SZILÁGYI PÉTER, az LMP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm a szót. Az egyik közjoggal foglalkozó blog feltett egy kérdést, hogy mire jó a parlamenti törvény. Mi is megkérdeztük magunktól ezt a kérdést, és bizony arra a következtetésre kellett jutnunk, hogy ez a törvény arra jó, hogy egy gumicsontot adjon a közjog iránt érdeklődők számára, hogy elterelje a figyelmet arról a szégyenteljes jogalkotásról, ami decemberben folyt a Házon belül.

Amikor a Lehet Más a Politika 2010 májusában az Országgyűlésbe került, mi úgy gondoltuk, hogy a parlamentnek nem egy szűk és zárt csoportok által diktált törvényhozást kell lefolytatnia a parlamentben, hanem a közügyekért érdeklődő állampolgárokat be kell vonni, azok csoportjait be kell vonni a törvényalkotás folyamatába, és így lehet visszaadni a törvényhozás tekintélyét, amelyet már rég elvesztett az elmúlt húsz évben. Úgy gondoltuk, hogy olyan új hangokat, olyan új eszközöket kell a parlamentnek magáévá tennie, olyan új beszédmódot kell megvalósítani a parlamentben, amely a XXI. század Magyarországára is kihatással van, kihatással van arra, hogy az állampolgárok újra elkezdjenek érdeklődni a politika iránt. De amit önök műveltek az elmúlt másfél-két évben, az a parlamentarizmusnak a meggyalázása meggyőződésünk szerint.

Úgy gondoljuk, hogy a parlamenti képviselők feladata az, hogy elmagyarázzák az egyes közpolitikai döntéseket, elmagyarázzák gombnyomásuk okait, elmondják, hogy mit miért mondtak az Országgyűlésben - de ehelyett mit látunk? Kamerák elől lélekvesztve elfutó képviselőket, szemlesütve gombot nyomó képviselőket, teljes mértékben hiányzik az Országgyűlésből az, amit egyéni képviselői felelősségnek hívhatunk. Úgy gondolom, már ezzel is nagyon komoly sebet kapott a parlamentarizmus, és akkor még nem is beszéltem arról, amit önök az elmúlt másfél év folyamán a zárószavazás előtti módosítókkal kapcsolatosan műveltek.

Úgy gondolom, amikor szó volt arról, hogy egy parlamenti törvény fog a Ház elé kerülni, számos ember számára reményt adott arra nézve, hogy önök is felismerték ennek a gyakorlatnak a tarthatatlanságát, és megpróbálják orvosolni azokat a problémákat, amelyekre az ellenzéki pártok közül számosan felhívták az önök figyelmét. Csalódnunk kellett, mert nem nyúltak hozzá azokhoz az égető kérdésekhez, amelyek lehetővé fogják tenni az önök számára, hogy évente 24-szer egy nap alatt bármit átverjenek az Országgyűlésen. Igen, 24-szer, ugyanis időszakonként 6-szor, és ez a rendkívüli ülésszakokra is vonatkozik, tehát 24-szer fogják tudni önök ezt megtenni.

Úgy gondolom, hogy ez az egyik, a másik nagyon fontos kérdés, hogy önök nagyon erősen próbálták korlátozni az ellenzéki felszólalásokat a nagy törvényhozási dömping során a múlt év novemberében-decemberében, amikor jóformán minden egyes törvényjavaslatot időkeretben kellett tárgyalnunk, és nem adták meg a lehetőséget arra, hogy az ellenzék kifejtse a véleményét. Én úgy gondolom, hogy ezekről a kérdésekről kell elsősorban beszélni ennek a törvénynek a vitája kapcsán is, és arról kell beszélni, hogy önök milyen ellenőrző szerepet, milyen szerepet kívánnak a parlamentnek adni a jövőre nézve.

Nem gondolom egyébként célravezetőnek azt, hogy egy parlament működésére ciklus közben próbálnak meg egy új törvényt bevezetni. Én úgy gondolom, hogy mindenképpen hozzátartozna a jogbiztonsághoz az, hogy a következő ciklusban megalakuló parlamentre vonatkozna az új törvény, azonban elképedéssel olvastuk azt, hogy a 2014-es ciklustól kezdődő parlamentben nem lesz kötelező a vizsgálóbizottságok felállítása akkor sem, hogyha ezt a képviselők egyötöde kéri.

Azt szeretném önöktől kérdezni, hogy milyen félnivalójuk van. Miért gondolják azt, hogy adminisztratív eszközökkel kell elnyomni annak a lehetőségét, hogy az ebben a ciklusban elkövetett visszaéléseket a következő parlament kivizsgálhassa. Én úgy gondolom, hogy meg kell erősíteni a parlament ellenőrző szerepét, és most nem ebbe az irányba haladunk.

A jelenlegi Házszabály is tartalmaz a vizsgálóbizottságokra nézve egy olyan kitételt, amelynek folyamán teljes mértékben lehetetlenné vált a politikai vita a vizsgálóbizottságok felállítása kapcsán. Nonszensznek tartom azt, hogy nem lehet módosító javaslatot benyújtani a vizsgálóbizottság elnevezésére és a vizsgálandó tárgykörökre nézve, hiszen pontosan ebben rejlik egy vizsgálóbizottság politikai ereje, hogy már a felállítása során is politikai érdekek csapnak össze. Úgy gondolom, hogy ezt a rendelkezést mindenképpen ki kell venni a törvényből.

Most szeretnék áttérni a fegyelmi jogkörre, és itt némileg árnyaltabb álláspontot fogunk elfoglalni, mert úgy gondoljuk, nagyon szükséges volt, hogy végre a Házszabály, illetve a törvény foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Már ebben a ciklusban is nagyon aggályos jeleket láttunk arra nézve, hogy a házelnöknek nincsen megfelelő jogosítványa arra nézve, hogy egy esetlegesen mások személyét és mások akármilyen mivoltában történő személyét sértő kifejezések elhangozhattak érdemi szankcionálási lehetőségek nélkül. Azonban úgy gondoljuk, hogy itt nem a szankcióban rejlik elsősorban a lehetőség, ebben mi sokkal inkább veszélyt érzünk, hiszen az elnöknek olyan széles körű mérlegelési jogköre lesz, ami mindenképpen esélyt teremthet arra, hogy az egyéni képviselői szabadságot korlátozza. Gondoljunk arra az esetre, amikor Novák Előd képviselőtársam az egyházügyi törvény záróvitájában Fónagy államtitkár úrral eléggé személyét megalázó módon szólt hozzá. Én úgy gondolom, hogy abban a konkrét esetben az a dolog nagyon jól helyre lett téve, amikor nem kellett fegyelmi eszközökkel, nem kellett kivezettetéssel és különböző fenyegetésekkel a jobbikos képviselőt rendre utasítani, hanem itt egy intelligens vita keretében, én úgy gondolom, hogy meggyőzően le tudott zárulni ez az eset.

Lenne még egy kérdésem a szankciókkal kapcsolatosan. Láttam, hogy a mentelmi bizottság szerepe ki fog bővülni, és mostantól már fegyelmi bizottság is lesz, és mint ilyen bizottság fog dönteni a bírság mértékéről. A javaslat csak egy maximális pénzbüntetést határoz meg, egy egyhavi tiszteletdíjat, amire egy képviselő büntethető lesz. Azt szeretném megkérdezni az előterjesztőktől, hogy a bizottság, egy politikai bizottság milyen szempont szerint fogja mérlegelni azt, hogy egy adott képviselő adott tevékenysége pontosan mekkora büntetést érdemel.

(12.50)

Én úgy gondolom, hogy egy politikai testület ilyen döntést felelősségteljesen nem hozhat meg.

Több képviselőtársam említette már a mentelmi jog kérdését is. Mi a tavalyi év során beadtunk egy törvénymódosítást a tekintetben, hogy véleményünk szerint is szükséges a mentelmi jog újraszabályozása. Árnyaltabb a véleményünk a Jobbiknál, és úgy gondoljuk, hogy szükséges a mentelmi jog egyfajta korlátozása, hiszen nem csupán a korrupcióellenes küzdelem vagy nem csupán az igazságérzet mondatja azt az átlag állampolgárokkal, hogy számos esetben csak politikai és egyéb megfontolások alapján dönt a Ház a mentelmi jog felfüggesztéséről, hanem az Európa Tanács keretében működő GRECO, a korrupcióellenes országok csoportja ajánlásában is azt fogalmazta meg, hogy szükséges egy olyan objektív kritériumhoz kötni a mentelmi jog felfüggesztését, ami alapján utána az Országgyűlés megfelelően, politikai és egyéb szubjektív szempontok nélkül tud határozni.

Mi úgy gondoltuk, hogy itt ketté kell venni a képviselőket érintő mentelmi jogok kapcsán a cselekményeket, és úgy gondoljuk, hogy csak abban az esetben járjon mentelmi jog a képviselőknek, hogyha olyan cselekménye miatt indul ellene eljárás, amelyet képviselői tevékenységével összefüggésben követett el. Egyáltalán nem gondoljuk célravezetőnek azt, hogy ha a szomszéd engem beperel, akkor engem ennek kapcsán megillessen a mentelmi jogom, hiszen itt nincs meg az a politikai kockázat, ami által engem mint országgyűlési képviselőt kívánnának korlátozni.

Én úgy gondolom, hogy érdemes elgondolkodni azon, és újra benyújtottuk ezt a javaslatunkat módosító formájában, hogy itt le kell szűkíteni a mentelmi jogot, hogy megfelelő objektív mérce alapján tudjon dönteni a mentelmi bizottság javaslatáról az Országgyűlés.

Szintén a mentelmi joghoz kapcsolódik az is, hogy fájóan hiányzik a jogorvoslat lehetősége. Az LMP javaslata megteremtené a lehetőséget arra nézve, hogy a képviselő a döntés után az Alkotmánybírósághoz forduljon. Úgy gondoljuk, hogy itt is szükséges megteremteni ezt az általános jogorvoslati lehetőséget, amelyeket egyébként más állampolgárok más esetekből kifolyólag igénybe tudnak venni.

További szempontot a mentelmi joghoz nem kívánok jelenleg ismertetni, majd az általános vitában.

Amire mindenképpen szeretnék kitérni, az a javadalmazás kérdése. Itt szeretnék először is egy dicséretet mondani a kormánypárti képviselők felé, no nem a javadalmazás tekintetében elsősorban, hanem a vagyonnyilatkozatok átláthatóvá tétele kapcsán. Ugyanis örömmel láttuk azt, hogy elfogadták azt az LMP-s korábbi önálló indítványt, amely lehetővé teszi azt, hogy a képviselő által a mandátuma alatt leadott valamennyi vagyonnyilatkozat szerepelhessen a parlament honlapján lévő adatlapján. Én úgy gondolom, hogy ez mindenképpen egy örvendetes fejlemény, és bízom benne, hogy az LMP által javasolt módosító volt önökre erre nézve ihletéssel.

Ugyanakkor azt én is feltétlenül el szeretném mondani még a javadalmazással kapcsolatosan, hogy bár megpróbálták önök a bizottsági helyettesítés kérdését szabályozni, azonban úgy gondolom, hogy egyáltalán nem megfelelő mértékben, ugyanis itt nem csupán adminisztratív kérdésről van szó, itt arról is szó van, hogy a bizottságokban dőlnek el nagyon fontos módosító indítványok, és én úgy gondolom, hogy egy képviselőnek kell vállalni azt a felelősséget, hogyha esetleg a hiányzása miatt nem tud a pártja álláspontja érvényesülni. Mi mindenképpen szeretnénk ezt a pontot megváltoztatni ebben a törvényben.

Végezetül szeretném az önök figyelmébe ajánlani azt a házszabály-módosítást, aminek a napirendre vételét önök tegnap leszavazták. Ebben, úgy vélem, hogy a legfontosabb és a legproblémásabb kérdésre próbáltunk rávilágítani, ez pedig a zárószavazások előtti módosító intézménye.

Én úgy gondolom, hogy önöknek is be kell látni, hogy nonszensz, amit műveltek az elmúlt időszakban. Sokkal átláthatóbbá kell tenni annak a rendszerét, hogy ha egy olyan méltányolandó körülmény történik, ami indokolttá teszi a zárószavazás előtti módosító használatát, erre legyenek meg azok a garanciák, hogy nem különböző érdekcsoportok fogják ezt önöknek tollba mondani, hanem igenis legyen meg a lehetőség minden egyes képviselőnek, minden egyes frakciónak arra, hogy érdemben fel tudjon készülni ezekre.

Még nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy megjelenjen a szakmaiság ebben a tekintetben, mármint a zárószavazások előtti módosítók tekintetében, hiszen jelenleg az első helyen kijelölt bizottságnak nem kell tárgyalnia a zárószavazás előtti módosítót. Mi mindenképpen megteremtenénk ennek a lehetőségét.

A törvényjavaslattal kapcsolatos további részeket képviselőtársaim fogják ismertetni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

Forrás: parlament.hu