DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Amikor Molnár Csaba képviselő úr közjogi problémákat jelzett, és az államtitkár úr ezt nemes egyszerűséggel hablatynak minősítette, akkor egyben hozzájárult az államtitkár úr ahhoz a szándékhoz, hogy az Országgyűlés méltósága és tekintélye helyénvaló legyen. Természetesen némi iróniával mondtam ezt.

Csak azért utalok erre, mert én a vezérszónoklatomban hasonlóan megfogalmaztam alaptörvény-ellenes problémákat, amelyek között van olyan, amit várok, hogy majd reagálnak rá, hogy hogyan fogják orvosolni, jelesül azt, hogy mit lehet a törvényben és mit a Házszabályban szabályozni, mire ad fölhatalmazást az alaptörvény. Szerintem ezt még a vita következő szakaszaiban módosító indítványoknál, egyebeknél el kell rendezni.

Ezzel együtt azt, amit erről mondott államtitkár úr vagy Gulyás képviselő úr az országgyűlési bizottságban, nem hívtam hablatynak, de hát én nem is tettem olyan nagyon elszántan esküt az Országgyűlés méltósága és tekintélye megóvása ügyében, mint önök. Természetesen ezt is iróniával mondtam, mert egyébként meg fontosnak tartanám.

A másik pedig, amit szeretnék még szóba hozni, ez a frakcióalakítás vagy nem alakítás kérdése. (Novák Előd közbeszól.) Novák Előd monomániáival nem kívánok e helyütt foglalkozni, majd megtalálom a módját, hogyha szükségét látom ennek.

A vezérszónoklatomban is elmondtam, hogy változtatni szabályokat menet közben, ciklus közben ilyen ügyekben nem lehet. Ez visszamenőleges jogalkotás, hiszen más feltételekkel hozott politikai döntést egy közösség, más feltételek, más szabályok ismeretében hozta meg a döntéseit, és ezt útközben megváltoztatni vagy menet közben megváltoztatni szerintem (Az elnök csenget.) nem fér össze a törvényesség feltételrendszerével.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu