NÉMETH LÁSZLÓNÉ nemzeti fejlesztési miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Arra a kérdésére, hogy hol volt a fejlesztési miniszter, a válaszom az, hogy ott, ahova a megbízatásom szól: a minisztérium élén. (Derültség az MSZP soraiban.) Három hónapja töltöm be ezt a feladatot, és biztosíthatom önöket, hogy rendkívül intenzív három hónap áll mögöttem és a minisztérium mögött is.

Nagyon sok mindent kellett az elmúlt időszakban átvennünk. Ezek közé tartozott természetesen mindkét kérdés is, amelyet ön említett, úgy a MOL, mint a Lévai-projekt helyzete is. Ugyanakkor fel szeretném hívni a figyelmét arra és elmondani azt is, hogy ez a minisztérium a feltett témákon kívül még további 16, költségvetési fejezetben nevesített kormányhivatal, illetve háttérintézmény felügyeletét látja el, a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól a Magyar Energia Hivatalon és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen át. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Volt három kérdés!) A vagyonkezelésben lévő tíz társaság mellett további hét regionális fejlesztési ügynökség átvétele ezekben a napokban zajlik.

A minisztérium által felügyelt (Közbeszólás az MSZP soraiból: Nem ezt kérdezte!) Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. 274 társaságot felügyel, a portfóliójának az értéke meghaladja az 1500 milliárd forintot. Idetartoznak egyébként a MOL-, a MÁV- és a Richter Gedeon-részvénycsomagok is. Ezt az értéket kell megőrizni, a bennük rejlő növekedési potenciált kihasználni, illetve az állami tulajdonban lévő cégek közötti szinergiákat minél hatékonyabban hasznosítani. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

(15.00)

Beszélhetnék még arról is, hogy a szaktárca ellenőrzése alatt áll a Magyar Fejlesztési Bank, és az ő vagyonkezelésébe tartozó (Az elnök ismét csenget.) további 39 társaság. Ezeknek a vállalatoknak és intézményeknek... (Derültség az MSZP soraiban. - Tóbiás József: Fél perccel túl tetszett csúszni! - Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu