GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két rövid megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik megjegyzés: amikor Patay képviselőtársam azt mondja, hogy egy-két kicsi módosítás, egyet szeretnék akkor, egy kicsi módosítást szó szerint felolvasni, csak azért, hogy értelmezzük, hogy ez kicsi módosítás: "A foglalkoztatási szövetkezet a hátrányos helyzetben lévő tagjai számára munkafeltételek megteremtését elsősorban munkaerő-kölcsönzés, valamint munkaközvetítési tevékenység útján valósítja meg." Ez tényleg kicsi módosítás; szinte nincs is, szinte semmi. Nem akarok mélyebben belemenni, hiszen önnek is kell értenie és éreznie, hogy miről beszélek.

A másik dolog, ami a Babák képviselőtársam által elmondottakhoz illeszkedik. Úgy látom, tényleg vannak olyanok, akik nem olvasták a törvénytervezetet. (Gőgös Zoltán: Így van. Odaadjam?) Babák képviselőtársam, nem kell, hogy Z. Kárpát képviselőtársamat megismételjem, nagyjából ugyanazt mondanám el. Nem kell, hogy megismételjem, csak egyetlenegy dologra szeretném felhívni a figyelmét. Miközben önök ezt a törvénytervezetet ideteszik a Ház asztalára, aközben az elmúlt két esztendőben olyan helyzetet teremtettek, amikor a munkabérek, és aki nem tud dolgozni, azok esetében a segélyek tekintetében is negatív irányú visszalépéseket eszközöltek. A közfoglalkoztatási minimálbér bevezetésével megteremtették annak a lehetőségét, hogy ma havonta 47 ezer forintot kereshessenek az emberek a korábbi, évekkel ezelőtti, mondjuk, 2010-es 60 ezer forintot meghaladó összeggel szemben. A 28 500 forintos segélyezési összeg ma 22 800 forint.

Akár segélyről, akár munkabérről beszélünk, önök nem mást tettek, mint elvettek az emberektől. Ezeket kellene alapul venni, és ezután a szövetkezés kérdései kapcsán végiggondolni, hogy mit lehet tenni a hátrányos helyzetbe szorult emberek érdekében.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu