PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslathoz, amelyet dr. Mengyi Roland és dr. Stágel Bence nyújtott be, akik egyébként a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyekre vonatkozó módosító javaslatot fogalmaztak meg, amellyel teljesen egyet lehet érteni, de ez a módosító javaslat lehetőséget nyújtott nekünk arra, hogy benyújtsunk egy olyan módosítást, amely a turisztikai szakma, elsősorban a szállodai szakterület érdekeit szolgálja, és a szállodai szakterület résztvevőitől érkezett.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ez a módosító javaslat nem változtat a nemdohányzók védelméről szóló törvény alapkoncepcióján, továbbra is elsődleges és kizárólagos szempontnak tekinti a nemdohányzók egészségének maximális védelmét, és továbbra is szigorú keretek között tartja a szállásszolgáltatást nyújtó intézmények területén való dohányzást. Azonban mivel a vendégkör is nagyon vegyes - akár külföldi, akár belföldi vendégről van szó -, a szállodáknak az nem lehet feladata, hogy a vendégeket leszoktassa a dohányzásról, még akkor sem, ha ez nagyon egészséges cselekedet lenne.
Így tehát mi hárman, megrögzötten nemdohányzó képviselők - jómagam, Göndör István képviselőtársam és Kovács Tibor képviselőtársam - egy olyan módosítást nyújtottunk be, hogy az alaptörvény Alapvetésének és az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi törvény rendelkezéseinek való teljes körű megfelelés biztosítva legyen e törvénymódosítás kapcsán.
(20.10)
Hiszen a 2011. évi törvénnyel január 1-jétől módosult a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi törvény. A módosított törvény különbséget tesz egyes szállodák között annak alapján, hogy annak hatálybalépésekor az adott szálloda rendelkezett-e szivarszobával, hiszen a szivarszobák további működtetésére csak abban az esetben adott lehetőséget, ha a szivarszoba egy konkrét szállodában a módosított törvény hatálybalépésekor már létezett, és ennek engedélyezését a szálloda üzemeltetője a módosított törvény hatálybalépését követő hatvan napon belül kérte az egészségügyi államigazgatási szervtől.
Fontos a belföldi beutazóturizmus szintjének fenntartása érdekében is, hogy minden egyes szállodában lehetőség legyen a nemdohányzók védelmében és a nemdohányzók védelmének maximális figyelembevételével dohányzószobák kialakítása is. Erre ad lehetőséget egyik vonalon a módosító indítványunk azokkal a szigorító feltételekkel, hogy csak akkor, ha a tűzvédelmi előírásoknak megfelel, és csak akkor, ha utána ezeket a dohányzószobákat nem minősítik nemdohányzó szobákká.
Ezen túl a jelen módosító javaslatunk biztosítaná azt is, hogy valamennyi szállásszolgáltatást nyújtó intézmény, ideértve azokat az intézményeket is, amelyekben kiegészítő jelleggel egészségügyi kezelést, egészségügyi szolgáltatást is végeznek, a megfelelő és kellően szigorú feltételek esetén, a nemdohányzók érdekeinek a maximális figyelembevételével és szintén az egészségügyi államigazgatási szerv ellenőrzésével dohányzó szobákat és kijelölt szivarszobákat üzemeltethessenek folyamatos ellenőrzés mellett.
Ezen módosító javaslat tehát egyszerre kívánja figyelembe venni a nemdohányzók egészségének védelmét, valamint a belföldi szállásszolgáltatást nyújtó intézmények egymással, valamint külföldi régiós versenytársaikkal szembeni esélyegyenlőségének biztosítását és megfelelő versenypozíciójának védelmét.
Ezt a módosító javaslatunkat mai ülésén a sport- és turisztikai bizottság megtárgyalta. A sport- és turisztikai bizottság úgy döntött 8 támogató és 9 nem szavazattal, hogy fontosnak tartja a módosítás tartalmának az érvényesítését a szállodai szektorban, ezért kapcsolódó módosítást nyújt be; mivel nekünk, a módosító indítványt beadóknak nem volt lehetőségünk a kormányzat illetékeseivel e tekintetben egyeztetni, ezért tehát bizottsági kapcsolódó módosítóként fogják benyújtani ezeket a javaslatokat, természetesen olyan módon, hogy leegyeztetik a kormányzat megfelelő szervezeteivel, annak érdekében, mert tartalmilag a bizottság egésze fontosnak tartja ezt, azonban egyes pontjait illetően nyilván egyeztetni kell, hogy megfelelő módon összehangolt legyen a törvény többi intézkedésével.
Amit szeretnék hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem változtat a törvény alapkoncepcióján, és továbbra is elsődleges és kizárólagos szempontnak tekinti a nemdohányzók egészségének maximális védelmét. Valamint azt is hangsúlyoznám, hogy továbbra is ugyanolyan szigorú feltételek között tartja a dohányzást a szállásszolgáltatást nyújtó intézményekben, mint az eredeti törvényben már ez szerepelt.
Részletesebb indoklásba most nem mennék bele, természetesen, ha képviselőtársaim igénylik, akkor nagyon szívesen válaszolok az ezzel kapcsolatos felvetésekre. Részletesebb indokolásokba nem mennék bele azért sem, mert az általam elmondottakat vezettük át a törvény különféle pontjain. Ebben a tekintetben nem érinti az alapvető módosító indítványt, amellyel egyetértünk, ehhez nyújtottuk be ezt a módosítást, mivel megnyitott olyan törvényhelyet is, amely által lehetővé vált az, hogy mi is benyújthassuk ezt a szakma által támogatott megoldási javaslatot.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket, és kérem, hogy vagy ezt a módosító indítványt támogassák, vagy pedig azt, amit majd a sport- és turisztikai bizottság kapcsolódó módosító indítványként nyújt be a lehető legrövidebb idő alatt.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés