DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Azt hiszem, hogy az előttem szóló képviselőtársammal abban megállapodhatunk, hogy Deák Ferenc bölcs mondása, miszerint minden törvényt lehet javítva változtatni, az erre a tavalyi törvényre is érvényes, és azt gondolom, hogy ha szükséges, márpedig szükséges sok tekintetben a módosítás, akkor ezeket meg kell tenni a határidők tekintetében, a pontosítások és egyebek tekintetében.
De nem ezért kértem szót, hanem azért kértem szót, hogy bár én megértem, hogy egy volt miniszter mindig visszatekintve a saját pályájára, úgy gondolja, hogy csak helyes döntéseket hozott, de azért fogadja el tőlem, miniszter úr, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat központosítása, létrehozása a szakma tiltakozása ellenére jött akkoriban létre, és a szakma megnyugvását jelentette az, hogy - az ön szavaival élve - szétverték; nem verték szét, hanem a Nemzeti Múzeum alá helyezték. Nem tudta a szakma semmiképpen azt tolerálni, hogy a többi régészhez képest irreálisan magasabb béréért, központosítva, a pénzes feladatokat egy szervezet alá vonták, ugyanakkor a vidéki múzeumi hálózatnak pedig el kellett végeznie a szükséges aprómunkát. Úgy érzem, hogy e tekintetben meg kell védenem a változtatásokat és a kormány döntését, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálatnak ezt a kiemelt privilégiumát megszüntette.
Köszönöm szépen.
(10.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés