PÁL BÉLA (MSZP): Én az ajánlás 3. pontjában szereplő módosító indítványunkat szeretném nyomatékosítani, de köszönöm, az alelnök úr mondta is, hogy ebből az egyik pontot, a Kárpát-medencére vonatkozót, amely egy tágabb kör, el is fogadták. Köszönöm szépen.

Azért tartottuk ezt fontosnak, mert nagyon fontos a fogalmi meghatározás már a preambulumban is, mert bár kerettörvényről van szó, és természetesen minél több dolgot szeretnénk pontosan szabályozni, de a kerettörvény jellegénél fogva nem lehet, csak az általánosabb, átfogóbb ügyeket. Ebben a gondolatmenetben tettünk mi javaslatot inkább fogalmazásbeli, fogalmi pontosításra, amely a törvényjavaslat preambulumának b), c) és az e) pontjait érinti, és adott esetben nem is csak fogalmi, hanem talán stilisztikai módosításokat tettünk. Így például a nemzeti értékek tárházát gazdagítják a magyarországi együtt élő népek, a magyar nemzetalkotó nemzetiségek, és a határon túli, valamint szerte a világban élő, magukat magyarnak valló egyének, közösségek értékei is, amelyet szerencsésebb megfogalmazásnak tartottunk, mint az előzőt.

Ugyanígy fontosnak tartottuk azt is, hogy a nemzeti értékvédelem csak pontos leírásra, szigorú nyilvántartásra építve valósítható meg, tehát hogy az értékvédelem alapjául szolgáló dokumentációt a szigorú nyilvántartás és kutathatóság szabályai szerint meg kell őrizni, az értékeket pedig ápolni, védelmezni és támogatni.

Ezek a módosító indítványok mind azt szolgálják - és köszönöm, hogy ezt az előterjesztő is figyelembe vette -, hogy ez a fogalmi pontosítás minél pontosabb határokat szabjon majd a magyar nemzeti értékek összegyűjtésének, és természetesen a hungarikummá nyilvánítás feltételeinek is.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket, és köszönöm szépen azokat a támogatásokat, amelyekkel a beadott módosító indítványainkat támogatták. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu