KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár úr felvezetése után nem mondhatunk mást, mint hogy ismételten egy hecckampány van indulóban. Jó néhány dolgot elfelejtett tényszerűen felsorolni államtitkár úr, amikor ezt a kezdeményezését 15 percben előadta. Elfelejtett például arról beszélni, hogy az említett időszak alatt a Nemzeti Vagyonkezelő felügyelőbizottságában ott ült a Fidesz képviselője is. Minden egyes dokumentum, minden egyes tranzakció összes dokumentációja a Fidesz képviselőinek és a Fidesz felügyelőbizottsági tagjának rendelkezésre állt. Emlékezetem szerint ebben az időszakban a felügyelőbizottság fideszes tagja nem verte a tamtamot, hogy márpedig itt micsoda - az államtitkár szavai szerint - disznóságok történtek. Ezzel szemben most senki nem ellenőrizheti, mert a politikai pártok képviselői nincsenek jelen a Nemzeti Vagyonkezelő felügyelő szerveiben. Most aztán tényleg nem látja senki, hogy mi történik, és az Országgyűlés nyilvánvalóan majd utólag fogja ellenőrizni azokat a folyamatokat, amelyek az önök kormányzása idején történnek.

Itt jön elő ismételten az a problémakör, amit már a Malév-ügy kapcsán is, de a vörösiszap-katasztrófa kapcsán is elmondtunk, hogy a parlament mindig mindent vizsgálhat, ami az előző kormányzat idején történt, csak egy dolgot nem vizsgálhat a parlament sohasem, sem 1998 és 2002 között, sem most, azt a tevékenységet, amit a mostani kormány végzett. Ez egy szemforgató magatartás, tisztelt államtitkár úr, és a dolgok lényegéről való figyelemelterelést szolgálja az a kezdeményezés is, amit ön beterjesztett.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu