GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Erősíteném azt, amit Ipkovich György képviselőtársam mondott, hogy miközben örülünk ennek a törvényjavaslatnak, az úton továbbmenve más törvényeket is kellene módosítani, mert azt, amiről Ipkovich képviselő úr beszélt, már véleményem szerint is nem fogyasztóvédelmi törvényben, hanem egy szakmai törvényben kell rögzíteni.
De hasonló, ugyanígy fájdalmas, nem a mértékegység miatt, hanem az elszámolás technikája miatt a vízmérés kérdése, ahol az egyéni, lakásokba felszerelt vízmérő és egy adott társasházban a főmérő között szinte folyamatos és állandó vita, konfliktus van. Azt sem lehet rendezni ezzel a törvénnyel. Hiába mennek el panaszra, a vége mindig az, hogy a szolgáltató azt mondja, őt a főmérő érdekli, és azt a házon ő bekasszírozza, behajtja, hiába mutatnak az almérők mást, hiába hitelesített valamennyi, ő ehhez ragaszkodik.
Tehát ehhez szeretnék kérni figyelmet és segítséget, hogy ne álljunk meg itt az úton. Itt most adtunk jogot a fogyasztóknak, de teremtsük is meg a feltételt, hogy igazat tudjanak szerezni az álláspontjuknak.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés