DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A Volán-társaságok közszolgáltatási tevékenységét megrendelői minőségben folyamatosan felügyeljük, évente több alkalommal beszámoltatjuk, és rendszeres adatszolgáltatásra kötelezzük őket. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től mint a Gemenc Volán Zrt. tulajdonosi joggyakorlójától a Tribune Ventures Hungary Zrt. alvállalkozói tevékenységét - ez az Orangeways jelenlegi neve - illetően több alkalommal kértünk tájékoztatást.
A tárca és az MNV Zrt. az alvállalkozó és a munkavállalók közötti munkajogi vitába nem avatkozik, nem is avatkozhat bele, és ezt a Gemenc Volán Zrt.-től sem várja el. Amennyiben az alvállalkozó a dolgozóknak járó jogos juttatásokat nem fizette ki, vagy a levont összegeket nem utalta át a jogosultnak, a kivizsgálásban az erre illetékes szervek jogosultak eljárni. Információink szerint a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet megtette az ehhez szükséges bejelentéseket. Amennyiben ezek kivizsgálását követően a Gemenc Volánra vonatkozóan is lesznek érdemi megállapítások, azokat a Nemzeti Vagyonkezelő a döntésénél figyelembe veszi.
Az alvállalkozói tevékenységgel kapcsolatban 2011. november-decemberben közlekedési hatósági vizsgálatokra került sor. Ennek alapján nyilvánvaló, hogy a szakszervezet a kifogásolt üzemzavarokat eltúlozza. A statisztikai adatok alapján a vizsgált időszakban a műszaki meghibásodások, járatkésések és járatkimaradások száma elenyésző volt.
Az elmúlt három hónap a Gemenc Volán és az alvállalkozó között konfliktusoktól mentesen telt el, érdemi működési probléma nem jelentkezett. Ezt igazolja, hogy az elmúlt időszakban sem a társasághoz, sem a tárcához utaspanasz nem érkezett. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés