KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Hallgatva Göndör képviselő urat, az jutott eszembe, hogy az MSZP-frakció jelen lévő része nem sok csapatsportágban tudna most csapatot kiállítani, hiszen egymaga utolsó mohikánként itt hősiesen kitart még ezen a késői órán. De hogy komolyra fordítsam a szót, amiről ma még nem nagyon esett szó, azt szeretném a rendes felszólalásomban egy kicsit jobban kivesézni, mégpedig a parlament, az Országgyűlés ellenőrző funkcióját.
A törvényalkotás mellett a másik legfontosabb vagy egyenrangúnak tekintem ezt a két funkciót, a legfontosabb funkciója az ellenőrző funkció, amit többféle módon lát el vagy látna el az Országgyűlés, leginkább azt lehet mondani, hiszen a mondandóm lényege pontosan az lenne, hogy formailag ugyan rendkívül sok eszköz van a parlament kezében, hogy ellenőrzéseket végezzen, de a valóságban nem nagyon működnek ezek az eszközök. Talán a plenáris ülés eszközei vagy műfajai, az interpelláció, az azonnali kérdés, a szóbeli kérdés, amelyek még úgymond hatékonyabban működnek, hiszen itt szemtől szemben van a kérdező és a megkérdezett, aki azonnal megkapja a választ a kérdésére, míg a többi ellenőrző funkció, amit inkább a bizottságokon keresztül lehet gyakorolni, már kevésbé működőképes. Mondom én ezt annak ellenére, hogy pontosan most vagyunk túl egy olyan egyéves időszakon, amikor egy sikeres vizsgálóbizottsági működést tudhatok vagy tudhatunk magunk mögött.
A kolontári katasztrófát vizsgáló parlamenti bizottság munkája véleményem szerint sikerrel zárult, hiszen elfogadtuk egyhangúlag a bizottsági jelentést a bizottsági ülésen, és most az Országgyűlés is, ha jól emlékszem, 290 igen és 46 nem ellenében, nagyarányú többséggel szintén elfogadta, felelősöket nevezett meg. Sajnos nem gyakori az elmúlt 20 év vizsgálóbizottságai körében, hogy ilyen nagy arányban elfogadjanak egy bizottsági jelentést, vagy egyáltalán szülessen egy konszenzusos jelentés, ami a valóságot és a valós okokat, a katasztrófa valós okait tartalmazza. Ez, ugye, most csak egy mellékmondat volt kitérőképpen, ami azáltal is igazolni látszik, hogy az ügyészség is részben felhasználta ezt a vádiratában.
Nos, az ellenőrző funkcióra visszatérve, tehát a vizsgálóbizottság egy rendkívül fontos ellenőrző szerepű bizottság vagy plénum lehetne, ha a kezében megfelelő eszközök lennének, mint ahogyan nincsenek, nem voltak az elmúlt 20 évben sem, és az új törvény sem teszi lehetővé, hogy bármilyen komoly szankcióval illessék például azt, ahogyan arról ma már itt szó volt, hogy aki nem jelenik meg egy vizsgálóbizottsági meghallgatáson, visszautasítja, mint ahogyan azt többször tette Gyurcsány Ferenc is, és nyilván nem ő az egyetlen, hanem más képviselők is. Különösen rossz fényt vet ez egy országgyűlési képviselőre, akinek ez a kötelessége, és a munkavégzéséhez tartozik, hogy a képviselőtársai által létrehozott és működtetett vizsgálóbizottság munkáját segítse, hiszen ezek a bizottságok nem vallatásra vannak, ezek azért vannak, hogy felderítsék az igazságot, azért vannak, hogy ha valakinek nincs takargatnivalója, akkor tisztázni tudja magát ezek előtt a bizottság előtt, tehát annál is érthetetlenebb, annál is rosszabb fényt vet a parlament működésére, ha egy országgyűlési képviselő sem veszi komolyan ezeket a vizsgálóbizottságokat.
Ezért nyújtottunk be egy olyan módosítót, Gaudi-Nagy Tamásnak volt korábban a módosítója, hogy a Btk.-ban ez börtönbüntetéssel vagy szabadságvesztéssel sújtható legyen, hogy szakszerűbb legyek. Most nyújtottunk be egy olyan módosítót, hogy aki a vizsgálóbizottsági kötelezettségeit nem teljesíti, az ugyanúgy pénzbírsággal legyen sújtható, mint a rendzavarás vagy más szabályszegések elkövetői, hiszen ez is van olyan súlyos támadás a Ház méltósága ellen, sőt súlyosabb, mint mondjuk az, hogyha valaki egy erősebb kifejezést használ a beszédében. Tehát mindenképpen szeretném kérni az előterjesztőt, a kormány képviselőit, hogy támogassák ezt a módosító indítványunkat majd, hiszen tovább erősíthetjük vele a parlament ellenőrző funkcióját.
Itt az elmúlt egy évben azért azt mindenképpen megtapasztaltam, hiszen több mint ötven személyt hallgattunk meg a kolontári katasztrófát vizsgáló országgyűlési vizsgálóbizottságban, hogy minden, a vizsgálóbizottság hatékonysága azon múlik, hogy mennyire együttműködők azok, akiket meghallgatunk, hiszen semmilyen eszköz nincs a kezünkben arra, hogy kényszerítsük őket az együttműködésre, és így nekünk, hála istennek, Gyurcsány Ferenc kivételével, illetve még egy cégtulajdonos kivételével mindenki más megjelent a bizottság előtt, és aktívan közre is működött annak a munkájában, segítette, így sikerült egy nagyon jó jelentést összehoznunk a kolontári vizsgálóbizottságban.
A parlament ellenőrző funkciójára ismételten visszatérve, azért azt el kell mondanom, tisztelt képviselőtársaim, hogy vannak olyan országok... Kaptunk egy kötetet itt a vizsgálóbizottságokról, ha jól emlékszem, Szabó Zsolt a szerzője, és abban szerepelnek külföldi példák. Van, ahol egy vizsgálóbizottság előtti meg nem jelenés ugyanolyan következményekkel jár, minthogyha valaki egy bírósági tárgyaláson az idézés ellenére nem jelenik meg, tehát elővezethető, bírságolható és így tovább. Ha jól emlékszem, ez Spanyolországban van. Tehát ezekből az európai vagy más országbeli példákból jó lenne tanulnunk, hiszen nálunk az elmúlt 20 évben igazán sosem szerették a kormányok, ha ellenőrzik őket.
Vegyük csak a példát, ha nem az éppen aktuális kormányról beszélünk, Ugye, 2010-ben az Országgyűlés megalakulásakor minden bizottságban megalakultak az elmúlt 8 év visszaéléseit ellenőrző albizottságok, amelyek azon melegében, ahogyan a főbizottságok, az állandó bizottságok megalakultak, már rögtön össze is ültek, majd szépen hamvukba is holtak, azóta sem tapasztalni, legalábbis a fenntartható fejlődés bizottságban semmiféle érdemi munkát. Nyilván ez is csak egyfajta kormányzati propaganda volt, hogy majd elszámoltatunk, és ez az elszámoltatás azóta nemcsak a vizsgálóbizottságokban, nemcsak az elmúlt 8 év visszaéléseit vizsgáló albizottságokban, hanem az egyéb elszámoltatási politikában is láthatjuk, hogy meglehetősen elhalt, elhanyatlott, és nem igazán működik. Ez az egyik, ami működhetne, és vannak egyébként is, mert minden bizottságon belül működik vagy működne ellenőrző albizottság. A fenntartható fejlődés bizottságban én vagyok ennek az ellenőrző albizottságnak az elnöke.
(0.30)
Tudom, hogy rendkívül jó eszköz lenne ez is, hogyha hatékonyan használnák képviselőtársaim is, akik ezeknek az ellenőrző albizottságoknak az elnökei. Én például a környezetvédelmi ellenőrző albizottság elnökeként szinte folyamatos kapcsolatot tartok a környezetvédelmi hatóságok vezetőivel és a különböző szervezetek vezetőivel, és információkat kérek be tőlük, és ebből tudom visszakövetni, ebből tudom lekontrollálni, hogy mégis azok a törvények, amiket akár a mostani vagy az előző kormányok meghoztak, mennyire hatékonyak, és mennyire váltják be a hozzájuk fűzött reményeket.
Tehát eszköz van jó néhány, csak használni kellene őket, de az ellenőrző funkció elsősorban arra lett kitalálva, hogy az ellenzéknek egyfajta "fegyvert" adjon a kezébe, hiszen a törvényalkotás nyilván a kormánypártok lehetősége, különösen egy kétharmados kormányban. Azt látjuk azért az elmúlt két évből, hogy vajmi kevés beleszólásunk volt, és nagyon kevés volt az a módosító indítványunk, amit sikerült keresztülvinnünk a kétharmados gőzhengeren. De itt ennek az ellenőrző funkciónak az lenne a lényege, hogy az ellenzéki képviselők kezében is legyen valamiféle eszköz arra, hogy kontrollálni tudják a kormánypártok tevékenységét. Sajnos, nyilván egyik kormány se szereti, hogyha vizsgálhatják, legalábbis ez az elmúlt húsz év kormányaira igaz volt, vagy azért, mert valóban van takargatnivalójuk, vagy azért, mert nem szeretik egyszerűen, hogyha ellenzéki képviselők akadékoskodnak velük, azt nem tudhatjuk, nyilván ez is, az is szerepet játszott benne, de tény, ami tény, hogy nem hagyják igazából érvényesülni ezeket.
Egészen addig működött egyébként a kolontári katasztrófát vizsgáló bizottság is, amíg nem tévedtek képviselőtársaim olyan talajra, ami a mostani kormány tevékenységét vizsgálta volna már, és abban a pillanatban mindenhol falakba ütköztek. Tehát a régmúlt időkből bármit lehet, a mostani kormány, az éppen aktuális kormány tevékenységét pedig egyáltalán nem engedi semmilyen formában firtatni vagy vizsgálni. Tehát így csak csonkák ezek az ellenőrző funkciók, nem töltik be a valódi szerepüket. Nagyon jó lenne, hogyha most ezzel a törvénnyel ez megváltozna, de hát sajnos nem így van, gyakorlatilag marad minden a régiben.
Az is lehetne egy demokratikus berendezkedés fokmérője, bár itt már egyre kevésbé beszélhetünk demokratikus berendezkedésről, hogyha egészséges és kifejlett ellenőrző testületek működnének, és minél több vizsgálóbizottság és albizottság alakulna, és igenis az éppen aktuális kormány, hogyha nincs takargatnivalója, akkor engedné és támogatná ezeknek a bizottságoknak a létrehozását, és lehetőség lenne arra, hogy tisztázzák magukat különböző vádak alól, hiszen ez nyilván erre is alkalmas.
Mondom, egészen odáig minden rendben van, amíg olyan dolgokat vizsgáltunk, mondjuk, a kolontári vizsgálóbizottságban is, mint a katasztrófa bekövetkezésének az oka, de bármilyen olyan javaslatnál, ami már a katasztrófa utáni kártalanításra vagy a jelenlegi kormány tevékenységére eső vizsgálatot eredményezett volna, már falakba ütköztünk mindenhol.
Tehát összefoglalva elmondhatom, hogy a parlament ellenőrző funkciói közül, ami jelenleg is működik, és egyelőre úgy tűnik, hogy a leghatékonyabb, az a plenáris ülésen elhangzó interpellációk, és főleg az azonnali kérdést emelném ki, amikor nem kapja meg előre a választ adó a szöveget, és ott helyben kell megfelelnie sokszor kellemetlen és kényelmetlen kérdésekre. Bizony sokszor izzadnak a bársonyszékekben a tisztelt államtitkár és miniszter urak, de hát ennek ez a funkciója nyilvánvalóan, pontosan ezért tölti be ez nagyon jól a szerepét, már ha érdemi válasz érkezik, mert azt azért mondjuk el, hogy nagyon-nagyon gyakran van mostanában és ebben a ciklusban is olyan eset, hogy nem kapunk az interpellációnkra, azonnali kérdésünkre érdemi választ, hanem csak mellébeszéléssel találkozunk. Ennek ellenére még mindig azt mondom, hogy ez a leginkább működő ellenőrző funkció, a bizottsági téren működők pedig már egyre kevésbé látják el a feladatukat, néhány üdítő kivételtől eltekintve.
Azt szeretnénk, szerettük volna, még arról is szó volt, hogy lesz majd egy sarkalatos törvény az országgyűlési vizsgálóbizottságokról, még szerepelt is a parlament honlapján ez néhány hónappal ezelőtt, aztán most összevonták ebbe az országgyűlésről szóló törvénybe, és itt mindent egy törvény alatt rendezünk. Ez azért nem jó, mert sajnos semmi nem változott érdemben. A Magyar Országgyűlés ellenőrző funkciója továbbra is csak csonka, csak formájában létezik, és sajnos nincs mód érdemi ellenőrző tevékenységre, legalábbis - ezt harmadszor is elmondom - az aktuálisan regnáló kormányok tevékenységét illetően.
A többit pedig az idevonatkozó módosító indítványainkkal kapcsolatban majd a részletes vitában fogom megindokolni. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés