DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Elnézést kérek képviselőtársaimtól, hogy visszaélek azzal a helyzettel, hogy először reagálhatok Molnár Csaba imént elmondott felszólalására. Azért jelentkeztem szólásra, mert amit ő közjogi érvnek nevezett, az jórészt közjogi hablatyolás volt, mégpedig azért kértem szót, mert azt teljesen tévesen állítja Molnár Csaba, hogy az alaptörvény zárórendelkezései szerint egyéni képviselői indítványt nem is lehet beterjeszteni az alaptörvény végrehajtásáról. A zárórendelkezések 4. pontja úgy szól, hogy a kormány köteles az alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni. Egyrészt ez nem zárja ki a képviselők törvénykezdeményezési jogát. Éppen most magyarázta el, hogy a szabad mandátum elve alapján a képviselők törvénykezdeményezési joga természetesen nem vonható el, nem szűkíthető, nem csorbítható és a többi, másrészt itt szó sincs sarkalatos törvényről, mint amit ön állított, hanem itt természetesen a kormánynak az a kötelezettsége, hogy mindenféle törvénnyel, mindenféle jogalkotással segítse elő az alaptörvény végrehajtását. Ez egyébként a kormány általános hatásköreinek az egyike.

(23.00)

Tehát én csak ezt az egy érvet szerettem volna - hogy is mondjam csak - leütni, gondolom, a többi képviselőtársam majd még Molnár Csaba felszólalására reagálni fog.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu