ELNÖK: Köszönöm szépen, jegyző úr.
Tisztelt Országgyűlés! Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott módosító javaslatokat, a külön szavazásra kért javaslatok kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 311 igen szavazattal, 49 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a külön szavazásra kért javaslatokról és azok alternatíváiról döntünk.
A 14. pontban Szilágyi László a 10. § módosításával azt javasolja, hogy a foglalkoztatottaknak a kijelölt szerv állományába kerülését ne akadályozza meg a vezetői hozzájárulás megtagadása. A javaslat összefügg a 16. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A javaslat elfogadása kizárja a 15., 18. és 17/2. pontokban szereplő támogatott indítványokat, valamint a 14/1. és a 17. pontot is. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 70 igen szavazattal, 288 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
(18.30)
A 15. pontban Nagy Kálmán és mások, a 14/1. pontban pedig Kiss Sándor és Gyenes Géza a 10. §-ban a végkielégítéssel kapcsolatos szabályokat is módosítják. A két javaslat alternatív tartalmú.
Először a 14/1. pontról döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 62 igen szavazattal, 295 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
Most a 15. pontról szavazunk. Az előterjesztő támogatja, de az LMP és a Jobbik kérésére arról külön szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 294 igen szavazattal, 49 nem szavazat ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
Az ajánlás 3. pontjában Bebes István a törvényjavaslat 2. § (1) bekezdésének módosítását javasolja az átvett vagyon vonatkozásában. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 306 igen szavazattal, 38 nem szavazat ellenében, 16 tartózkodás mellett elfogadta.
Az ajánlás 8. pontjában Kiss Sándor és Gyenes Géza a törvényjavaslat 4. §-ának módosítását javasolják. Ebben a feladatellátás során is együttműködési kötelezettséget írnak elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 50 igen szavazattal, 305 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az ajánlás 11. pontjában Bebes István a törvényjavaslat 8. § (4) bekezdésének módosításával a kezességvállalási szabályok körét bővíti. A bizottságok támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 303 igen szavazattal, 43 nem szavazat ellenében, 13 tartózkodás mellett elfogadta.
A 12. pontban Kiss Sándor és Gyenes Géza a 9. § (1) bekezdésében a forrásátutalással kapcsolatos módosítást terjesztenek elő. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen szavazattal, 294 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A kiegészítő ajánlás 39/1. pontjában Lukács Tamás a törvényjavaslatot további törvénymódosításokkal kívánja kiegészíteni. Az egészségügyi bizottság támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 294 igen szavazattal, 64 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk, a zárószavazásra jövő heti ülésünkön kerül sor.
Most soron következik a személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6044. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/6044/89. és 93. számon kapták kézhez. A határozathozatalt segítő főtitkári tájékoztató T/6044/95. számon az informatikai hálózaton mindenki számára elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! Az államtitkári zárszó a részletes vita után már elhangzott, most a határozathozatalok következnek.
Először az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határozunk, azok kivételével, amelyeknek külön szavazását kérték. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a tájékoztatóban felsorolt támogatott módosító javaslatokat, azok kivételével, amelyekről a frakciók külön szavazást kértek. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 275 igen szavazattal, 62 nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett elfogadta.
Most a külön szavazásra kért módosító javaslatokról határozunk.
A 140. pontban Fónagy János és Völner Pál javaslata következik. Ebben a 36. § helyébe lépő új rendelkezésben azt javasolják, hogy a munkáltatói utazási költségtérítés szabályait kormányrendelet tartalmazza. Az előterjesztő és a bizottságok támogatják, de az LMP kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 288 igen szavazattal, 68 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
A 168/2. pontban Ékes József a közúti közlekedési törvény módosításával egészíti ki a törvényjavaslatot. Ebben vizsgáztatási és díjfelhasználási szabályokat és hatósági feladatokat terjeszt elő. Az előterjesztő támogatja, de az LMP külön szavazását kérte. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 247 igen szavazattal, 110 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Bizottsági állásfoglalásra és frakciókérésre figyelemmel még további javaslatokról is döntenünk kell.
A 3. és a hozzá kapcsolódó pontokban Scheiring Gábor és mások javaslata következik. Az indítvány az ütemes vasúti menetrendi alapstruktúra kialakítását kezdeményezi. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 118 igen szavazattal, 236 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elutasította.
A 4. és a hozzá kapcsolódó pontokban Scheiring Gábor és mások javaslata következik. Az indítvány a közösségi közlekedés finanszírozásával kapcsolatban javasol új szabályokat. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 114 igen szavazattal, 240 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 10. pontban Bödecs Barna és Korondi Miklós javaslata következik. A javaslat alternatívája szerepel a 8. pontban. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 64 igen szavazattal, 291 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 8. pontban Wintermantel Zsolt javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 72 igen szavazattal, 283 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 13. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 23 igen szavazattal, 330 nem szavazat ellenében, 3 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 15. és a hozzá kapcsolódó pontokban Spaller Endre javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 46 igen szavazattal, 311 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 19. pontban Bödecs Barna és Korondi Miklós javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 61 igen szavazattal, 290 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 22. pontban Pál Tibor javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a... (A szavazógép áll. - Felzúdulás, közbeszólások. - A szavazógép elindul.) Akkor most fogom majd kimondani a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 91 igen szavazattal, 243 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
(18.40)
A 31. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 6 igen szavazattal, 334 nem ellenében és 13 tartózkodás mellett elutasította.
A 36. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 334 nem ellenében és 16 tartózkodás mellett elutasította.
A 62. és 66. pontokban Wintermantel Zsolt és Gyopáros Alpár javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 66 igen szavazattal, 290 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 63. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 334 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
A 64. pontban ismét György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 17 igen szavazattal, 338 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 67. pontban is György István képviselő javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 19 igen szavazattal, 331 nem ellenében és 1 tartózkodás mellett elutasította.
A 71. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 22 igen szavazattal, 328 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 72. pontban Wintermantel Zsolt és Gyopáros Alpár, valamint Bödecs Barna és Korondi Miklós javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 63 igen szavazattal, 287 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 76. pontban Mesterházy Attila és mások a 24. §-ban a pályázati szabályok módosítását kezdeményezik. Az MSZP kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 51 igen szavazattal, 286 nem ellenében és 14 tartózkodás mellett elutasította.
A 88. pontban ugyancsak Mesterházy Attila és mások javaslata következik. A 26. § (1) bekezdésében a személyszállítási közszolgáltatások kialakításának szabályára vonatkozó rendelkezést módosítják. Az MSZP kérésére szavazunk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 306 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 95. pontban is Mesterházy Attila és társai javaslata következik. A 27. § (3) bekezdésben a járatpárok biztosítására vonatkozó szabály módosítását kezdeményezik. A javaslat alternatívája szerepel a 96. pontban. Az MSZP kérésére döntünk.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 49 igen szavazattal, 303 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 96. pontban Bödecs Barna és Korondi Miklós javaslata következik. Az indítvány a 27. § (3) bekezdésében a menetrendi járatpárok kialakítását tartalmazó szabályt módosítja. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 47 igen szavazattal, 306 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 122. és a hozzá kapcsolódó pontokban Scheiring Gábor és mások javaslata következik. Ebben az utazási támogatások szabályainak módosítását kezdeményezik. Az LMP kérte a szavazást. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 56 igen szavazattal, 289 nem ellenében és 9 tartózkodás mellett elutasította.
A 134. pontban Wintermantel Zsolt és Gyopáros Alpár, valamint Bödecs Barna és Korondi Miklós javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 294 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutastotta.
A 145. pontban György István javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 4 igen szavazattal, 330 nem ellenében és 15 tartózkodás mellett elutasította.
A 146. pontban Ivanics Ferenc képviselő úr javaslata következik. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 44 igen szavazattal, 292 nem ellenében és 18 tartózkodás mellett elutasította.
A 148. pontban is Ivanics Ferenc javaslata következik. Kérem szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 45 igen szavazattal, 293 nem ellenében és 15 tartózkodás mellett elutasította.
A 152. pontban Bödecs Barna és Korondi Miklós a 31. cím és a 43. § elhagyását kezdeményezik, amelyek a kötöttpályás közlekedést helyettesítő autóbuszjáratokra vonatkozó szabályozást tartalmazzák. A Jobbik kérésére döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 60 igen szavazattal, 295 nem ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Nem érkezik jelzés.)
Kérem képviselőtársaimat, maradjanak itt, mert még szavazásra kerül sor!
Tisztelt Országgyűlés! A zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Most visszatérünk a T/6588. számú, a települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz és annak módosító javaslatai határozathozatalához, mert az Országgyűlés nem döntött két, külön szavazásra kért indítványról, amelyről szavaznia kellett volna.
Most a 17/2. és 18. pontokban szereplő indítványokról döntünk. Az előterjesztő támogatja ezeket a módosító javaslatokat, de az LMP kérte azokról a külön szavazást. Ezek elfogadása magában foglalja a 17. pontot. Érthető, képviselőtársaim? (Közbeszólások: Igen!) Köszönöm. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 246 igen szavazattal, 47 nem ellenében és 58 tartózkodás mellett elfogadta.
(18.50)
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor. Bejelentem most már, hogy ezzel határozathozatalunk végére értünk, munkánk folytatása előtt 3 perc technikai szünetet rendelek el, hogy mindazon képviselőtársaim, akik halaszthatatlanul fontos hivatalos feladatuk ellátása érdekében elhagyják az üléstermet, azt zavartalanul meg tudják tenni. (Rövid szünet. - Számos képviselő távozik a teremből.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Folytatjuk munkánkat. Kérem, hogy a teremben lévő képviselőtársaim foglalják el helyüket, mindazok viszont, akik most távozni szeretnének, mint említettem, halaszthatatlanul fontos hivatalos feladatuk ellátására, a lehető legfegyelmezettebben tegyék ezt, hogy munkánkat tudjuk folytatni.
Soron következik a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája a lezárásig. A törvényjavaslatot T/6467. számon már megismerhették képviselőtársaim.
Most az előterjesztő expozé következik. Megadom a szót Szatmáry Kristóf államtitkár úrnak, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának, a napirendi pont előadójának, 25 perces időkeretben, aki felszólalását az emelvényről mondja el. Parancsoljon, államtitkár úr!
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés