DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nagyon röviden a képviselői hiányzásokhoz szeretnék hozzászólni. Nagyon helyes az, hogy most már legalább valamilyen alapszinten megköveteli a bizottságok vonatkozásában is a képviselői jelenlétet az új szabályozás. De szeretném emlékeztetni önöket, képviselőtársaim, hogy így még mindig egy felemás megoldásról beszélünk. Nekünk volt egy javaslatunk, ami arra irányult, hogy ne csak a jelenlét legyen érdekes és az számítson, hanem maga a képviselői munka is.
Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, könnyen belátható, az nem nagy érdem, hogy valaki elmegy a bizottsági ülésre, hogy ott rontsa a levegőt, egyébként pedig az ülésszak során egyetlenegyszer sem szól hozzá, legfeljebb a kezét tartja föl az elnök vagy az alelnök utasítása szerint. Mi azt javasoltuk, számítson az, hogy valaki részt vesz-e aktívan a bizottság munkájában vagy nem. Ugyanezt javasoltuk az Országgyűlés plenáris ülésére is. Az, hogy valaki ide beül és néz maga elé, vagy be se ül, csak néha bejön megnyomni a gombot, én azt gondolom, hogy nem ez a képviselői munka lényege, nem ez a kívánatos képviselői munka.
Ezért szeretném megismételni, gondolják át még egyszer, túl nagy kérés-e az, hogy bizonyos felszólalásszámot vagy felszólalási időt megköveteljünk mind a bizottsági, mind a plenáris üléseken a képviselőktől. Mi erre tettünk javaslatot. Azt gondolom, nem teljesíthetetlen kérés az, hogy egy képviselő egy fél év alatt 15 percet beszéljen az Országgyűlés falai között. És ha megnézik azt, hogy mi az átlag, akkor ez bőven alatta van az átlagnak, de nagyon sok olyan képviselő van, aki ennyit sem tesz meg, és a bizottsági üléseken sem szól soha hozzá.
Tehát én azt mondom, ne csak azt nézzük, hogy ki hiányzik és ki nem, ki van itt és ki nincs, hanem azt is, hogy valójában végez-e képviselői munkát vagy nem végez akár a bizottságokban, akár a plenáris ülésen.
Köszönöm szépen a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés