KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Április 11-e van, ami két szempontból is egy érdekes dátum: nemcsak Márai Sándor, hanem József Attila születésnapja is, és ezen keresztül a költészet napja, ami mindig alkalmat ad arra, hogy beszéljünk arról, milyen állapotban van a nemzeti kultúra és az azt gondozni hivatott politika. De van egy másik dátum is, mégpedig az, hogy önök két évvel ezelőtt nyerték meg a választást, legalábbis az első fordulót április 11-én tartották. (Dr. Apáti István közbeszól.) Tehát a fülkeforradalom akkor jutott az első lépéséhez, aztán a második fordulóban szerezték meg a kétharmadot, amire olyan sokszor hivatkoznak.

Ezen két időpont egybeesése arra késztetett engem, hogy az elmúlt két év történéseit átgondolva megnézzük azt, hogy mi is történt Magyarországon a kultúra ügyében. Ennek kapcsán egy József Attila-idézet jutott eszembe, a "Nagyon fáj" című versből, ahol a költő azt mondja, hogy: "A kultúra / ugy hull le rólam, mint ruha / másról a boldog szerelemben". Azért jutott eszembe ez a sor, mert az az érzésem, hogy a nemzeti kultúrára, a kulturális örökségünkre való hivatkozás valójában tényleg csak egy lepel, és amikor a nemzeti kultúráért való aggódásunkat és odafigyelésünket ténylegesen készpénzre kellene váltani, akkor sajnos nagyon kevés marad.

Mit kapott a magyar nemzeti kultúra az elmúlt két évben a második Orbán-kormánytól? Egyrészt kevesebb pénzt, több politikát és kevesebb koncepciót. Pénz nélkül hiába aggódunk, hiába ejtünk könnyeket a kultúráért, ha pénzt nem adunk rá, akkor az világosan kifejezi, hogy mennyire fontos ez nekünk. Márpedig az elmúlt két évben a kulturális ágazat volt az, amelyik a legnagyobb forráskivonást szenvedte el. A zárolások már 2010-ben is legnagyobb mértékben a kulturális ágazatot érintették, és összességében az elmúlt két évben, főleg, ha az idei költségvetést nézzük, akkor több mint 30 százalékos volt a forráskivonás a kulturális ágazatból.

A kevesebb pénzt tetézte a több politikai beleszólás és a szakmai vélemények félresöprése. Gondolhatunk itt a sokszor botrányos igazgatói pályázatokra, gondolhatunk arra, hogy a szakmai szervezetek véleménye vagy akár tiltakozása is, semmilyen módon nem befolyásolta önöket abban, hogy éppen mit tesznek.

(9.30)

De gondolhatunk arra is, hogy maga a törvényalkotás is világossá tette, hogy a kultúrpolitikai döntésekben a politika nagyobb befolyást kapjon, gondoljunk csak a filmek támogatására, a filmtörvény módosítására vagy pedig az előadó-művészeti törvényre, ahol világosan érvényesül a politikai logika. Ráadásul ez a politikai logika nem kapcsolódik valamifajta kialakult szakmai koncepcióhoz, a kormányon belüli lobbiharcok, a kulturális államtitkárság és a kulturális területben érintett más szereplők közötti küzdelmek döntötték el sokszor, hogy éppen mi történik. Ennek szép példája, ennek a koncepciótlanságnak az egyik példája a régészeti feltárások ügye: először a központi régészeti feltárásokat végző intézményt lebontották, visszaadták az ásatási jogot a megyei múzeumoknak, majd a múzeumokat aztán államosították. Mind a három szempont, tehát a kevesebb pénz, több politika és kevesebb szakmai koncepció sajnos érvényesült a legutóbbi kormánydöntésben, amely a megyei múzeumi hálózatot megpróbálja azoknak a településeknek a nyakába varrni, amelyek eddig is menekültek a kulturális feladatok elvégzése elől, tekintettel arra, hogy nincsen erre semmilyen törvényi kötelezettségük.

A magyarországi szakmai szervezetek mindegyike - legutóbb éppen egyébként a kulturális bizottság ellenőrző albizottságának az ülésén - a megyei múzeumok sorsát illetően egyértelművé tette, hogy azt tartanák a leghelyesebbnek, hogyha a megyei múzeumi hálózat egyben maradna, megőrizve az egységes szakmai irányítás lehetőségét, és valamilyen középirányító szerv vagy akár közvetlenül a minisztérium, a kulturális területért felelős minisztérium irányítása alatt működhetnének tovább. Ezek az intézmények ugyanis nem településhez kötődő feladatokat látnak el, kulturális örökségvédelmi feladataik nem egy adott településhez, hanem egy adott régióhoz kapcsolódnak. Ráadásul azt a nem látható, a színfalak mögött meghúzódó, rendkívül fontos szakmai munkát, amit a restaurálások és egyáltalán a kulturális örökségünk gondozásával kapcsolatos szakmai feladatok jelentenek, ezeket nem lehet települési szinten elvégezni, illetve nem lehet költséghatékonyan elvégezni, így ennek megfelelően ezek valószínűleg nem is fognak megtörténni.

Úgyhogy sajnos azt kell mondjam, hogy az elmúlt két év nagyon messze van attól, amit önök megfogalmaztak a választás előtt abban a vitairatban, amely a Minőség a kultúrában nevet kapta. Kész a leltár - hogy megint József Attilát idézzem -, és sajnos ez a leltár rendkívül elszomorító.

Köszönöm a figyelmet.

Forrás: parlament.hu