VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Elsősorban gazdaságpolitikusként szeretnék a képviselőtársaimhoz és elnök asszonyhoz szólni néhány olyan fejleménnyel kapcsolatban, ami szemet szúrt az elmúlt időszakban.

Először is kíváncsian várjuk majd, elnök asszony, hogy ez a létrehozandó új mobilszolgáltató milyen módon kezdi meg a tevékenységét, és milyen módon fogja fokozni a piaci versenyt, mert a Jobbik hisz abban, hogy a piaci versenynek jó hatása lesz a magyar tarifákra is.

Az elmúlt időszakban azt láthattuk, hogy a hálózatfejlesztések, és ezt fontosnak tartom elnök asszonynak elmondani - még akkor is, ha a szemöldökét megemelte az előbb elhangzottakkal kapcsolatban, figyelni fogom elnök asszony reakcióit majd élénken ezentúl -, hogy akkor, amikor az elmúlt időszakban elvileg örömteli események zajlottak és hálózatfejlesztés történt a mobilszolgáltatóknál, akkor azt láthattuk, hogy alapvetően két kínai cég: a Huawei és a ZTE végezte ezeket a hálózatfejlesztéseket. Itt aztán meg is nyugodhatnánk, hogy majd magyar alvállalkozók fognak ebben részt venni, azonban teljesen véletlenül a saját vállalkozói praxisomból ismerem is azt az osztrák céget, amely ezeket a hálózatfejlesztéseket elvégzi. Erre azért kerülhet sor, tisztelt elnök asszony, mert meglehetősen versenykorlátozó magatartásnak tűnő módon úgy lép fel az osztrák cég Magyarországon, és olyan módon segíti gyakorlatilag a kínai partner őt megrendeléshez, hogy olyan határidőkkel, olyan féléves, egyéves fizetési határidőkkel dolgoznak a partnerekkel, amit a magyar vállalkozások ezen a területen egyszerűen nem tudnak megoldani, még faktorálással sem, teszem hozzá, mint egyébként a faktorálás mibenlétével tisztában lévő ember.

Ezért előállt egy olyan helyzet, hogy sem az önök hatósága, sem a gazdasági versenyfolyamatok helyreállítására hivatott Gazdasági Versenyhivatal ezzel a kérdéssel nem foglalkozik. Talán bennfentesnek tűnő információim alapján gyakorlatilag két szék között a padlóra esett a magyar vállalkozói kör, mert az egyik hivatal a másiknak tologatja a felelősséget, és azzal, hogy milyen módon él vissza valaki a versenyhelyzetével ezen a fontos, többmilliárdos piacon, azzal gyakorlatilag jelenleg szemmel láthatólag nem foglalkozik senki.

El szeretném mondani azt is elnök asszonynak, amiről minden bizonnyal elnök asszony már tud, hogy megdrágultak nemrég nemcsak a mobilszolgáltatók előfizetései, hanem a percdíjai is. Megjegyzem egyébként, hogy egy általános csökkenő ártendencia ellenére került sor erre a drágulásra.

(15.00)

Az gondolom, a piaci folyamatok ezt nem indokolják. Az általános tarifacsökkentés az elmúlt években töretlenül folytatódott, ha megnézi valaki ezeket a szolgáltatókat, azt láthatja, hogy még a feltöltőkártyás csomagok ára is emelkedett. Tartunk tőle, hogy itt nincs semmi egyébről szó, mint hogy egy rosszul kalibrált telekommunikációs adót hárítanak át ilyen módon a szolgáltatók szerencsétlenül járt fogyasztóikra. Emlékeztetni szeretnék rá, képviselőtársaim, hogy azok az ágazati adók, amiket kivetett a kormányzat, adótechnikailag finoman szólva is favágómunkának tekinthető, mert mérlegfőösszeget vagy árbevételt adóztatni a világ egyik táján sem számít éppenséggel fejlett megoldásnak. Ezért is kifogásolja jelenleg az Európai Unió azt a gyakorlatot, hogy az európai uniós adójoggal, illetve versenyjoggal ellentétes módon vetették ki ezeket az adókat, mert az árbevétel vagy a mérlegfőösszeg szolgál - attól függ, milyen ágazatról beszélünk - ezen adók kivetésének az alapjául. Ez egy összehangoltnak tűnő áremelést jelent ebben az esetben. Megjegyzem egyébként, már vizsgáljuk annak a lehetőségét, hogy versenykorlátozó magatartás miatt ezzel kapcsolatban versenyhatósági fellépést kezdeményezünk.

Egyben szeretném bevonni elnök asszonyt a vitába, hiszen elnök asszonynak lehetősége van arra, hogy ne csak a zárszóban egy rövid összefoglalás keretében válaszoljon, hanem tevékeny részese legyen az itt folyó vitának: mit gondol elnök asszony arról az eshetőségről, ami egyébként az ön által felügyelt területen, azt gondolom, előremutató megoldás lehet, hogy a Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban szokásos törvényi gyakorlat szerint piaci árkartellnek kellene hogy minősüljön olyan szolgáltatói magatartás-összehangolás is, ami ezeken a területeken jelenik meg, például a mobilszolgáltatók területén, és ezt aztán kellően szankcionálva büntetőjogi eszközökkel is fenyegesse a törvény? Ugyanis ha valaki megnézi a magyar büntetőjogot, azt láthatja, hogy van egy olyan passzusa a Btk.-nak, hogy versenykorlátozó magatartás közbeszerzési és koncessziós eljárásban. Ezekben az eljárásokban engedi szankcionálni a büntetőjog, büntetni rendeli a magyar jog azokat a versenykorlátozó magatartásokat, amikor a cégek tudatosan összehangolják a magatartásukat, tudatosan oly módon károsítják meg a fogyasztóikat, hogy egyeztetik az áraikat, díjaikat, azonban ez a piaci árkartellekre nem vonatkozik, holott egyébként az igazságérzetünk és a gazdasági szükségszerűség egyaránt azt kívánná, hogy ezekre az esetekre is terjedjen ki, hiszen a közbeszerzéseknek nem feltétlenül szükséges előnyt élvezniük a magánemberek pénztárcájával szemben. Én, legalábbis képviselőként ugyanúgy meg szeretném védeni a magyar kisemberek pénztárcáját is, mind mondjuk, az államkasszát. Tehát azt gondolom, hogy ezen a területen szükséges lenne fellépni, és a nyugati országok gyakorlatával harmonizáltatni a magyar jogrendszert, azaz - még egyszer mondom - akár büntetőjogi tényállást is valósítson meg az a cégvezető, aki ezekben az árkartellekben, ezeknek a létrehozásában vagy működtetésében részt vesz.

Novák Előd képviselőtársam már rámutatott arra, hogy aggályosnak tartja a Jobbik a hűségidők életben tartását, aggályosnak tartjuk azt, hogy a hűségidővel megkötött vásárlók számára nehézkes a szolgáltatóváltás. Megjegyzem, ha létezne az a megoldás, ami most sajnos nem, hogy nincsenek hűségidők és az ügyfelek kellő rugalmassággal tudnának a szolgáltatók között válogatni, akkor ezzel párhuzamosan természetesen a tarifák is csökkennének, és a piaci verseny is fokozódna. Jelenleg ugyanis azok az emberek - és ez nem kis számú ügyfelet jelent a szolgáltatók palettáján -, akik valamilyen hűségidő alatt állnak, gyakorlatilag le vannak kötve, meg vannak terhelve oly módon, hogy nincs értelme számukra a szolgáltatóváltásnak, és ilyen módon természetesen a piaci verseny is csorbul.

(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Szintén aggályosnak tartjuk - megjegyzem egyébként, az európai hatóságok is foglalkoztak már ezzel a kérdéssel -, hogy igen magasak a roaming- és internetezési költségek, az előbbi természetesen elsősorban külföldön, indokolatlanul magas az a díj, amit ilyen módon leszámláznak a szolgáltatók. Gyakorlatilag azt láthatjuk, hogy ha az adott szolgáltató más országbeli leányvállalatának a hálózatára kapcsolódik föl a roamingoló polgár, akkor gyakorlatilag büntetőjellegű tarifákat kénytelen ez után fizetni, a versenyfolyamatok ilyen módon nem érvényesülnek, a szolgáltató pedig egy jelentős extraprofitra tesz szert.

Elnök asszony, Novák képviselőtársam már megtette, én is hadd tegyem: a Jobbik köztévében, közrádióban történő szereplésére szeretném fölhívni a figyelmet. Gyalázatosan kevés az a műsoridő, ami a Jobbikra jut, hiszen ha megnézi, egy 5 százalék körüli műsoridővel a politikai palettán egy 16,7 százalékos választási eredményt elért párt nyilvánvalóan nem lehet elégedett. Csak hogy emlékeztessem elnök asszonyt, illetve ráirányítsam a figyelmét a probléma súlyosságára, a Jobbiknál most főállásban dolgozik egy ember azon, hogy elkészítse azokat a panaszbeadványainkat, amelyek a kiegyensúlyozatlan tájékoztatás, a sajtótájékoztatóink elhallgatása miatt íródnak. Főállásban egy ember azzal foglalkozik, hogy bombázza az erre hivatott testületet ezekkel a panaszbeadványokkal, és ezek rendszeresen a papírkosárban kötnek ki.

Csak hogy milyen súlyosságú a kérdés: elnök asszony, tavaly novemberben jutottunk el utoljára az EU-n és az IMF-en kívül - ami egyébként jelenleg a Fidesznek fekvő téma - a köztévében bármilyen gazdasági kezdeményezésünkkel, holott időközben kidolgoztunk egy alternatív személyi jövedelemadó-rendszert, amit nemzetközi adótanácsadókkal, könyvvizsgálókkal egyeztettünk le, szakmailag megfelelően alá volt támasztva, kidolgoztuk azt a fajta finanszírozási modellt, ahol egy olyan kvázi fiskális gazdasági szervezetet, mint amilyen a Malév volt, életben lehetett volna tartani, az európai uniós versenyjoggal összhangban tőkeinjekciót lehetett volna eljuttatni a számára. De nem is folytatom a javaslataink sokaságát, csak arra utalok, elnök asszony, hogy ezeket a javaslatokat egyetlenegy alkalommal semelyik köztévében, semelyik közrádióban a Jobbiknak nem volt alkalma bemutatni.

Azt gondolom, a demokráciához nemcsak az tartozik hozzá, hogy elmondhassuk a véleményünket - képviselőtársaim, hát ennyi erővel kimehetünk a pusztába és belekiálthatunk a szélbe bármit -, hanem az is, hogy megfelelő kommunikációs csatornát is kell ehhez kapnunk, mert egyébként a kiegyensúlyozottság ilyen módon nyilvánvalóan és súlyosan sérül. Kíváncsi vagyok tehát elnök asszonynak az ezzel kapcsolatos véleményére is. Ezek a fogyatékosságok, ezek a hiányosságok szerintem teljesen nyilvánvalók, a műsorok idejének mérése, a pártok szereplésének gyakorisága teljesen egyértelműen azt mutatja, hogy a Jobbikot súlyosan kirekesztik, illetve az elért választási eredményénél lényegesen kisebb arányban szerepeltetik ezek a médiumok. Azt szeretném megkérdezni, hogy mit kívánnak ez ellen tenni, hogy látják ezt a kialakult helyzetet. S még egyszer arra biztatom elnök asszonyt, hogy ne burkolózzon hallgatásba, vegyen részt a vitában, önnek a Házszabály szerint ehhez joga van, és válaszolja meg az itt elhangzott felvetéseket.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu