FERENCZI GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Még néhány gondolatot engedjenek meg ehhez a törvényjavaslathoz, ugyanis számos visszás kérdést vet fel ez az előttünk fekvő előterjesztés, a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítása, és szeretnék ezeken a visszás kérdéseken egyenként is végigmenni.

Az első az "állami nagyberuházás" helyét átvevő "nagyberuházás" kifejezés, amely az államilag kiemelt fontosságú beruházások mellett a részben vagy egészben EU-s pénzekből zajló beruházásokat is nagyberuházásoknak titulálja a jövőben. Így már egy kisebb volumenű, de uniós pénzből megvalósuló fejlesztés esetén is ugyanazon törvényi szabályozás lépne életbe, mint egy nemzetgazdasági szempontból rendkívül fontos, állami forrásból finanszírozott infrastruktúra-fejlesztésnél.

Idetartozik az is, hogy a nagyberuházást végrehajtó cégek a jövőben a feltárások megfizetésére 200 millió forint helyett bruttó 200 millió forintig vagy a beruházás bruttó bekerülési összegének 1 százalékáig lesznek kötelezhetőek. Mindez jelentős megtakarítást eszközöl majd a beruházó cégek számára.

Egy ugyancsak visszás ügy, amit már az előbbi felszólalásomban említettem, az elfedés témaköre, amellyel szintén a törvény értelmező rendelkezéseit egészíti ki a javaslat. Ez a megelőző régészeti feltárásra nem kerülő régészeti lelőhelyek, örökségi elemek fizikai védelmét hivatott védeni, az önök értelmezése szerint, nekem azonban sajnos mást sugall. Félek, hogy a javaslat egyik célja, hogy ősi múltunkból előkerülő csodás dolgokat regélő leleteket elhallgathassanak, elfedhessenek a magyar közvélemény szeme elől, arra hivatkozva, hogy a feltárások az állam érdekein túlmenően teszik terhessé a fejlesztéspolitikai és infrastrukturális fejlesztéseket.

Általános vita lévén engedjék meg számomra, hogy néhány szemléletes példát is felhozzak. Még 2011. május 24-én nyújtottam be egy írásbeli kérdést a Nemzeti Erőforrás Minisztériumhoz arról érdeklődve, hogy támogatni kíván-e a kormány olyan feltárást, amely Árpád apánk vélt Bad Deutsch-Altenburg-i tumulusának, sírjának régészeti vizsgálatára irányul. A mostani Ausztria területén található Templom-hegyen lévő tumulusról először Jeremiah Milles, a XVIII. századi brit kutató állította, hogy Árpád sírja. A XIX. században többen is régészeti kutatásokat végeztek, amelyek során számos lelet került elő a földhalomból. 1912-ben a Nemzeti Múzeum is kutatásokat végzett a helyszínen, amely azonban egy alagútomlás miatt félbeszakadt. Azóta sajnos tudomásom szerint magyar részről semmilyen érdemi kutatás nem zajlott a területen. A kérdésre a miniszter úr mindössze annyit válaszolt, idézem: "A kultúráért felelős miniszterként semmilyen módon nem kívánok a magyar honfoglaláskor szakkérdéseiben állást foglalni. A feltett kérdésével kapcsolatban a kormánynak nem feladatköre megtervezni a Nemzeti Múzeum kutatásait."

De van más példa is, tisztelt képviselőtársaim. 2008-ban, 20 év után folytatták Somogyváron Koppány várának feltárását. A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága ekkor mindössze 9 milliót szánt a feltárás folytatására, ami csupán egy hónapra volt elegendő. Bakay Kornél, a feltárás vezetője így is nagyszerű eredményekről és páratlan leletanyagról számolt be a területen.

A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága akkoriban mostohán bánt ezen történelmi emlékhelyünkkel, ugyanis a gondnokság által összeállított, 40 milliárd forint elkülönített forrással rendelkező országbemutató programba Somogyvár már nem fért bele. Tudomásom szerint a régészeti feltárás ma is áll.

De említhetném a Pilis-hegységet is, amely számtalan rejtélyével, mitikus, legendás történeteivel és a krónikák sokatmondó, de az MTA által zagyvaságnak titulált állításaival kapcsolatban a jövőben ígéretes kutatások folyhatnak a területen.

Bizonyára önök előtt is ismert Karos csodálatos temetője, amelyből honfoglaló őseink sírjai kerültek elő. A felállított emlékmű közelében ma is érezni őseink szellemét és erejét. A vezérek sírjából páratlan értékű leletanyag került elő, a felmerülő kérdések hosszú ideig adhatnának munkát a történészeknek és a régészeknek egyaránt.

Bár nem régészeti téma, de közvetve idetartozik az Árpád-kori emlékeket jelző közúti tábla esete is. Korábban szóbeli kérdésben érdeklődtem az iránt, hogy a korábban az MSZP-SZDSZ-kormány alatt eltörölt táblát mikor állítják vissza eredeti állapotába. Külön pikantériája az ügynek, hogy az Árpád-sávos pajzsot ábrázoló tábla jelzőszámát, az I-028-as jelzőszámot zsinagógára cserélték, tehát egy Dávid-csillagos tábla lépett az Árpád-pajzsos tábla helyébe. Kérdésemre Fónagy János megígérte, hogy megvizsgálják a tábla visszaállításának lehetőségét, ez azonban azóta is várat magára. Így azóta már írásbeli kérdést is intéztem a minisztériumhoz, ennek jelenleg is várom majd az eredményét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Számos olyan komoly leletegyüttes található még hazánkban, amelyet a későbbiekben akár fenyegethet a befedés réme. Úgy gondolom, mindannyiunk érdeke, hogy ez ne történjen meg, hiszen igaz múltunk feltárása szent kötelességünk; egy nagyszerű lehetősége annak, hogy gyermekeink ismét büszkék lehessenek hazájukra, magyar identitásukra.

Szeretném még azt is megemlíteni, hogy miközben a régészeti feltárásokra, mint látjuk, általában nincsen pénz, különösen akkor, hogyha magyar értékekről van szó, azért szeretnék itt egy-két számadatot megemlíteni, amire viszont van pénz jelenleg is hazánkban. Az egyik a finnugor nemzetközi konferencia szervezése, amelyre jelenleg is 150 millió forintot különítettek el a költségvetésben, miközben nagyon jól tudják önök is, hogy a finnugorelmélet hazugság. (Révész Máriusz közbeszólása.)

A másik, hogy Jáksó László Marslakók című sorozatára pedig napi 6 millió forint áll rendelkezésre. Ennek tükrében is elfogadhatatlannak tartom, hogy nem tudunk mindenhol régészeti feltárásokat végezni, ahol különböző nagyberuházásokról van szó.

Azt már említettem, hogy milyen plénum, milyen szerv fogja eldönteni, hogy valahol feltárásra vagy elfedésre kerülhet sor. Tehát aggályos az is egyébként, még emellett, hogy a döntés ellen fellebbezésnek nincs helye. Ez is elfogadhatatlan számunkra.

Bízom abban, hogy miután nyilván be fogunk adni számos módosító javaslatot az előterjesztéssel kapcsolatban, meg fogják ezeket fontolni, és reményeink szerint, bár jelenlegi formájában ez az előterjesztés egészen elképesztő, bízom abban, hogy talán a módosító javaslatokkal tudunk némiképpen finomítani rajta.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu