DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Rubovszky Képviselő Úr! Valóban, sem a Velencei Bizottságnak, sem más szervnek a véleményét nem kell szentírásnak tekintetni. Viszont azért nagy tisztelettel hadd kérjem arra, hogy akkor, amikor a kormány felkér egy nemzetközi testületet véleményezésre - történetesen a nemzetközi testületben benne van például Hanna Suchocka asszony, Lengyelország korábbi jobboldali miniszterelnöke; talán nem lehet baloldali liberális ármánnyal vádolni, ahogy a KDNP a múlt héten tette az információszabadság-törvénynél a vonatkozó nemzetközi testületeket -, a magyar kormány felhívására tesz egy véleményt. Önnek joga van kritizálni, bizonyos pontokon én sem értek egyet, lásd például a Darák elnök úr által tett megjegyzést a jogegységi határozatra vonatkozóan. De talán azért annyi elvárható, hogy itt a parlamentben nagyobb méltósággal beszéljünk egy olyan testületről, amelyet, hangsúlyozom még egyszer, a magyar kormány hívott ide, nem az ellenzék, nem magától jött, nem az égből szakadt ránk.

Ami pedig itt a bírák nyugdíjazásának kérdését illeti, csak egy rövid megjegyzés, hiszen nem tartozik szorosan a törvényjavaslathoz. Szóval önök azzal estek neki az egész igazságszolgáltatási rendszernek, hogy hihetetlen, hogy milyen lassúak az eljárások Magyarországon, függetlenül attól, hogy a statisztikák egyébként mit mutatnak 10 évre visszamenőleg. Ehhez képest ezzel a teljesen eszement nyugdíjkorhatár-szabállyal, ami tökéletesen érthetetlen, hogy mit keres az alaptörvényben, sikerült azt elérni, hogy ma a Fővárosi Bíróság érintett tanácsainál az ügyek másfél-két éves késedelmet fognak szenvedni, országos viszonylatban 30-40 ezer ügyet kell párhuzamosan átszignálni. Na, ezt eredményezte a Fidesz részéről a bírósági ügyek gyorsítása!

Köszönöm. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu