DR. APÁTI ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Jó szokásomhoz híven konkrét példával, a való életből vett konkrét példával szeretnék előállni, és ezen keresztül megvilágítani, hogy mit fog okozni ennek a törvénynek az elfogadása és hatálybalépése. A konkrét példa természetesen konkrét, a valóságban megtörtént eseményekhez és személyekhez kapcsolódik, és az önök által kétlépcsősnek nevezett megoldás első lépcsőjéhez köthető, amely szerint január 1-jétől a megyei önkormányzatokhoz kapcsolható egészségügyi intézmények, kórházak kerültek tulajdonképpen államosításra.
Ez történt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is, ez történt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding Zrt.-vel is, amely Holding Zrt. vezérigazgatója egyes hírek szerint jól megérdemelt rendkívüli szabadságát tölti. K. Zoltán Tamásról van szó, akit a februári Fidesz-frakcióülés előtti napon helyeztek előzetes letartóztatásba, és akinek az előzetes letartóztatását meghosszabbították. Nemcsak mi, hanem nyilván önök közül is sokan várják ennek az úriembernek a vallomását. Lehet, hogy egyesekre talán terhelő vallomást is tesz, és talán ez a Szabolcs megyei fideszes körökben is okoz némi izgalmat és némi nyugtalanságot.
Ez szorosan kapcsolódik szűkebb környezetem, a mátészalkai, a fehérgyarmati és a vásárosnaményi kórházak sorsához. Előrebocsátom, államtitkár úr, hogy szeretnék tévedni. Szeretném önök előtt kijelenteni, hogy nagyon szeretném, ha nem lenne igazam. Ha arról van szó, nagyon szeretném önöket megkövetni, és adja a Jóisten, hogy csak egy sötét jövőképet vázoljak fel, amiből aztán egy szó sem lesz igaz.
Ugyanis jelen pillanatban - és ezt mondom önnek, államtitkár úr, meg kellene nyugtatni a szatmár-beregi térséget - ott tartunk, olyan hírek keringenek, és valószínűleg nem alaptalanul, hogy Mátészalkán a szülészeti, a nőgyógyászati és a gyermekosztályt vagy megszüntetik, vagy a minimálisra csökkentik, gyakorlatilag csak mutatóba hagynak meg némi ágyszámot. Ugyanez történhet - feltételes módban fogalmazok - akár Fehérgyarmaton a sebészeti és a traumatológiai osztállyal, és aztán a vásárosnaményi sürgősségi és egyéb ellátás is veszélybe kerülhet. Tudom, tudjuk azt, hogy ez még egyeztetés alatt van, ezért nem használok kijelentő módot, ezért beszélek feltételes módban, de ha az információim nem csalnak, akkor Mátészalkán körülbelül 700, Fehérgyarmaton talán 1000 gyermek születik egy évben, és talán korábban önök arról döntöttek, hogy ahol legalább 500 gyerek megszületik, azokhoz a kórházakhoz, azokhoz az osztályokhoz, azokhoz az ellátásokhoz nem nyúlnak hozzá. Mind a két említett kórházban jóval meghaladja a születések száma az 500-as szintet. Kérdezem, hogy ha hozzá akarnak nyúlni, akkor milyen alapon, milyen indokokból teszik ezt.
Olyan helyzetben, olyan ügyhöz kapcsolódóan, ami az Egészségügyi Holding Zrt.-vel kapcsolatban is kialakult, mélységesen álszent magatartás racionalitásra, ésszerűsítésre, költséghatékonyságra, megtakarításokra hivatkozni, ugyanis az említett úriember ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás. Természetesen jogvégzett emberként tisztában vagyok az ártatlanság vélelmével, tisztában vagyok azzal, hogy akit a bíróság még nem ítélt el jogerősen, azt nem tekinthetjük bűnösnek, de nyilvánvaló, hogy nem véletlenül került sor az előzetes letartóztatásra és a büntetőeljárás elrendelésére.
Amennyire lehet tudni akár bizonyos cikkekből, akár egyéb információkból, egyelőre a rendőrség, illetőleg az ügyészség figyelmét két közbeszerzési eljárás keltette fel. Az egyik egy számítógépes program megvásárlása, a másik pedig nettó 582 millió forintért központi gyógyszerellátó rendszer megvásárlása. Azt is lehet tudni az eddigi nyilatkozatokból, hogy itt az árat tartják túlzottnak, a szokásos hűtlenkezelés-, korrupciógyanús árazásokkal, túlárazásokkal, túlköltségelésekkel találkozunk. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy 1250 négyzetméter alapterületen, ha jól emlékszem, 3000 adagos konyhát fognak felépíteni, körülbelül 1 kilométer autópálya áráért, körülbelül 3 milliárd forintért. Tehát semmit nem változott a rendszer, az önök politikai vezetéséhez kapcsolódóan is ugyanazok a hűtlenkezelés- és korrupciógyanús esetek fordulnak elő, mint fordultak elő dicstelen elődeiknél is.
Amikor kiszivattyúzzák a pénzeket, amikor ugyanennél a holdingnál 264 millió plusz áfát tudtak, államtitkár úr, leszerződni vezetőképzésre, 219 vezető képzésére, akkor milyen megtakarításról beszélünk? Akkor ezek szerint a mutyira mindig van pénz? Akkor ezek szerint a korrupción kívül, a hűtlenkezelés-gyanús eseteken kívül semmi nem működik ebben az országban? Gyógyszerekre, ellátásra, orvosokra, személyzetre nincs pénz, vagy megtakarítás címén faragni kell, meg kell szüntetni, ágyszámokat kell csökkenteni, leépíteni, osztálybezárásokkal fenyegetőzni vagy ezeket kilátásba helyezni, csak azért, hogy a mutyira feleslegesen elköltött pénzeket valahogy meghúzzák. Majd meghúzzák a betegeken, az orvosokon és a szakszemélyzeten.
Úgyhogy én arra kérem önt, államtitkár úr (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Bravó!), hogy erősítse vagy cáfolja meg a mátészalkai, a vásárosnaményi és a fehérgyarmati kórházzal kapcsolatban kialakult híreket, egyrészt a betegek érdekében, másrészt az ott dolgozók érdekében. Megint mondom, nagyon szeretnénk mindannyian azt hallani, hogy megmarad a mostani formájában, vagy legalábbis a 2011. december 31-ei állapotnak megfelelően a szülészet, a nőgyógyászat és a gyermekosztály, megmarad Fehérgyarmaton a sebészet és a traumatológia, és Vásárosnaménynak sem kell hiányt szenvedni semmiben. Ugyanis ezeknek az embereknek már meglehetősen elegük van abból, hogy mindig az ország egyik legszebb, de sajnos talán az egyik leghátrányosabb térségén akarják ugyanúgy meghúzni a ráfot, ugyanúgy megszorítani a nadrágszíjat, mint teszik azt a lényegesen kedvezőbb helyzetben lévő térségeiben az országnak.
(22.30)
Arra szeretném kérni önöket, hogy ha mást nem is tesznek, mélyedjenek magukba, nézzenek magukba, és azután próbáljunk itt bármilyen államosításról szóló törvényt elfogadni vagy ellátásokat leépíteni, és ne statisztikai adatokkal és ne forintosítható összegekkel fejezzék ki a gondolataikat, ne csak ebben gondolkozzanak, hanem gondolkozzanak abban, hogy az említett három kórház esetében körülbelül 170 ezer ember ellátásáról van szó, államtitkár úr, és semmilyen ágyszámcsökkentés, osztályleépítés vagy osztálybezárás nem indokolt. Ha ezek a hírek sajnálatos módon mégis igaznak bizonyulnának, akkor azt is mondja meg nekem, hogy hány embernek kell féltenie a munkahelyét, hány embernek kell a munkahelye elvesztésével számolnia, és hogy mik az elképzeléseik. Mert nagyon magas szinten, magasröptűen meg lehet itt fogalmazni normaszöveget, általános indokolást, részletes indokolást, minket mégis az aprópénzre váltott részletek érdekelnek, egyrészt mert az ördög abban lakozik, másrészt ez érinti az emberek mindennapjait. Úgy gondolom, hogy akár Mátészalka, akár Fehérgyarmat, akár Vásárosnamény többet érdemelne. Tudom, hogy nagy vitát váltott ez ki a helyi meg a megyei Fidesz-vezetésen belül. Tudom, és pont ezért szólok, mert nem az érdekel, hogy önök között milyen belviszályok meg belharcok vannak, hanem a kórházi ellátás minősége. Talán még nincs lefocizva minden, talán még nincs eldöntve, talán még nem késő, talán még lehet változtatni. Engem személy szerint elsősorban a betegellátás minősége, a kórházi ellátás színvonala érdekel, ehhez képest a büntetőügyek feltárása bár nem érdektelen, nem lényegtelen, de másodlagos szempont. Ha kell, akár soron kívül is kérnék államtitkár úrtól erre egy megerősítést vagy cáfolatot, hogy ezekből a hírekből, ezekből a kósza, terjengő pletykákból, zuhanyhíradós információkból mi igaz.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés