TAMÁS BARNABÁS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A választókerületemet is érintő, az észak-magyarországi régióra, ezen belül is elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyére jellemző az aprófalvas településszerkezet. Ezt jelzi, hogy a régióban az 500 főnél kevesebb lakosú települések, aprófalvak aránya 29 százalék a települések között. Ugyanez az arány Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 37 százalék, és az aprófalvakban élők aránya a legmagasabb az összes megye közül.

A 2011. évi népszámlálás előzetes adatai szerint az elmúlt 10 évben ebből a régióból vándoroltak el országszerte a legtöbben: számszerűen 27 ezren, ezen beül Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből 26 ezren, ami a lakosság számarányához viszonyítva is a legkirívóbb.

A településtípusonkénti bontásban sem áll fényesen a megye, mivel a kistelepülésekről mintegy 8 ezer lakos hagyta el szülőotthonát, a községekből elvándorlók arányait tekintve pedig országosan a második helyen szerepel. Az elkövetkezendő évtizedben az aprófalvak elnéptelenedésére, illetve a funkcióváltásra csakúgy fel kell készülni, mint a súlyosan hátrányos helyzetben lévő népesség gyors, természetes szaporodása következtében a szociális problémák növekedésére.

A régió perifériájára szorult aprófalvas térségek kistelepülésein a lakosság jellemzően alacsony iskolázottságú, szociális helyzete rendkívül kedvezőtlen. A tömegközlekedés hiányosságaiból, az esetleges zsákfalvas jellegből adódóan az alapellátást biztosító oktatási és szociális intézményrendszer szolgáltatásai nem megfelelőek, és a munkalehetőségek hiánya a fiatalabb és képzettebb korosztályt - ahogy az elszomorító statisztikai adatok is mutatták - elvándorlásra kényszeríti. A települések vonzerejét rontja a hiányos települési, környezetvédelmi célú infrastruktúra és a települési környezet, a közösségi célú épületek leromlott állapota. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Az esélyegyenlőség komoly csorbát szenved, amelyen változtatni szükséges.

Tisztelt Államtitkár Úr! Milyen hosszú távú koncepció és rövid távú beavatkozási terve van a kormánynak a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatására? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu