ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1. és 2. pontja nem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, az előterjesztő sem támogatja, de az MSZP kérte a határozathozatalt. Most ezekről döntünk.
Az 1. pontban Mesterházy Attila és mások a határozati javaslat 1. pontjának módosításával azt kezdeményezik, hogy az Országgyűlés a jelentés elfogadása helyett vegye azt tudomásul. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen, 276 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A 2. pontban Mesterházy Attila és mások a határozati javaslatot kormányfeladatokkal kívánják kiegészíteni. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen, 233 nem szavazattal és 41 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján, elfogadott módosító javaslat hiányában most sor kerülhet a zárószavazásra.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/4796. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 290 igen, 46 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik a Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, illetve az ebben az időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgáló bizottság felállításáról címmel előterjesztett határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. Budai Gyula önálló indítványát H/5939. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/5939/5. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Most a határozathozatalok következnek.
Az ajánlás 1. és 2. pontjáról nem határoz az Országgyűlés, mert azok nem felelnek meg a Házszabály rendelkezésének.
Az ajánlás 3., 4. és 5. pontjai ugyan nem kapták meg a szükséges bizottsági támogatást, de az MSZP kérte azokról a szavazást. Most ezekről döntünk.
A 3. pontban Józsa István a határozati javaslat 4. pontjában határidőt módosít.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen, 279 nem szavazattal és 3 tartózkodás mellett elutasította.
A 4. pontban Józsa István a határozati javaslatot új ponttal egészíti ki.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 38 igen, 235 nem és 54 tartózkodó szavazattal elutasította.
Az ajánlás 5. pontjában szintén Józsa István a határozati javaslat 7. pontjában az adatközlési és megjelenési kötelezettséget módosítja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 39 igen, 275 nem és 16 tartózkodó szavazattal elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján, elfogadott módosító javaslat hiányában sor kerülhet a zárószavazásra is.
Ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/5939. számú országgyűlési határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a határozati javaslatot 273 igen, 52 nem és 3 tartózkodó szavazattal elfogadta.
Most soron következik a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/5842. számon, a bizottságok együttes ajánlásait T/5842/16. és 19. számon kapták kézhez képviselőtársaim.
Megkérdezem Szatmáry Kristóf államtitkár urat,: kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. (Jelzésre:) Igen, parancsoljon, államtitkár úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés