KEPLI LAJOS (Jobbik): Mivel az előbb nem fértem bele a két percbe, folytatom tovább a Ház méltóságával kapcsolatos rövid eszmefuttatásomat.
Számomra az sérti igazán a Ház méltóságát, és én új képviselő vagyok, mint mi mindnyájan - illetve néhány kivétellel -, mi, jobbikosok először, első ciklusban vagyunk itt az Országgyűlésben, és az első néhány hétben, meg kell mondjam, hogy rendkívül zavaró és megdöbbentő volt számomra az, ahogy a plenáris ülések alatt az országgyűlési képviselők viselkednek. Sajnos azt kell hogy mondjam, sajnos, hogy hozzászokik az ember ahhoz, hogy itt a hétfői ülésnapokon, amikor a plenáris ülés idején általános vita van, és megpróbál valaki felszólalni, a saját hangját nem hallja, hiszen olyan kaszinózás megy az Országgyűlés üléstermében, mint hogyha valamilyen szabadidős tevékenységet végeznének éppen itt a képviselők. Sokszor maga az előterjesztő vagy a kormány képviselője is éppen telefonál vagy beszélget vagy olvas, vagy bármi mást csinál akkor, amikor éppen hozzá intézi a szavait az, aki felszólal.
Kíváncsi lennék, hogyan fogja a rendet biztosítani, mert most sem tudja biztosítani a rendet egyetlen levezető elnök sem, amikor mind a 386 vagy legalábbis jó nagy részük a képviselőknek jelen van. És nincs kit kivezettetni, mert egyszerre 250 képviselők kéne kivezetni, hiszen mindnyájan akadályozzák az Országgyűlés munkáját, és mindnyájan méltatlanul viselkednek a Ház tekintélyéhez. Én azt gondolom, hogy itt alapvetően nehéz lesz, annak ellenére, ahogy Szili Katalin is elmondta, hogy próbál ez a törvény egyfajta szigort teremteni, csak félünk mi, jobbikos képviselők, attól félünk, hogy ez leginkább ellenünk irányuló szigor lesz, hiszen egyértelműen kiolvasható a sorokból, hogy mi az, ami itt a Ház tekintélyét zavaró rendbontásnak minősül, vagy olyan magatartásnak. Általában ez sajnos csak a mi frakciónkra jellemző, hogy ilyen mondvacsinált dolgok miatt megvonják a szót tőlünk.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés