KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! 2012. március 9-én, szombaton éjszaka, Balatonfüred egyik szórakozóhelyén elcsattant egy ütés, amelynek következtében egy helyben élő osztrák állampolgárságú férfi életét vesztette. Az elkövető - sajnos az országos tendenciát nézve már semmi meglepő nincs ebben - egy helyben lakó, cigány származású, cigány kisebbséghez tartozó férfi.
B. Tamás, akit tudomásom szerint korábban már elítéltek erőszakos bűncselekmény miatt, már erősen kapatos állapotban érkezett a szórakozóhelyre, ahol a kezdetektől feltűnően agresszíven viselkedett a szemtanúk elmondása szerint; pofonokat osztogatott és lökdösődött, majd az ominózus, halált okozó testi sértés után elhagyta a helyszínt, és a városban fogták őt el. Eddig - különösen a Cosma-gyilkosság óta - ez egy egyre gyakoribbá váló bűncselekmény leírása, története.
Amiért ezt a témát idehoztam, annak két oka van. Egyrészt a szemtanúk elmondása szerint a szórakozóhelyen nem volt biztonsági személyzet, vagy ha volt is, tétlenül nézte végig az eseményeket. A West Balkán-tragédia óta különösen népszerű és nagyon fontos téma lett a szórakozóhelyek biztonsága.
Miniszter úr szerint megfelelő-e a jelenlegi jogi szabályozás ezen a téren, ha továbbra sem lehet biztonságosan szórakozni, illetve kiszűrni és eltávolítani a garázda elemeket a szórakozóhelyekről? Másrészt Balatonfüred és lakóhelyem, Balatonalmádi sem számított eddig a közbiztonság szempontjából veszélyeztetett térségek közé, és így a turisztikai szezon kezdetén különösen remélem, hogy ezután sem lesz így.
Csak reménykedni tudok abban, hogy a Balaton-parton élők és nyaralók biztonságának garantálására is jut olyan rendőri erő, mint a teljesen békés hét végi, Hősök terei Magyar Nemzeti Gárda Mozgalom rendezvénye idején, a Himnusz eléneklésének megakadályozására felvonultatott belügyminiszteri erődemonstráción. Kérjük, hogy ezt az erőt a rendbontások ellen, a közbiztonság ígért megteremtésére fordítsák inkább.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés