DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, a Házszabálynak sokféle feltételnek meg elvárásnak meg kell felelnie, ebből az egyik az, hogy életszerű és reális legyen. Miközben ez szerintem messze nem a legfontosabb része - amiről képviselőtársam beszélt - a szabályoknak, hogy a képviselő elfogadhasson-e ajándékot vagy sem, szerintem nem szabad ilyen szélsőségre ragadtatni magunkat, hogy semmit sem. Nemegyszer voltam úgy képviselőként egy településen, ahol a polgármester a falu nevében szeretettel várt, és átadott egy könyvet a falujukról, ami nekik nagy érték, vagy valami kerámiát, amit ott csinálnak, és ez nekik fontos, hogy megajándékozzák a vendéget. Tehát szerintem nem szabadna idáig elmenni, a szélsőségekig, de hogy ezt korlátok között kell tartani, és hogy azt az érzetet sem szabad kelteni, hogy egyébként, ahova mennek a képviselők, ott dől nekik az ajándék - mert ez sem igaz -, az is bizonyos. De ezt csak példaként mondtam.
Azt az elvárást szeretném a Magyar Szocialista Párt részéről itt megfogalmazni, hogy reális és végrehajtható Házszabályt szeretnénk, és amit ugyanilyen fontosnak tartunk: konszenzussal létrehozott Házszabályt; amire most már nem látszik túl nagy esély, mert nem látom, hogy a fideszes, KDNP-s képviselőtársaimban komoly igény merülne föl, hogy visszavonják ezt a törvényjavaslatot, és újra tisztességgel végigegyeztetetve benyújtsák.
De ezt minden alkalommal el fogjuk mondani, és van rá erkölcsi alapunk, mert 1994-ben az MSZP-SZDSZ-koalíciónak volt kétharmada, és mégis konszenzussal készített új Házszabályt, mert úgy gondoljuk, hogy ez demokráciákban így szokás.
Köszönöm szépen.
(20.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés