SPALLER ENDRE (KDNP): Köszönöm a szót. Március 15-e Magyarország számára a forradalom, a nemzeti önállóság és a szabadság ünnepe. Ugyanezen a napon a világ fogyasztói társadalma a fogyasztóvédelem világnapját ünnepli. E napra több száz ország emlékezik, több száz világszervezettel együtt. Népszerűsítik a fogyasztók jogait, és minden évben egy új téma köré szervezik az emléknapi kampányt. Az idei témája e napnak a pénzügyi fogyasztóvédelem, ami különösen aktuális a mai Magyarországon, főleg azért, mert egy olyan szempontból, egy olyan aspektusból hívja fel rá a figyelmet, amiről mi itthon szeretünk megfeledkezni.
Pontosan ötven évvel ezelőtt, 1962. március 15-én az akkori amerikai elnök, John F. Kennedy a szenátus előtt hirdette ki a fogyasztók négy alapvető jogát. Ezek: a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz - erről most különösen szeretnék beszélni - és a képviselethez való jog. Itt ismerték fel először, hogy minden országban a legfontosabb gazdasági tényezőt maguk a fogyasztók alkotják, nemzeti ügynek kell tekinteni az ő védelmüket. A fogyasztóknak alapvető jogaik vannak, ezeket tartalmazza az ENSZ fogyasztóvédelmi alkotmánya. A világnap célja, hogy a fogyasztói jogokat minél szélesebb körben ismertessék az emberekkel, és a fogyasztókat arra ösztönözzék, hogy álljanak ki a saját jogaikért. Hiszen csak azokat a fogyasztókat lehet megvédeni, akik élni tudnak azokkal a jogokkal, amelyeket a törvény biztosít számukra.
Idén is megtartották Magyarországon a középiskolások országos fogyasztóvédelmi versenyét, és külön kiemelném a Fogyasztóvédelmi Hatóság egy hónapos kampányát, amelyet a fogyasztói jogok képviseletéért indított. Az idei mottó, kicsit visszatérve a nemzetközi vizekre: a mi pénzünk, a mi jogaink - azaz a pénzügyi fogyasztóvédelem. A válság ráirányította a figyelmet arra, hogy a pénzügyek területén milyen problémák vannak, ezt itthon talán mondanom sem kell. A Fogyasztóvédelmi Világszervezet tavaly elkezdett kampánya azt célozza, hogy a fogyasztók a pénzügyi szolgáltatások területén a termékek szélesebb palettájából választhassanak. Rámutatott ez a világszervezet arra, hogy épp, amikor a fogyasztók élni szeretnének az alapvető jogukkal, és tudatos döntést hozva szeretnének bankot váltani, akkor szembesülnek azzal, hogy ez így túl körülményes. Nem alakul ki a bankok között valódi verseny, éppen ezért nincsenek arra rákényszerítve, mivel nincs verseny se, hogy fejlesszék a szolgáltatásaikat, vagy azokat olcsóbban adják.
A Fogyasztóvédelmi Világszervezet megvizsgálta, hogy melyek is azok a gátló tényezők, amelyek a fogyasztókat eltántorítják attól, hogy pénzügyi szolgáltatót váltsanak. Az egyik, hogy azt gondolják a fogyasztók, hogy ez egy túl időigényes folyamat. A másik, hogy sokba fog kerülni. A harmadik, hogy a korábbi befizetéseik egy része elvész. A negyedik pedig, hogy olyan árukapcsolásokat alkalmaznak a bankok, amelyek tulajdonképpen lehetetlenné teszik ezt a váltást. Ráadásul, ha végül a bank ügyfele mégsem riad vissza mindezektől, és úgy dönt, hogy szolgáltatót szeretne változtatni, a gyakorlatban azt tapasztalja, hogy ez alig vezet érdemi változáshoz, mégpedig azért, mert a pénzügyi piacon olyan koncentrációt lehet megtalálni, amivel lényegében csak néhány kézben összpontosul a pénzügyi szervezetek, tehát a bankok és a pénzügyi szolgáltatók teljes kínálata. Így valójában, habár szolgáltatót vált, de úgymond tulajdonost nem.
Magyarországon mindig kárhoztatjuk a bankokat, hogy extraprofitot termelnek. Kevesen vetették fel azonban azt a kérdést, hogy maga a piac ezt miért nem rendezi, miért nem a piaci verseny törte le a banki hozamokat. Ez ügyben érdemes Európából és Európán kívül is néhány adatot hozni. Kínában egy felmérés rámutatott arra, hogy a banki ügyfelek több mint 40 százaléka kifogásolta a banki költségek indokolatlan emelkedését. Az Egyesült Királyságban a pénzügyi szolgáltatások felügyelete 1,7 millió fogyasztói bejelentést regisztrált 2010-ben. Franciaországban annyira centralizált a piac, hogy az öt legnagyobb bank kezében összpontosul a piaci részesedés 86 százaléka. Ha ezeket a számokat halljuk, akkor látjuk, hogy a probléma nemcsak magyarországi, hanem az egész világon van, és ezt a centralizáltság okozza.
Rámutat ugyanakkor a Fogyasztóvédelmi Világszervezet két nagyon jó példára, és ezeket is szeretném ismertetni. Svédországban ugyanúgy lehet a bankszámlát hordozni egyik banktól a másikig, ahogy a mobiltelefonszámot - gyakorlatilag az ember átviszi a bankszámlát, és minden változatlan marad, csak egy másik bank feltételeivel -, Hollandiában pedig a bankot kötelezik arra, ahova viszi az ember a bankszámláját, hogy megkeresse az összes többi szolgáltatót, hogy úgy alakítsa a bankszámlát, ahogy azt az egyén, a fogyasztó megszokta.
Köszöntöm a fogyasztókat a fogyasztóvédelem ötvenedik világnapján. Remélem, egy konkrét példán keresztül is bemutathattam, hogy ami jó a fogyasztónak, az jó a gazdaságnak. Védjük a fogyasztókat, és biztassuk őket, hogy álljanak ki a jogaikért!
Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés