ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Köszönöm, hogy becsöngette a képviselőket. Lehet, hogy el fogom fogadni a választ attól függően, hogy mit mond a kormány.

Tisztelt Államtitkár Úr! A 2010. március 8-ai 2010/18/EU tanácsi irányelv átültetésének határideje 2012. március 8-a volt. Eddig a határidőig kellett volna átültetni a magyar jogrendbe az irányelvet. Az LMP álláspontja szerint a megfelelő szabályok különösebb gond nélkül kialakíthatók lennének, és segítenék a nők visszailleszkedését a munkába szülés után, és ezzel a demográfiai válság megoldását. Az irányelv célja ugyanis, hogy a nők és a férfiak közötti egyenlőbb tehermegosztást ösztönözze, a gyermek születése utáni időszakban legalább minimális mértékben mindkét szülő legyen otthon egy ideig. Azokban az országokban, ahol a szülői szabadság a család egészének jogosultsága, vagy mint Magyarországon, egyéni joga, ott a másik szülő általában nem veszi igénybe azt, vagyis egyikük nem vagy alig vesz részt a gyermek gondozásában.

A kutatások viszont azt mutatják, hogy az apák korábban azért nem éltek a lehetőséggel, mert ezt a főnökük rossz szemmel nézte. Ha viszont szabályok védik az apákat, és meg kell osztani a szülői szabadságot, különben elvész a jogosultság, akkor boldogan élnek vele az apák. Dr. Kopp Mária kutatásaiból is tudjuk, milyen egészségvédő és demográfiai hatásai vannak annak, ha az apák is kötődést, érzelmi viszonyt alakítanak ki a gyermekeikkel, és ez nemcsak az anya privilégiuma marad. Azt is tudjuk, a mai fiatal szülők erről már így gondolkodnak. Az apák igénylik azt, hogy gyermekükkel legyenek, és annál jobban vágynak gyermekekre, minél inkább lehetőségük van részt venni a nevelésében, gondozásában.

A keretmegállapodás célkitűzése minimális. Lényegében csak az apai szülői szabadság intézményének bevezetését jelenti, egyetlenegy hónapnyi szabadságot ír elő Magyarország esetében a 36 hónapra nyúló szabadságból, amit csak az apa vehet igénybe. Ez elvileg számos módon biztosítható lenne. Ezek többsége azonban vagy a munkáltatónak, vagy a költségvetésnek jelentene jelentős többletterhet. A jelenlegi lehetőségekkel számot vetve javaslom a gyermek hároméves koráig igénybe vehető fizetés nélküli szabadság, illetve az ugyaneddig az időpontig járó gyermekgondozási segély egy hónapjának az apára való kötelezően átruházandóvá tételét.

Tisztelt Államtitkár Úr! Mikor tervezi a kormány átültetni a magyar jogrendbe a szülői szabadságról szóló 18-as tanácsi irányelvet? Várom megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu