DR. ARADSZKI ANDRÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság előadójaként már szóltam ezzel az előterjesztés-csomaggal kapcsolatban egypár szót. Majdhogynem ott szeretném folytatni, ahol abbahagytam, egy kicsit a felelősségi körnek másfajta dimenzióit szeretném megvilágítani, azokat a dimenziókat, amelyeket a jelentéstervezet igazából nem tartalmaz, utalás is alig-alig érzékelhető ebben, de inkább hangsúlyozza azt, hogy van olyan eleme a kormányzati felelősségnek, amelyet egyszerűen azért kell hogy elmondjak, hogy a jövőt illetően mindegyik kormánynak gondosabban kell elemezni az adott világgazdasági helyzetet. Mindegyik kormánynak kellően kell értékelni azokat a jelzéseket, amelyek a gazdaság felől jönnek, amelyeket a piac normális menete, illetve olykor abnormalitása diktál és megkövetel.

Azért bátorkodom felhozni ezeket az érveket, mert egy hete az elvárt béremeléssel kapcsolatban, azt hiszem, Göndör képviselőtársam, aki most nincs itt, idézte (Simon Gábor: Itt van, az emelvényen!) - bocsánat, képviselő úr, elnézését kérem. A jegyző úr jelenlétét nem vettem észre, a képviselőtársa pedig nem volt itt ma.

Tehát idézte Daniel Vaughan-Whitehead, az ILO szakértőjének a sajtótájékoztatóját azzal kapcsolatban, hogy mi a helyzet a minimálbérekkel és mi a helyzet a magyar kormánnyal szemben megfogalmazott kritikákkal. Nos, ennek a sajtótájékoztatónak volt egy nagyon fontos eleme, amely azt mondta ki, hogy a válság pénzügyi egyensúlytalanságból indult ki, és a válság következményeként a munkaerőpiac helyzete romlott. A foglalkoztatásban látható egyensúlytalanságok azonban nem a válság következményei - és itt a fontos része a mondandónak -, hanem valójában okai a válságnak. Az alacsonyan fizetett munkavállalókat a gazdaság a hitelezés felfutásával kompenzálta, ami hatalmas buborékok és egyensúlytalanságok kialakulásához vezetett.

Ez a folyamat - ma már persze mezei képviselőként könnyű okosnak lenni - azért elindult 2004-től kezdődően, amelyre rárakódott az a korábban már említett körülmény is, hogy a devizahitel vált olcsóbbá Magyarországon. Ez úgy jelent meg a pénzügyi piacon, a bankszektorban, hogy azt kell mondanom, hogy korlátlan mennyiségű készpénz, hitelforrás jelent meg a piacon, amelyeket az ilyen védtelen országok, mint Magyarország, kénytelen volt felvenni, illetőleg olyan felelősség nélküli politikát folytató kormánya volt, amely nem érzékelte ezeket a veszélyeket. Ugyanis már volt arra nézve tapasztalat, hogy mit jelentenek a buborékok a gazdaságban, a tőzsdei buborékok. Volt a számítástechnikai IT-szektorban buborék, volt az energetikai szektorban buborék, volt az ingatlanpiacon buborék, amelynek a kipukkadása sokkal súlyosabb következménnyel járt azokra az országokra, akik egyébként védtelenek voltak az ilyen buborékok kialakulásában.

Azért hozom ezt fel, mert minden egyes kormánynak a jövőben felelősséget kell vállalnia a tekintetben, hogy elemez, értékel és az értékelés következtében azonnal lép és reagál annak érdekében, hogy ezek a buborékok és ezek a negatív folyamatok, amelyek a gazdaságban elindulnak a világgazdaságban, a globalizált gazdaságban, minél kisebb hatással legyenek az adott kiszolgáltatottabb országokra, így például Magyarországra is.

Ez a fajta hozzáállás, amit láttunk a 2002-2010 közötti kormányzásnál, olyan téves feltételezésekből indult ki, amikor nem figyelt arra, hogy a svájci frankban történő eladósodás veszélyes.

A téves feltételezés az lehetett részükre, amikor engedték a svájci frankban történő eladósodást, hogy a magyar gazdaság ahhoz, hogy tartósan tudja tartani a svájci frank árfolyamát, tartósan tudják a svájci frankban eladósodott adósok visszafizetni hiteleiket, ahhoz azt kellett feltételezni, gondolom én, hogy a magyar gazdaság hosszú távon - hangsúlyozom: hosszú távon -, legalább 10-15 éven keresztül nagyobb teljesítményre lesz képes folyamatosan, mint a svájci gazdaság.

(18.40)

Ez teremtette volna meg ugyanis a keresőképességet, a vásárlóerő-képességet, amely biztosította volna hosszú távon a svájci frankban eladósodott hitelek visszafizetését, és biztosította volna azt, hogy ilyen buborék, ilyen ingatlanbuborék, ilyen hitelezési buborék ne alakuljon ki az országban. Ez a fajta mentalitás hiányzott az elmúlt időszak alatt. Ha másra nem, arra jó lesz ez a jelentés, hogy figyelmeztető legyen a jövőre nézve, hogy az ilyen gazdaságibuborék-jelekre kellő időben, kellő hatékonysággal az adott kormányzat tudjon reagálni.

Megvilágítanám egy másik részét is a felelősségnek. Keveset beszéltünk róla, illetőleg nem is beszélt róla a jelentés. Úgy látom, hogy az igazságszolgáltatás meghatározó részének is volt felelőssége az ilyen helyzet kialakulásában. Nevezetesen arról van szó, hogy 2005, 2006 táján a magyar Legfelsőbb Bíróság nem nyilvános határozatában úgy döntött, hogy az addig a Ptk. szerint nem átruházható vételi jog átruházása, tehát a vételi jog jogosultjában történő változás nem jogellenes, azt nem tiltja a Ptk. Ezenfelül azt is elismerte a Legfelsőbb Bíróság, hogy a vételi jogot a jelzálogjog mellé egy pótlólagos biztosítéki elemként lehet alkalmazni. Ebből az következett, ennek ismeretében a bankok még inkább bátrabbá váltak, az immunrendszerük, a védekezési képességük a hitelek bedőlésével kapcsolatban, illetve azzal kapcsolatban, hogy nem tudják érvényesíteni a követeléseiket, még inkább legyengült. Ez a fajta felelősség eléggé, hogy úgy mondjam, közvetett jellegű, de nagyon fontos elem volt annak a helyzetnek a kialakulásában, amiről ez a jelentés most tárgyal.

Azt gondolom, javaslom majd a jövőt illetően megvizsgálni, főleg a végrehajtási törvényünk módosításakor, az ilyenfajta biztosítéki rendszernek a felülvizsgálatát, illetve azt, hogy a jövőben ezekkel a lehetőségekkel ne lehessen visszaélni. Mert az történt, hogy a vételi jog átruházása következtében a bankok egy bizonyos összegen eladták a vételi jogukat, ezáltal a banki nyilvántartásban a hiteldíjmutatók meg minden egyéb ilyen dolgok - amelyek kellenek a banki üzleti kép pozitív kialakításához - kellő, attraktív számokat mutattak, és közben a hitelezők szemben álltak egy olyan végrehajtó csapattal, amely sokszor nem is az állami végrehajtás eszközét vette igénybe, akikkel szemben nem tudtak védekezni. És emlékezzünk: rengeteg nem kilakoltatás, nem hivatalos végrehajtás történt, hanem bizonyosfajta presszió alapján egy önkéntes lakásingatlan-feladás.

Azt gondolom, hogy ez is lehet egyfajta kimenete ennek a jelentésnek, hogy az adott jogalkotási aktusunknál vagy törvényhozási eljárásunknál ezeket a finomságokat is érzékeltetni tudjuk, és vegyük figyelembe, mondjuk, a végrehajtási törvényünk módosításánál.

Hozzá kell tennem azt is, hogy ehhez még hozzájárult az is, hogy a végrehajtási gyakorlat a tekintetben is hibás volt, hogy a közokiratba foglalt szerződések alapján történt igényérvényesítés során sokszor - és ez gyakorlat volt - a végrehajtó nem azzal kezdte, hogy produkáljon egy végrehajtói okiratot a tartozás pontos összegéről, hanem úgy általában, en bloc az egész összeget tekintette tartozásnak, és nem vette azt a fáradságot, hogy aprólékosan kimunkálja az adós tartozását. Ezért ez egy további bizonytalanságot jelentett az adósok szempontjából. Ez a jogbizonytalanság, párosulva azzal, hogy egyébként - ahogy Vas Imre képviselőtársam elmondta - bizony-bizony, jogvégzett embernek is igen nehézkes volt megérteni némely szerződésnek a bank által kreált szövegét, a jogi oldalról nézve a devizahitelesek teljes kiszolgáltatottsággal vállalták azokat a bizonytalan terheket, amit egy devizahitelezés eredményezett számukra.

Azt látom a határozati javaslatra rátérve, és csatlakozom előttem szóló képviselőtársamhoz, hogy fontos lehet a magáncsőd intézménye, és elvette a kenyeremet abból a szempontból, amikor elmondta, hogy Németországban tíz év előkészítése volt a magáncsőd intézményének jogszabályi elfogadása tekintetében. Úgy gondolom, nem azt mondom, hogy tíz év, de rövid idő alatt ezt mi sem tudjuk megoldani, ez egy nagyon szofisztikált jogi feladat. Főleg úgy, ha belegondolok abba a helyzetbe, hogy például Ausztriában általában nagyon limitált, nagyon szűk körben lehet ez alkalmazni, főleg olyan vagyonok tekintetében, amelyeknél a gazdálkodási és a magánéleti, civil életi használata összemosódik, és e tekintetben szerintem Magyarországon arra is kell vigyázni, hogy ez ne legyen túl általános, és ne lehessen visszaélésszerűen alkalmazni a magáncsőd intézményét.

Egyébiránt a céllal, a határozati javaslatban megfogalmazott feladatokkal a Kereszténydemokrata Néppárt teljes mértékben egyetért. Legfontosabb dokumentuma, azt hiszem, ennek az egész devizahiteles-vizsgálódásnak az, hogy talán ezekkel a lépésekkel előremutatóan, proaktívan tud a kormányzat olyan lépéseket tenni, amellyel elkerülhető lesz a hasonló helyzetek kialakulása, és a kormányzati kutatási, elemzési csapatnak pedig tanulságos összegzését adja a javaslat is, illetve ez a határozati javaslat. Van az a klasszikus mondás, hogy más kárán tanul az okos, a szerényebb képességű még a sajátján sem.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu