DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Nagyon szépen köszönöm, elnök úr, a méltányosságát. Én Szekó képviselő úr hozzászólását hallgatva megerősödtem abbéli eddigi gyanúmban, hogy a fideszes polgármester-országgyűlési képviselők nem a szívük mélyéről szeretik ezt az összeférhetetlenségi szabályt, amit a képviselő úr ugyanis az érvekben az elején elmondott, az pontosan arról győzött meg engem, hogy az ön tapasztalatában is több érv szól a mellett, hogy az összférhetetlenségi szabály ne legyen kimondva. Ezért én azt gondolom, hogy van még értelme arra felkérni a kormánypárti képviselőket, hogy gondolják meg azokat az érveket, amelyek itt elhangzottak a Házban. Ebben éles vita volt. Nem mondom el még egyszer azt, amit a korábbi hozzászólásomban már elmondtam, csak arra szerettem volna rámutatni, hogy a képviselő úr itt egy picit leleplezte az önök belső vívódását, amit én egyébként abszolút megértek.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés