ELNÖK: A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan a következő ülésünkön döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Mengyi Roland, Fidesz, Stágel Bence, KDNP, képviselők önálló indítványát T/5994. számon, a bizottsági ajánlást pedig T/5994/4. számon megkapták és megismerhették.

A bizottsági ajánlás két javaslatsort tartalmaz, ezek egymással ellentétes tartalmúak, így értelemszerűen egy vitaszakaszra teszek javaslatot. Tehát indítványozom, hogy az ajánlás 1-5. pontjait egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Így megnyitom a részletes vitát az ajánlás valamennyi, tehát 1-5. pontjaira. Egyben meg is adom a szót Pál Bélának, az MSZP képviselőjének.

Forrás: parlament.hu