DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Wintermantel polgármester úr félreértett engem, tudniillik az a helyzet, hogy akkor, amikor az LMP arról beszél, hogy a fővárosi kerületi lobbi nyomul, és egyébként működésképtelenné teszi Tarlós István főpolgármester munkáját is, akkor egy percig sem arra gondolunk, hogy ön az újpesti polgárok véleményét kérné ki, mint ahogy én V. kerületi lakosként soha nem szembesültem azzal, hogy Rogán Antal az én véleményemet V. kerületi polgárként kikérte volna akkor, amikor hadakozik a fővárossal. Messzire vezet ez a téma, mert ez elvezet oda, amit mi követeltünk már 2010 nyarán, hogy a Fidesz a kétharmados többségével ne csak visszaéljen, hanem éljen is, és számolja föl azt a kétszintű fővárosi önkormányzást, amely korrupcióba fullasztja a várost, és működésképtelenné teszi Budapestet. Szerintem most rossz vágányon vagyunk, tudniillik itt önök valóban egy lobbiérdeket képviselnek, és nem az újpesti vagy az V. kerületi polgárok érdekeit.

Az viszont továbbra is megengedhetetlen, hogy például az olyan esetek, amibe Balázs képviselő úr keveredett a gyöngyöspatai polgármesterrel kapcsolatban, egész egyszerűen következmények nélkül maradtak. Amikor az előbb javaslatot tettem arra, hogy a területfejlesztési tanácsi tagság legyen összeférhetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással, természetesen gondoltam erre a tavaly nyári ügyre. Egyszerűen példátlan és megmagyarázhatatlan az, hogy Magyarországon az ilyen jellegű ügyeknek semmiféle következményük nincs.

Forrás: parlament.hu