ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány munkaerő-politikája abból indul ki, hogy a krónikusan alacsony foglalkoztatottságért elsősorban a munkaerő-kínálat sajátosságai okolhatók, ami a szociális ellátások leépítésével javítható. A Fidesz szerint így válhatunk vonzóbbá a globális tőke számára. Ennek megfelelően többek között a munkanélküli-ellátást Európában példátlanul rövid időre, három hónapra csökkentették, miközben tipikusan másfél évig tart munkát találni. Ráadásul az éves munkaórák száma szerint Magyarországon dolgoznak szinte a legtöbbet az egész OECD-ben. Nem igaz tehát, hogy a magyarok lusták lennének. Ha van munka, látástól vakulásig dolgoznak. Nem a munkakedvvel van baj, hanem a munkahelyek hiányával.
A Fidesz szerint az olcsóbb, gyengébb árukra specializálódott, alacsony bérű és kiszolgáltatott munkaerővel tudunk kilábalni a válságból. A valóság ezzel szemben az, hogy a magas hozzáadott értékkel termelő gazdaságban a képzettség és a magas aktivitás a legfontosabb. Skandináviában ezt ismerték fel és fektettek be nagyléptékben a munkaerőbe, és segítették vissza például a kisgyermekes nőket a munkába. Így tartják 70-80 százalékon a foglalkoztatottságot.
Az LMP azért kezdett aláírásgyűjtésbe, hogy kiderüljön, Ázsia vagy Skandinávia felé akarjuk vinni ezt az országot. Kiszolgáltatott, könnyen cserélgethető alkatrészeknek tartjuk a munkaerőt, vagy olyan alkotóerőnek, amelybe befektetni érdemes, hogy egészséges, kipihent és képzett legyen? Melyik fejlődési irányt szánja az országnak a Fidesz: az összeszerelő üzemekben robotolók végtelen sorát, vagy a magas életminőségű, a családot és a munkát összehangolni képes, autonóm polgárok közösségét? A hét végén a Heti Válaszban egy Németországról szóló összeállításban is úgy értékelték a magyar gazdaságpolitikát, hogy összeszerelő üzemekre akar szakosodni Magyarország.
Azt nem várom államtitkár úrtól, hogy aláírja a népszavazási kérdéseinket, de hogy ebben a kérdésben világossá tegye a kormány álláspontját, azt igen.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés