SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan törvényjavaslat fekszik most az Országgyűlés előtt, amely egyébként teljesen érthető módon nagyon sok képviselő és nagyon sok magyar állampolgár, fogyasztó érdekeit és érdeklődését is kiválthatja.

Jelen törvényjavaslat általános vitája során három fő gondolatot, szempontot kívánnék kiemelni, amely meghatározza az egész törvényjavaslat szellemiségét. Az első szempont az, hogy mára a fogyasztóvédelem egy-egy ország gazdasági fejlettségének fokmérőjévé vált, ezért abszolút nem közömbös számunkra, hogy Magyarországon milyen fogyasztóvédelmi rendszer működik. A másik ilyen nagyon fontos szempont, hogy a jól működő fogyasztóvédelem egyben a belső piac védelmének is markáns eszköze lehet, sőt kell hogy legyen. A harmadik ilyen fontos szempont, hogy mára egy fogyasztóvédelmi szemléletváltozás eredményeképpen a fogyasztóvédelem nem valamiféle pluszteher, nem valamiféle plusz járulékos költség a mikro-, kis- és középvállalkozások számára, hanem igenis őket is védő, az ő számukra is lehetőséget jelentő, a kiszolgáltatottságot sok esetben csökkentő rendszerről van szó.

Amennyiben visszatekintünk egyébként a fogyasztóvédelem eddigi útjára, megállapítható, hogy a terület történelmi távlatokban mérve igen rövid idő alatt jelentős fejlődésen ment keresztül. A fejlődés nyomán a mai fogyasztó azt a terméket, azt az árut választja, amelyik minden téren nagyobb biztonságot vagy a legnagyobb biztonságot nyújtja számára. Ezért is van az egyébként, és a legfontosabb összefüggésként azt tudnám a törvényjavaslathoz hozzátenni, hogy a fogyasztóvédelem és a mostani módosítás is azért nagyon fontos, mert minősíti a hazai gazdasági folyamatokat, hiszen az az összefüggés nemzetközi példák alapján egyértelműen megfigyelhető, hogy egy erős gazdaság erős fogyasztóvédelmet feltételez, és a fogyasztóvédelem folyamatos kiterjesztését kell hogy jelentse.

Egyébként a kormány fogyasztók iránti elkötelezettségének szem előtt tartása azt is jelenti, hogy ebben a mostani törvényjavaslatban a fogyasztói érdekek jelentős szempontot képviselnek, és az ő jogaik iránti fogékonyság érződik a javaslatban. A törvényjavaslat jól tükrözi egyébként a hazai fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett szemléletváltást is, amelynek egyik fő célkitűzése az, hogy a fogyasztót magabiztossá kell tenni annak érdekében, hogy saját ügyeit kellő felelősségtudattal tudja kezelni. A kormány a tudatos fogyasztói magatartás kialakítása érdekében kiemelten fontosnak tartja a fogyasztók minél jobb tájékoztatását és információhoz való hozzáférésének biztosítását. Szintén kiemelt célkitűzés a speciálisan védendő fogyasztók: gyermekek, fiatalkorúak, idősek, fogyatékkal élők érdekeinek fokozott védelme.

Folyamatosan bővül azoknak a feladatoknak a köre is, amelyeket a civil szervezetek látnak el. Ezért a törvény e szervezetekkel való konzultációban készült, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni. Az együttműködés nemcsak abból a szempontból fontos egyébként, hogy új erőt és szellemi kapacitást von be a területre, hanem azért is, mert így sokkal közvetettebb a ráhatás a tudatos fogyasztói szemlélet alakítására.

A jól működő fogyasztóvédelem, mint említettem, a belső piac védelmének is fontos eszköze lehet. Évek óta megfigyelhető tendencia a globális világban, hogy világszerte nő a hibás termékek száma, az iparban használt alapanyagok is sokkal változatosabbak lettek. Ezek között vannak olyanok, amelyek veszélyesek, mérgező hatásúak lehetnek. Sok esetben alacsonyabb a gyártó által megfizetett bírság, mint a káros hatást kiküszöbölő új technológia, eljárás kialakítása. A törvény által elősegítjük, hogy az országba beáramló rossz minőségű, silány alapanyagú termékeket kiszűrjük, az árusító áruházakat, láncokat beazonosítsuk. Ezáltal a fogyasztóvédelem szorosan kapcsolódik a hazai jó minőségű termékek piacának védelméhez, megerősítéséhez.

A javaslat a kormány programjával összhangban egyébként a kis- és középvállalkozások segítésével, a fogyasztó fogalmának kibővítésével, módosításával érdemben kiterjeszti a fogyasztó fogalmát a kis- és középvállalkozásokra azokban az esetekben, amikor nem az alaptevékenységükkel szorosan kapcsolatos egyéb szerződéseket köt. Azt gondolom, nagyon fontos és talán mérföldkőnek tekinthető lépése is ez, azt a szemléletváltást tükrözi egyébként, amit jeleztem, hogy a kis- és középvállalkozások nem valamifajta elszenvedő alanyai kell hogy legyenek a fogyasztóvédelemnek, hanem aktív résztvevői, őket is védő szervezeti egység.

Részletekbe menően annyit hadd tegyek hozzá a törvényjavaslathoz, hogy a megfogalmazott módosítások a fogyasztóvédelmi civil szervezetek, az érintett szakmai képviseletek, szervezetek javaslatainak, észrevételeinek figyelembevételével történt, elsősorban a panaszkezelési és ügyfélszolgálati szabályokra, a békéltetőtestületi eljárásra, a közérdekű keresetindításra, továbbá a Fogyasztóvédelmi Hatóság eljárására vonatkozó rendelkezéseket érinti.

(19.00)

Ezeken végigmenve a panaszkezelésre és ügyfélszolgálatra vonatkozó szabályok módosításának célja a fogyasztói jogok gyorsabb, rugalmasabb, hatékonyabb érvényesítéséhez szükséges jogi garanciák megteremtése.

A panaszkezelés területét tekintve a módosítás egyértelművé teszi, hogy a telefonon közölt panasz is szóbeli panasznak minősül. Így a panaszát a vállalkozással telefonon közlő fogyasztót is ugyanolyan védelem illeti meg, mint a személyesen jelen lévőt. A jogalkalmazók, illetve a jogkövetésre kötelezettek feladatainak megkönnyítése érdekében rögzítésre kerül, hogy mit kell a panaszról felvett jegyzőkönyvnek kötelezően tartalmaznia.

A panaszok megválaszolása kapcsán a módosítás rögzíti, hogy a vállalkozás a megadott határidőig érdemben köteles válaszolni a panaszra. Így a jövőben remélhetőleg nem fordul elő, hogy a panaszost érdemi válasz helyett további intézkedés megtételének szükségességéről tájékoztatják, így is csökkentve a fogyasztói kiszolgáltatottságot vagy növelve részben ennek érzését.

A módosítás rugalmasabban alakítja továbbá az ügyfélszolgálatok működésére kötelezett vállalkozások esetében a nyitva tartásra vonatkozó előírásokat. A módosítás értelmében az ügyfélszolgálatnak a hét egy munkanapján legalább 12 órán keresztül folyamatosan nyitva kell tartania, azt azonban itt a rugalmasság tekintetében, hogy arra 7 és 21 óra között pontosan mikor kerül sor, maga a vállalkozás határozhatja meg.

A békéltetőtestületek - egyébként a magyar alternatív vitarendezési rendszer egyik fontos elemeként - a fogyasztóvédelemnek is fontos részét képezik, hiszen lehetővé teszik a fogyasztók számára, hogy a vállalkozásokkal szembeni jogvitáikat bírósági eljáráson kívül próbálják meg rendezni. A békéltetőtestületek tevékenységét a jogalkotó a megalakulásától kezdve követi, és a hatékonyság fokozása szellemében a fogyasztói igényeknek való megfelelés érdekében szükség esetén beavatkozik a szabályozásba, és épp ezért van szükség a mostani törvényben is ezeknek a rendelkezéseknek a pontosítására.

A fogyasztóvédelemről szóló törvény 2008-as átfogó módosítása számos ponton érintette egyébként a békéltetőtestületeket, illetve az eljárásra vonatkozó rendelkezéseket. Az új eljárási szabályok alkalmazásával kapcsolatban a testületek rávilágítottak ezen egyes hiányosságokra, illetve a szabályozás kiegészítését kezdeményezték. A mostani módosítás e javaslatokat is igyekszik átvezetni a törvény szövegébe, így a törvényjavaslat szerint a békéltetőtestületek iratok kézbesítése meghiúsulásának meghatározott eseteiben a kézbesítés megtörténtének vélelmét állapítják meg, amellyel elősegítik az eljárás eredményességét. A fogyasztói tudatosság hatékonyabb növelése érdekében rögzítésre kerül továbbá a békéltetőtestületek tanácsadó tevékenysége is. Ennek megfelelően a jövőben a békéltetőtestület a fogyasztó vagy a vállalkozás kérésére tanácsot is adhat a fogyasztót megillető jogokról és az azt terhelő kötelezettségekről.

A közérdekű keresetindításra vonatkozó szabályok tervezett módosításának célja, hogy megteremtse az alapját a közérdekű keresetek széles körű alkalmazásának. A közérdekű kereset mint kollektív jog és érdekvédelmi intézmény a fogyasztói jogvédelem elengedhetetlen eleme. A fogyasztók nagy száma esetén, különösen ha az egy fogyasztóra eső követelés összege alacsony, akadályokat állíthat az önálló igényérvényesítésre.

A közérdekű keresettel a fogyasztók széles körét érintő jogsértés esetén jogszabály által feljogosított állami vagy érdekvédelmi intézmény, szervezet indíthat eljárást a fogyasztói igények érvényesítésére. A javaslat részletesebben és egyértelműen rögzíti a kereset alapján a perben érvényesíthető igényt, illetve rögzíti a marasztalás törvényi feltételeit, segítve ezzel az egyedi fogyasztói érdekérvényesítést. Így amennyiben a bírósági ítéletben a jogsértés tényének megállapításán túl a jogsértőt meghatározott követelés teljesítésére is kötelezi, a jogsértő köteles lesz a fogyasztó igényeit az ítéletnek megfelelően kielégíteni, az önkéntes teljesítés hiányában pedig a jogosult fogyasztó kérheti az ítélet bírósági végrehajtását.

Több helyen módosulnak a fogyasztóvédelmi hatóság eljárását érintő szabályok, szabályozási rendszer is, megkönnyítve ezáltal - amint említettem - a kis- és középvállalkozások jogkövetését, és biztosítva a súlyos jogsértésekkel szembeni gyors és hatékony fellépést. Új elemekkel egészül ki a fellebbezésre tekintet nélkül végrehajthatóvá nyilvánítható döntések köre. Egyfelől a fiatalkorúak fizikai, szellemi, érzelmi, illetve erkölcsi fejlődésének védelme érdekében indokolt, hogy a hatóság élhessen a közvetlen végrehajtás lehetőségével, továbbá ott, ahol az időtényező kiemelt jelentőséggel bír, így a jogsértő tartalmú kereskedelmi kommunikáció vagy internetes honlapok esetében. A módosítás egyébként a kis- és középvállalkozások terheit csökkenti azáltal, hogy esetükben a kiszabható bírság összegét a legalacsonyabb bírságsávban maximalizálja.

Tisztelt Országgyűlés! A törvényjavaslat jól tükrözi a fogyasztóvédelmi politikában bekövetkezett szemléletváltozást, amelynek célja, hogy hazánkban az eredményes és mindenekelőtt hatékony fogyasztóvédelem érdekében olyan jogszabályok szülessenek, amelyek több millió magyar állampolgár érdekeit megtestesítik, illetve segítik az ő mindennapi életüket. A magyar fogyasztók tudatossága, tudatosság iránti erős igénye olyan feladatokat támaszt egyébként, amelyek ebben a törvényjavaslatban, bízunk benne, hogy a fogyasztók tudatossá, magabiztossá válását segítik. A jelen törvényjavaslat e célok eléréséhez kínál a fogyasztóvédelmi intézményrendszer szereplőinek szoros és egymást erősítő összefogásával hatékonyabb eszközrendszert, és ennek tükrében lényegében lezárva, összefoglalva az elmúlt két év fogyasztóvédelmi politikáját, nyújtotta most be a Nemzetgazdasági Minisztérium a fogyasztóvédelmi törvény módosítását. Kérem a képviselőtársaimat, hogy támogassák ezt a módosítást, illetve hogy észrevételeikkel, jobbító szándékú kiegészítésekkel, módosításaikkal pedig támogassák a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

Forrás: parlament.hu