NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előzőekben kitűnő jobbikos programpontokat hallhattak a politikusbűnözés törvényesített formáinak megszüntetését követelve, azonban meg kell jegyezni, hogy bizony sajnos a költség... - képviselők javadalmazásával kapcsolatban is súlyos mulasztások maradnak ebben a törvényjavaslatban.

Elképesztő már az a cinizmus is, hogy ezt a javaslatot pont az a Lázár János nyújtja be, és ő mondja, hogy átláthatóbbá kell tenni a rendszert, hogy ne adjon lehetőséget a mutyikra a képviselők számára; szóval, pont az a Lázár János, aki első ciklusában, 2002 és 2006 között költségtérítési rekorder volt. Hiszen ő vette föl számla nélkül - akkor még az igazi mutyivilágban - a legnagyobb költségtérítést és meglehetősen magas tiszteletdíjat is. Összességében csak abban a ciklusban 41,4 millió forintot kapott, miközben összesen hét alkalommal szólalt föl egy egész ciklusban. Ki is számoltam, felszólalásonként az ő első ciklusában 6 millió forintba került a választópolgároknak, tehát felszólalásonként 6 millió forintba, illetve még többe, hiszen a járulékok is nyilvánvalóan az Országgyűlés Hivatalát terhelték. Tehát Lázár János felszólalásonként 6 millió forintot kapott, de úgy is mondhatnám, hogy percenként... (Közbeszólások a Jobbik soraiból: Mennyi az óradíj?) Óradíjat azért durva lenne kiszámolni, azt hagyjuk, de percenként 2 millió forintot díjazásban részesült. (Dr. Répássy Róbert: Viszont neked minden felszólalásod egy forintot ér.) Sokféle számot láthattunk, Lázár Jánosnak már az első ciklusában, nem akárhonnan kezdte azért, első ciklusban a felszólalásaira vetített tiszteletdíja és költségtérítése, mert azért meglehetősen magas költségei vannak ezeknek a felszólalásoknak, azért azt láthatjuk, percenként több mint 2 millió forintot kapott, és ennél is többe került a választóknak. (Dr. Répássy Róbert: Ha így számolsz, neked egy forint minden felszólalás. Ennyit ér.)

Ezek után azt gondolom, rendkívül cinikus, hogy ő nyújt be, és ilyen indokolással, hogy véget kell vetni a mutyizásnak, a képviselők mutyizásának, és átláthatóvá kell tenni a rendszert, és ő nyújt be olyan javaslatot, ami persze hogy aztán nem hozott változást a képviselői mutyizási lehetőségekben sajnos, amint azt a korábbiakban ki is fejtettem.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu