DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Egy meglehetősen alulfinanszírozott egészségügyi ellátórendszerben, közellátórendszerben végtére is, mint láthattuk, a költségvetés tervezésekor 2012-re nem igazán javultak az egészségügy költségvetési pozíciói.
Ezt a tervezetet a Jobbik részéről mindenképpen pozitívan ítéljük meg, hiszen ha már egyszer pénzt nem adunk az egészségügybe, legalább valamiféle kiadáscsökkentést tudjunk elérni. Kétségtelen, hogy ez az ingatlanadó-csökkentés éves szinten, az egész költségvetés szintjén körülbelül 200 millió forintnál nem jelent nagyobb összeget, tehát nem egy hatalmas valami. De főképp annak a tükrében, hogy éppen nemrégen vonták meg a kedvezményeket, mi mindenféleképpen valami kevés és csekély kis eredménynek látjuk ezt a dolgot, hogy most legalább megint bizonyos könnyítések visszajönnek.
Egyetértek teljes mértékben az előző előttem szólóval abban, hogy azok a módosítók, amik az eredeti beadványt úgy kívánják módosítani, hogy az alapellátást speciálisan csak a háziorvosi területre szűkítik le, ezt hibásnak tartjuk, hiszen úgy gondoljuk, hogy az egészségügyi közszolgáltatás, közfinanszírozott közszolgáltatás alacsony finanszírozása miatt minden ebben részt vevő szolgáltatónak minimálisan legalábbis ennyi kedvezményt vagy ennyi könnyítést fontos adni, és bizony egyetértünk azzal is, hogy az úgynevezett közszolgáltató szociális intézményeknél sem ártana egy módosítással ezt a könnyítést megadni.
Kétségtelen, ha az egészségügyet nézzük, ez a könnyítés nem fog valami sokat hozni a konyhára, kétségtelen, egy kicsit kisebb lesz a teher, de sokat nem fog hozni, nem oldja meg igazából a problémát, és vannak még olyan eléggé indokolatlan adótételek, gondolok itt megint csak a közszolgáltatásban részt vevő orvosi vállalkozásoknak az úgynevezett iparűzési adójára, ami számunkra egy teljesen talányos dolog. Hiszen többször jeleztük volt, hogy a közszolgáltatásban dolgozó orvos vállalkozók semmiben nem hasonlítanak vagy nagyon kevés dologban hasonlítanak az igazi vállalkozásokra, hiszen a közfinanszírozott rendszerben nekik semmiféle módjuk nincs arra, hacsak mondjuk, nem gyártanak fagylaltport is az orvosi tevékenységük mellett, semmiféle lehetőségük nincs arra, hogy a piac úgymond változásait, amit úgy hívunk, hogy költségvetési tervezés, illetve a kormányzat különböző adópolitikáját, hogyha ez hátrányosan érinti őket, ezt kikompenzálják. Hiszen ők nem szabadon állapítják meg az ellátás árait, hanem a központi finanszírozásból, az OEP-költségvetésből vannak finanszírozva, tehát ezért mondjuk, hogy ők kvázi vállalkozók, és igenis tévednek azok a politikusok, akik azt mondják, hogy ugyanúgy kell őket kezelni, mint az igazi vállalkozókat.
Ezért nagyon örülnénk, hogy ha már egyszer finanszírozást nem adnak az egészségügyben, hogy bizonyos könnyítések legyenek, ez elsősorban valóban az alapellátást érintené, hiszen ott dívik a háziorvosok, házi gyermekorvosok és alapellátó fogorvosok területén az iparűzési adó, ami éves szinten pár százezer forintot kivesz ezeknek a szolgáltatóknak a zsebéből, és persze természetesen beteszi az önkormányzatok zsebébe. Ez egy érdekes dilemma, hogy az amúgy is alulfinanszírozott önkormányzatoknak ez a csekély adóbevétel-kiesés, legalábbis összességében ne legyen nagy pénz, ez hogyan esik. Nyilván nekik sem esik nagyon jól.
Tehát itt azt hiszem, hogy ennek az egészségügynek a finanszírozási problémáit természetesen nemcsak pénzügyi problémaként kell kezelni, hanem most már az egész ellátórendszert veszélyeztető finanszírozási rendszernek kell tekinteni, hiszen gyakorlatilag a pályaelhagyás olyan mérvű, ez köztudott, hogy komolyan veszélybe kerül, hogy egyáltalán lesz-e orvos Magyarországon és lesz-e orvosutánpótlás, mert azok a törekvések, amit a kormányzat úgynevezett bértárgyalások ügyén folytat, egyáltalán nem látszanak meggyőzőnek, és azok az összegek, amik ott repkednek, hogyha úgy lesz, ahogy lesz, akkor talán a közszolgáltatásban alkalmazottként dolgozók - csak őket érinti, az alapellátást nem - talán egy nettó 20 ezer forint körüli jövedelemnövekménnyel számolhatnak, amivel sajnos félünk, hogy nem lehet megállítani ezt a kedvezőtlen tendenciát.
Természetesen ezt a kedvezőtlen tendenciát most már adókorrekciókkal sem lehet megállítani, úgyhogy valóban jót tenne az egészségügynek, hogyha most már egy pontosan kitűzött egészségpolitikai vonal mentén, aminek elsősorban nem a fiskális céljai a fontosak, hogy hány forintot spóroljunk meg rajta, hanem végre elővennénk azokat a célokat, hogy hogyan tudjuk csökkenteni Magyarországon, illetve hogyan tudjuk Magyarországon javítani a különböző megbetegedési és halálozási statisztikákat, bizonyos népbetegségeket hogyan tudunk számszerűen valóban leküzdeni... - ehhez egy úgynevezett egészségpolitikai terv kell, stratégia kell, ennek a végrehajtására kellene koncentrálni elsősorban és nem arra, hogy hány forinttal lehetne még csökkenteni az egészségügyi költségvetést, hány forintot lehet kivonni ebből a költségvetésből.
Visszatérve az eredeti tervezetre, mi mindenféleképpen bizottsági szinten is úgymond kénytelenek voltunk azt mondani, hogy támogatjuk, és nem szeretnénk, ha a szűkítéseket a parlament, a tisztelt Ház elfogadná, és szeretnénk, hogyha inkább kiegészítenék ezt a tervezetet, valóban a közforgalmú és a közellátásban részt vevő, és főleg a kis vidéki gyógyszertárakra is gondolok, és az úgynevezett szociális közszolgáltatások épületeire is.
Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés