DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Önnek nemhogy mentegetőznivalója nincs, hogy miért szólal meg a vitában, mi kifejezetten szeretnénk önt is és a kormánypárti képviselőket is inspirálni arra, hogy ne csak az ellenzéki képviselők monológját legyenek kénytelenek a jegyzőkönyvvezetők rögzíteni, hanem legyen érdemi vita.

Ha már olyan kevés időt hagynak a parlamentben a törvények előkészítésére, az előzetes bizottsági vitára, majd utána a normális menetrendben a további vita lefolytatására, akkor legalább itt, a plenáris ülésen legyen érdemi vita. Úgyhogy államtitkár úr, önnek nem kell szabadkoznia, hanem kifejezetten biztatom önt, és mondom még egyszer, a kormánypárti képviselőket, akik közül, ha jól számolom, egy, kettő, három, négyen ülnek itt bent a teremben, hogy aktívan vegyenek részt a vitában, azért vagyunk itt, azért kapjuk a fizetésünket.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Gúr Nándor tapsol.)

Forrás: parlament.hu