériára zsugorodott, és ez alapvetően a megváltozott piaci-gazdasági körülményekkel magyarázható. A meglévő galériák fontosak számunkra, hiszen sokszor egy-egy vidéki nagyvárosban ezek az üzletek jelentik a művészek számára a piacra jutást és a kapcsolatot a helyi közösséggel.

Tisztelt Képviselő Úr! Természetes, hogy tisztázni kell, mi vezetett oda, hogy a pár évvel ezelőtt még nyereséget felmutatni képes cég mára ennyire veszteségessé vált. Bízom benne, hogy a képviselő úr által kezdeményezett ügyészségi vizsgálat is belátható időn belül eredménnyel zárul. Ezzel együtt fontosnak tartom, hogy majd az ügyet a minisztérium mint új kezelő szerv is kivizsgálja, és a jövőben pontosabban meghatározza a Képcsarnok Kft. viszonyát a birtokában lévő kiállítóhelyekhez.

Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu