DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szabó Rebeka képviselőtársam az elmúlt héten ismertette magával a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontunkat, azt is, amit a törvényjavaslat szakmai erényének tartunk, és azt is, amit általában véve kifogásolunk. Amiről most beszélni szeretnék, és amiért szót kértem egy olyan vitában, aminek Pócs vagy Endréssik képviselőtársammal ellentétben nem vagyok annyira szakavatott ismerője - mármint a földmérési-térképészeti tevékenységnek -, annak két oka van. Egyrészt az, amit nem változtat meg, az adatbázisok, az adatok felhasználása tekintetében érintetlenül hagy ez a törvényjavaslat, a másik pedig az, ami sajnálatos módon Font képviselőtársunk, bizottsági elnök úr azóta beérkezett módosító javaslatában szerepel.

Kezdeném az utóbbival. A '92-es adatvédelmi törvény, illetve a 2011-es információszabadság-törvény egyaránt lehetőséget biztosít arra, hogy közérdekű adatok megismerését törvény az adatfajták meghatározásával az adatvédelmi törvényben leírt okokból korlátozhatja.

(14.50)

Sajnálatos módon a parlamenti gyakorlat az elmúlt években nem igazán tartotta magát ehhez az adatvédelmi törvényben szereplő előíráshoz, és több olyan törvény született, amely az adatfajták meghatározása nélkül az elmúlt sok-sok évben korlátozta a közérdekű adatokhoz való megismerés jogát.

Ami viszont Font képviselő úr módosító javaslatában szerepel, az túlmegy minden határon, a szó átvitt és hétköznapi értelmében egyaránt. Font Sándor nem egyebet javasol, mint hogy a közérdekű adatokhoz, tehát a közérdekű információkhoz való hozzáférés jogát az adatfajták meghatározásával a törvény az adat közérthető formában történő megismeréséhez szükséges szakértelem igénybevételére tekintettel korlátozhatja. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy minden tiszteletem Font képviselő úré, de amennyiben ezt így önök elfogadják, hogy önök bizony a magyar embereket hülyének nézik. Hiszen tévedés ne essék, itt már régen nem a földmérési és térképészeti törvény módosításáról beszélünk, ez a javaslat a 2011-es információszabadság-törvénybe nyúl bele, amelynek egyébként a módosításáról a vita éppen most zárult le. Ez azt jelenti, hogy nemcsak földmérési, térképészeti témában, hanem bármiben, például, amire az elmúlt években sok-sok példa volt, amikor az előző kormány mutyijait próbálták jogvédő szervezetek, zöldmozgalmak vizsgálni, hogy mondjuk, az MVM-től vagy Pakstól kérünk információkat, és majd lesz egy törvény, mert majd egy oligarcha kipasszírozza a parlamentből, amelyik azt mondja, hogy a Paksi Atomerőműtől információt csak akkor igényelhetek, ha felmutatom azt, hogy egy nukleáris mérnök nekem dolgozik, és folytathatom tovább a sort. Ez azt jelenti, hogy bármikor lehet olyan szektorális törvényeket alkotni, amelyek megakadályozzák, hogy a magyar emberek követni tudják azt, hogy különböző oligarchák hol kívánják elfolyatni a közpénzeket. Ugye, arra hivatkozik az indokolás, hogy akinek nincsen kellő tudása - nem pontosan idézem az indokolást, elnézést -, az nem tud mit kezdeni az információval.

Ha egy olyan országban élünk, ahol a politikai közösségnek egyenrangú, morális személyként vagyunk a tagjai, akkor senki, semmilyen hatalom birtokában nem formálhat jogot arra, hogy előre megítélje azt, hogy embertársa, polgártársa minek a megértésére alkalmas. Senki nem formálhat jogot arra, hogy egy bizonyos politikai vitában eleve elvitassa a jogot polgártársától, hogy abban érdemben részt tud venni, meg tudja oldani azt, mert eléggé felnőtt ember, hogy egy adott információval mit tud kezdeni. Sőt, pont fordítva van. Ahhoz, hogy valóban egyenjogú felnőtt személyként vehessünk részt politikai vitákban, éppen arra van szükségünk, hogy információk birtokában legyünk, és ki-ki önálló felnőtt személyként eldönti azt, hogy az információk feldolgozásához szükséges ismeretekre hogyan tesz szert.

Pontosan az a probléma Magyarországon és nagyon sok mai demokráciában, hogy a rengeteg információ, amit ránk zúdít a fogyasztói társadalom, egyáltalán a globalizáció természete egész egyszerűen egy olyan információs deficitet eredményez az egyes ember, illetve a gazdasági, politikai hatalmak között, ami megsemmisíti a polgárok egyenjogúságát. Éppen arról van szó, hogy ahhoz, hogy valamennyi magyar polgár érdemben felkészülten vehessen részt akár az adott település, az adott falu alakítását érintő helyi konfliktusokban, akár nagy nemzetgazdasági kérdésekről folyó vitában, ahhoz információra van szüksége. Egy olyan országban, ahol a törvényhozás olyan politikát folytat, hogy sunyi módon, egyébként szakmailag többé-kevésbé korrekt törvényjavaslatokhoz becsempészve hetente korlátozza az emberek hozzáférését az alapvető információkhoz, ott gyakorlatilag elvitatja a hatalom a jogot az emberektől, hogy felnőtt emberként egyenjogúan képesek a közügyeket megvitatni. Az ilyen jellegű javaslatok annyit jelentenek, hogy önök hülyének nézik a magyar embereket. Éppen ezért én az LMP képviseletében a leghatározottabban tiltakozom minden olyan javaslat ellen, amelyik semmi mást nem mond, mint azt, hogy a hatalmi arrogancia semmibe veszi a magyar emberek józan ítélőképességét.

És ehhez, a Font-javaslat 3. pontjához tulajdonképpen kapcsolódik az, amit Font Sándor a 2. pontban javasol, illetve amit érintetlenül hagy ez a törvényjavaslat. Arról van szó, hogy már 1996 óta, tehát a '96-os törvényalkotástól kezdve egy adatmonopólium a térképészeti, földmérési adatok tekintetében fennáll. Tulajdonképpen ami a változás lényegét jelenti, az egyetlen apróság, éspedig az, hogy innentől kezdve - olvasom a törvény szövegét - az állami alapadatok előállításakor készült mérési és számítási adatokba, és itt van a változás: az objektumok helyzetét leíró adatokba csak a földmérő tekinthet be a különböző folyamatban lévő eljárásokban eljáró hatóságokon, bíróságokon kívül.

Miről van itt szó? A Font-féle javaslat indokolása nem sokat kertel. Világosan elmondja, hogy azért kell korlátozni például az objektumok helyzetét leíró adatokhoz való hozzáférést, mert ha így szabadon mindenki hozzáférhet ezekhez az információkhoz, az a birtokhatárviták elszaporodását jelenti. Ez egy világos, egyenes beszéd. Arról van szó, hogy tudja a jogalkotó, hogy amennyiben megtörjük az ilyen adatmonopóliumot, amelyet legalább 1996 óta, a '96-os törvény óta fenntart az állam, egyrészt nem lehet persze zsíros megrendeléseket kiadni, mert addig, ameddig ez a központosított rendszer van, az van, hogy egyedül az állam adhat ki például szoftverfejlesztésekre megbízásokat. Ha megtörjük az adatmonopóliumot, akkor nagyon könnyű olyan számítógépes alkalmazásokat készíteni, ami például egy Google Mapsen megjelöli, hogy hol vannak a telekhatárok. Ha szabad az információkhoz való hozzáférés, és nincsen egy ilyen adatmonopólium, akkor lehet, hogy rájönnek a magyar gazdák arra, hogy hibásak az állami térképek. Nagyon sok esetben az állami térképek XIX. századi adatokon alapulnak, és valóban, nyilván a javaslattevő bizottsági elnök úr attól tart, hogy elszaporodnak a birtokhatárviták. És? És? Becsüljük már annyira a magyar gazdákat, hogy világosan megismerhetik azt, hogy valójában az egyes telkek, birtokok helyzete hogyan néz ki!

Az a gyanúnk, hogy amennyiben továbbra is ködös az, hogy pontosan hogyan néznek ki a birtokhatárok Magyarországon, ez megint csak az oligarchák, zöldbárók érdekeit szolgálja. Egy zavaros helyzetben könnyű halászni, éppen ezért mi eleve bíráljuk azt, hogy már maga az 1996. évi LXXVI. törvény eredeti szövege is fenntartott egy állami adatmonopóliumot ezen a téren, és különös tekintettel aggályosnak tartjuk azt, hogy a Font-módosító 2. pontja az objektumok helyzetét leíró információkat is, a leíró adatokat is egy ilyen korlátozott nyilvánosságba utalja. Miért gondoljuk azt, hogy nem tartozik azokra az emberekre az információ, akik mondjuk, földet akarnak vásárolni, aki mondjuk, értékesíteni kívánja a saját földjüket? Milyen állami érdek sérül, túl azon, hogy amennyiben decentralizáljuk ezeket az adatmonopóliumokat, akkor kevésbé lehet ilyen megrendeléseket kiadni, vagy elszaporodnak a birtokhatárviták? Milyen állami érdek sérül akkor, hogyha például az objektumok helyzetét leíró adatokba szabadon betekinthet minden gazdaember?

Összegezve, tisztelt képviselőtársaim: túl azon, hogy ezt az információs monopóliumot ez a törvényjavaslat nem elég bátor megtörni, a beérkezett Font-féle törvénymódosító javaslat egész egyszerűen botrány, és túlmutat a földmérési és térképészeti törvény hatályán. Hiába mosolyog Németh államtitkár úr, az van, hogy a módosító javaslat az információszabadság-törvénybe nyúl bele, egyébként házszabályellenesen. Ez nem különösebben kirívó, hiszen önök tegnap a kiemelt beruházási törvényben módosították például a közbeszerzési törvényt házszabályellenesen, úgy, hogy a jövőben bármikor, amikor van egy zsíros közbeszerzés, amelyikbe nem szeretnék, ha illetéktelen tekintetek belelátnának, azt kell mondania valamilyen kormányzati személynek, hogy nemzetbiztonsági érdeket sért, és abban a pillanatban el lehet vonni a nyilvánosság elől.

(15.00)

Ezt tegnap szavaztuk meg. Önök azt szeretnék, hogy a jövő héten szavazzuk meg azt, hogy törvény mondja ki, hogy a parlament hülyének nézi a magyar embereket. Egy ilyen módosító javaslatról fogunk szavazni jövő héten. Azt szeretnék, hogy egy látszólag unalmas, szakmai jellegű törvényjavaslatba belecsempészve az információs szabadságot úgy korlátozzuk általános jelleggel, messze túlhaladva a földmérés és térképészet területén, hogy bármilyen témában egy szaktörvény előírhatja azt, hogy csak az az állampolgár juthat hozzá közérdekű információhoz, aki igazolja a megfelelő szakértelem igénybevételét.

Államtitkár Úr! Ez botrány. Ez azt jelenti, hogy önök megint különbséget fognak tenni emberek között, például abban a tekintetben, hogy kinek van pénze megfelelő szakértemet igénybe venni, és kinek nincs. Akinek nincs pénze megfelelő szakértelmet igénybe venni, hogy frakcióvezetőjüket idézzem, az annyit is ér. Ezt jelenti ez a Font-féle javaslat, és rendkívül méltánytalan az, hogy egy egyébként többé-kevésbé korrekt törvényjavaslatba csempészve próbálnak egy újabb olyan törvénymódosítást végrehajtani, ami senki más érdekeit nem szolgálja, sem a gazdák érdekeit nem szolgálja, sem általában a magyar állampolgárok érdekeit nem szolgálja, kizárólag az oligarchák és a zavarosban halászó különböző megfejtők érdekeit szolgálja.

Azt kérem államtitkár úrtól, hogy a kormány fejezze ki azt a szándékát, bár illúzióm nincsen, hogy ilyen jellegű módosításokat nem támogat, és adjanak magyarázatot arra, hogy mért nem lehet ezeket az adatmonopóliumokat végre 15 év után megtörni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu