HALÁSZ JÁNOS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mint ahogy arra a képviselő úr is rávilágít, a világörökségről szóló törvény önmagában nem elegendő a magyarországi világörökségi területek megfelelő védelméhez, ahhoz ugyanis elengedhetetlen a törvény végrehajtása, azaz három lényeges elemének, a világörökségi kezelési terv elkészítésének, a világörökségi gondokságok újraszervezésének, valamint a pénzügyi források biztosításának gyakorlati megvalósítása.

A tárca a törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendeletek előkészítését megkezdte. 2011. december 27-én kihirdetésre került a világörökségi kezelési tervről, a világörökségi komplex hatásvizsgálati dokumentációról és a világörökségi várományos helyszínekről szóló kormányrendelet. A világörökségi gondnokságról szóló miniszteri rendelet előkészítése is befejeződött, annak kihirdetése a közeljövőben várható.

A végrehajtási rendeletekhez továbbá szorosan kapcsolódik az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságáról szóló kormányrendelet, amely az említett bizottság egyik szakbizottságaként működő világörökségi testületre vonatkozóan tartalmaz rendelkezéseket. A szakbizottság megalakulására a közeljövőben kerül sor.

A végrehajtás jogszabályi hátterének utolsó elemét a tokaj-hegyaljai történelmi borvidék történeti tájjá nyilvánításáról szóló Nefmi-rendelet képezi. A rendelet egy régóta fennálló hiányt pótol. Lehetővé teszi, hogy a tokaji világörökségi helyszín esetében is elkészülhessen a világörökségi helyszín védelmét és fenntartható használatát lehetővé tévő világörökségi kezelési terv, valamint sor kerülhessen azon világörökségi gondnokság kijelölésére, amely a kezelés feladatait a tokaji helyszínen elláthatja.

A végrehajtás további elemét képezi a világörökségi tervtanácsok kérdése. Ezzel kapcsolatban a Belügyminisztériummal együttműködésben megkezdtük a vonatkozó jogszabályok felülvizsgálatát.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu