SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azért kértem szót, mert egy nagyon fontos, több százezer magyar család számára könnyebbséget jelentő törvényjavaslat módosító indítványainak szavazásánál tartunk, és először is mindenképpen szeretném itt zárszóként lényegében mindenkinek megköszönni képviselőtársaink konstruktív együttműködését.
A törvényjavaslatban szabályozott árfolyamrögzítés meggyőződésünk szerint a devizahitel-adósok többsége számára elérhető lesz, több százezer szerződésre számíthatunk. Épp ma jelentek meg a végtörlesztéssel kapcsolatos, ma már talán végérvényesnek tűnő számok, amelyek alapján közel 170 ezer devizaadós háztartás, család tudta végtörlesztéssel a korábban felvett hitelét visszafizetni. Reményeink szerint a most benyújtott módosító indítványok, illetve ezen törvényjavaslat zárószavazása után a végtörlesztéssel élni nem tudó több százezer család számára is megnyugtató, az elkövetkező évekre biztos, kiszámítható hiteltörlesztést nyújtó törvényjavaslatot tud elfogadni az Országgyűlés.
Talán külön kell hangsúlyozni, hogy a most támogatott módosító indítványok tekintetében a Bankszövetséggel való egyeztetés megtörtént. Itt egy Bankszövetséggel való megállapodás alapján tudjuk arra kérni az Országgyűlést, hogy a támogatott módosító indítványokat szavazza meg. Olyan lényeges módosítások is ebbe egyébként bekerültek, mint a banki értékbecsléstől függő ingatlanértéktől való eltérés vagy éppen a 20 millió forintos korlát meghatározása.
Még egyszer szeretném megköszönni képviselőtársaimnak - azoknak is, akik a módosító indítványt benyújtották - azt a támogatást, ami ezt a törvényjavaslatot övezte, és bízunk benne, hogy a módosító indítványok és a zárószavazás után valóban, amikor ez a törvény életbe lép, sok százezer magyar család mentesül a múltnak azon hibái alól, ami a megnövekedett törlesztőrészleteket jelenti.
Kérem az Országgyűlést, hogy a módosító indítványokat támogassa. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés