ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! És itt most különös tisztelettel köszöntöm az LMP-s képviselőtársaimat (Közbeszólások a kormánypártok soraiból: Egy van! - Kettő!), mert egy általuk indított politikai kezdeményezésről szeretnék beszélni napirend előtt.

Tisztelt Képviselőtársaim! Alig több mint két hónappal ezelőtt itt az Országgyűlésben is meglehetős zajjal indította útnak az LMP a népszavazási kezdeményezését. Természetesen minden politikusnak, minden politikai pártnak jogában áll népszavazási kezdeményezést indítani a hatályos jogszabályok alapján, azt az ítéletet azonban, hogy ez a népszavazási kezdeményezés sikeres-e, vagy sem, nem az Országgyűlés, hanem az emberek mondják ki, méghozzá rendszerint annak alapján, hogy megítélik: ez a népszavazási kezdeményezés őszinte vagy nem őszinte; arról szól, hogy az ő valós problémáikat próbálja a politika színpadára vinni, az ő valós problémáikat próbálja megoldani, vagy csupán egy politikai erő, egy politikai tömörülés a saját politikai céljait és politikai érdekeit követi.

Ebből a szempontból, tisztelt képviselőtársaim, én azt gondolom, a választók, a magyar emberek egyértelmű ítéletet mondtak az LMP népszavazási kezdeményezéséről. Nemcsak a 200 ezer aláírást nem sikerült összegyűjteni, hanem kíváncsiságból megnéztem az ellenzéki pártokra 2010-ben leadott szavazatok számát, és abból azt látom, hogy az LMP 2010-ben az országgyűlési választásokon 375 230 szavazatot kapott, ebből az következik, hogy a saját szavazóinak a felét sem tudta megszólítani ezzel a népszavazási kezdeményezéssel. A három, itt ülő ellenzéki párt összesen közel 1 millió 300 ezer szavazatot kapott az országgyűlési választásokon 2010-ben, és ha így nézzük, akkor ez a népszavazási kezdeményezés alig több mint az egytizedét tudta megszólítani az ellenzék választóinak. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Ebből az látszik, hogy ezek a kérdések egyébként nemcsak a magyar emberek túlnyomó többségének a figyelmét nem keltették fel, nemcsak ők ítélték úgy, hogy ez nem róluk szól, hanem még az ellenzék szavazói sem ítélték elég fontosnak ezeket a kérdéseket ahhoz, hogy egyébként az aláírásukkal támogatni tudják.

Tisztelt Képviselőtársaim! Természetesen én azt gondolom, hogy ez nem véletlen. Nem véletlen, mert ha megnézzük ezeket a kérdéseket, akkor világosan látszik, hogy ezek valóban csak politikai célokat követnek. A munka törvénykönyvének elfogadásakor nemcsak az Országgyűlés, hanem a kormány is hosszas egyeztetéseket folytatott azokkal, akik a munka világában érdekeltek - a munkavállalók és a munkaadók érdekképviseleteivel is. Az egyeztetések során a munkavállalók érdekképviseletei a törvény végső formáját a beadott módosításokkal együtt elfogadták és támogatták. Nyilvánvaló, hogy nem voltak olyanok, akik úgy ítélték meg, hogy ez ellenükre van, éppen ellenkezőleg: a túlnyomó többség úgy ítélte meg, hogy az új munka törvénykönyve azt a célt szolgálja, amiért egyébként létrehoztuk, nevezetesen a munkahelyek teremtését, a vállalkozások szabadságának a bővítését és ezáltal Magyarországon új munkaalkalmak létrehozását és megjelenését.

Tisztelt Képviselőtársaim! A másik oldalról érdemes talán arról is beszélni, hogy ezek között a kérdések között volt olyan, amely a szociális juttatások körének a bővítését szolgálta. Nem olyan régen látott nyilvánosságot egy olyan közvélemény-kutatás a Mediántól, amely egyértelművé és világossá tette, hogy Magyarországon a választók túlnyomó többsége úgy gondolkodik, hogy a szociális juttatások tekintetében szigorúbb ellenőrzésre, átgondolt folyósításra és az állam határozottabb fellépésére van szükség. Közel 79 százaléka értett egyet ezzel a megkérdezetteknek, és jelzem, hogy az LMP szavazóinak is közel 70 százaléka ugyanezen kutatás szerint ezzel egyetértett. Ebből már előre kódolható volt, hogy egy ezzel ellentétes irányú javaslatot nem fognak támogatni az aláírásukkal.

És végül, tisztelt képviselőtársaim, ha már az őszinteségről beszéltünk, akkor mondjuk ki őszintén: mi azt gondoljuk, végig azt gondoltuk, hogy az LMP népszavazási kezdeményezése nem a választókról, nem az emberekről szól, hanem politikai önérdeke, célja van, hiszen rögtön a meghirdetés után arról kezdtek beszélni, hogy ezzel kívánják megszólítani és mozgósítani a kormánnyal úgymond elégedetlen választókat. Ha összesen 160 ezer ember elégedetlen a kormánnyal ma Magyarországon, akkor azt kell hogy mondjam, hogy mi a magunk részéről elégedettek lehetünk.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az én meggyőződésem szerint ez a népszavazási kezdeményezés megbukott. Én azt gondolom, hogy innentől kezdve nem a Házra kell hárítani a felelősséget, ez a vita az LMP és a választók, az LMP és az emberek vitája. Önök főzték, félig nyersre sikerült, azt gondolom, most itt az ideje, önöknek kell elfogyasztani is.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu