MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném azt rögtön a hozzászólásom legelején leszögezni, hogy a Magyar Szocialista Párt örül annak, ha az egészségügyben bármilyen béremelés megvalósul. És itt ezen az utolsó szón is nagy hangsúly van, fontos, hogy megvalósuljon az a béremelés, amit a kormány elkezdett. Ezt azért fontos hangsúlyoznom, mert Selmeczi Gabriella szenátor asszony tett egy kísérletet arra, hogy úgy magyarázza a mi szavainkat, mintha mi nem örülnénk ennek, vagy sajnálnánk ezt a béremelést. Szó sincs erről. Sőt, talán az a 2002-es kormánydöntés, ami az egészségügy tekintetében az eddig legnagyobb béremelés volt, az akkori árakon számolva 130 milliárdos béremelést jelentett, a szocialista kormány idején valósult meg. Tehát teljesen természetes, hogy mi is látjuk, értjük a problémát, és fontosnak is tartjuk. Ezért minden olyan lépést, ami ebbe az irányba hat, a Szocialista Párt támogatni fog.

De amellett, hogy megvalósul-e ez a béremelés, fontos azt is megnézni, hogy igazságos-e ez a béremelés, és hogy vajon valós segítséget nyújt-e azoknak, akiknek szánják ezeket a forrásokat. Mondataimat az aggódás szüli, ezért akartam, hogy ebben a Házban is beszéljünk erről, és ezért kezdeményeztünk politikai vitanapot is a témában. Az első az, hogy vajon meg tud-e valósulni, rendelkezésre állnak-e azok a források, amelyekről államtitkár úr is beszélt. A chipsadóból származó bevételek már most két hónapos lemaradásban vannak a tervezetthez képest, hiszen egy 3,5 százalékos lemaradás mutatkozik a bevétel tekintetében.

(13.30)

Ezért még egyszer mondom: aggódunk, hogy az a 20 milliárdos terv, amit a kormányzat beírt a költségvetési sorba, a forgalom csökkenése miatt esetleg nem folyik be az államkasszába, és így a béremelés mögötti fedezet egyik része hiányozhat.

A másik 15 milliárd, amiről szintén az államtitkár úr beszélt a hatékonyság növelése kapcsán, itt is pusztán csak aggódásként fogalmazzuk azt meg, hogy a kórházbezárás, az elbocsátás vagy az újságban olvasott közbeszerzés centralizációja is szolgálja ezt a hatékonyságnövelést. Ez mind-mind olyan intézkedés, amiből valóban lehet hatékonyságbővülés, de általában ezek az intézkedések hosszabb távon több időt igényelnek, sőt az elején sok esetben még több forrást is igényelnek, nemhogy kevesebbet, és a pozitívumok, a megtakarítások pedig csak később jelentkeznek. Ezért ebben a másik 15 milliárd forintban is érzünk némi bizonytalanságot. Éppen ezért mi azt javasoljuk, hogy törvény garantálja a költségvetési törvényen belül, hogy rendelkezésre álljon ez a 30 milliárd forint.

Emellett az is kérdés, hogy igazságos-e. A mi meglátásunk szerint egészen biztosan nem, hiszen nem általános, és nem jól differenciál a dolgozók között, hiszen vannak, akik kimaradtak: a kevesebb mint három éve dolgozók, a háziorvosok, a felnőtt-, gyermek- vagy fogászati alapellátásban dolgozók vagy éppen a gyógyszerészeti asszisztensek. És nem jól differenciál, hiszen azonos iskolai végzettséggel, azonos szintű iskolai végzettséggel is különböző módon tesz különbséget. Ezt igazságtalannak tartjuk.

Ráadásul nem látható az a második-harmadik, akár negyedik lépés, amiről az államtitkár úr is beszélt, hogy hogyan fogják a további béremelést is betervezni. Ráadásul az ügyeleti díjak tekintetében is marad a régi számítási módszer, amit szintén igazságtalannak tartunk. Aztán azt is lehet látni, hogy sokaknak nem jelent valódi segítségnyújtást ez a béremelés, hiszen van olyan, aki semmit nem kap; van, aki meg csak 1-3 ezer forint közötti összegben kap segítséget. Ez az összeg arra sem elé, hogy a 16 százalékos egykulcsos adóból elszenvedett veszteségét kompenzálja például a védőnőknek vagy éppen a szülésznőknek.

Éppen ezért egy kicsit PR-ízűnek tűnik a kezdeményezés, még akkor is, hogyha helyesnek tartjuk ezt a lépést; és kicsit az az érzése az embernek, mintha egy erdőtüzet egy vödör vízzel akarnának oltani. Jó lenne látni, és törvényi garanciát kapni erre a többlépcsős béremelésre és -rendezésre is.

Ez azért is fontos, mert a választási kampányban az önök miniszterelnöke arról beszélt, hogy 100 milliárd forintos nagyságrendben pluszforrásokat kell betenni az egészségügybe, és ezt meg is fogják tenni, illetőleg egy általános bérrendezésről beszélt. Sőt, miután kormányra kerültek, beszéltek egy GDP-arányos növelésről is, ami 1 százalékot tett volna ki. Ez mintegy plusz 300 milliárd forintot jelentett volna. Nagyon helyes lett volna, hogyha ezt beteszik az ágazatba, de ehhez képest mínusz 150 milliárd lett reálértéken a végeredmény. Sőt, a további megszorítások miatt azt látjuk, hogy a 4,5 százalékos GDP-arányos költés az ágazatra az Európai Unión belül valóban sereghajtóvá teszi Magyarországot, miközben a forrásokra nagy szükség lenne.

Éppen ezért azt javasoljuk, államtitkár úr, hogy közösen beszéljünk ezekről a kérdésekről. És tudom, hogy ha feláll, el fogja mondani, hogy az elmúlt 4 évben, meg az elmúlt 8 évben mi minden rosszat tettünk, és mi mindent hibáztunk el. Én készséggel azt mondom önnek, hogy igen, volt sok olyan dolog, amit elhibáztunk, és ezen változtatni kell, de ne kövessék el önök is ezeket a hibákat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) Ezért ajánlom fel a segítségemet és azt, hogy közösen találjunk meg egy hatékony, igazságos és fenntartható rendszerhez egy megfelelő politikai megoldást.

Köszönöm, elnök úr, a türelmet. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu