Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az az előterjesztés, ami előttünk fekszik, valóban két éve várt, és nagyon hosszan, nagyon régóta várt össztársadalminak és egyeztetésnek szánt valaminek a vége. Tehát elmondhatjuk azt, hogy az, amit fogyasztóvédelem név és címszó alatt illetünk, nem önmagában egy törvénycsoport vagy egy eszközrendszer, hanem elmondhatjuk azt, hogy az utóbbi tíz évben az egészséges európai gazdaságokban az önvédő erő egyik legjobb eszköze az lett, amit fogyasztóvédelem gyűjtőnéven nevezünk.

Egy-két példával élnék. Franciaország, amikor rájött, hogy az Európai Unión belül nem képes adott esetben a német termékeket kitiltani a saját piacáról, akkor a fogyasztóvédelem "fegyveréhez" nyúlt, és ezáltal érte el azt, hogy a határa mentén a szén-dioxid-kibocsátásra hivatkozva lehetetlenné tette adott esetben német gazdák működését vagy német termékek behozatalát. Tehát látható, hogy a fogyasztóvédelmi eszközrendszer még a piacvédelemre is alkalmas fejlettebb gazdaságok esetében.

A Romániának nevezett országban a román hatóságok baktériumos fertőzés veszélyére hivatkozva feltartóztattak minden Hollandiából érkezett virág- és tulipánszállítmányt, tehát látható az is, hogy a mezőgazdasági és az egyéb piacvédelem területén is komoly eszközökkel lehet élni; jobbára szankciók nélkül történnek meg ezek. Tehát a fogyasztóvédelem tekintetében széles eszközrendszerrel, sok tőkével ellátva egy ilyen rendszert, komoly eredményeket lehet elérni.

Oroszország ugyanezt tette a németországi járványhelyzet idején - nem is olyan régen, ebben a parlamenti ciklusban -, ezen járványhelyzettel indokolta az EU-ból származó zöldségek importjának betiltását, ezáltal olyan piaci átrendeződéseket ért el, amely által Oroszország nagyon komoly előnyöket ért el, és hát sajnálatos módon még a magyar piac is megérezte - negatívan - azt, ami történt. Látható, hogy itt is egy olyan fogyasztóvédelmi háborúról volt szó, ami már kilátásba helyezi azt, hogy itt a következő évek, évtizedek egyik csodafegyveréről van szó.

Tehát amikor mi fogyasztóvédelmi törvényről beszélünk - természetesen végig fogok szaladni, hogy mi van benne ebben az előterjesztésben -, nagyon fontos beszélnünk arról is, ami nincs itt. Hiszen ez mutatja azon stratégiai víziók hiányát, amelyek nem érezhetők ezen előterjesztés mögött, és amelyek birtokában viszont egy nagyon jó piacvédő, önvédő eszközt építhetnénk ki fogyasztóvédelem gyűjtőnév alatt.

Egy utolsó példával élve, ami annyira nem tartozik ide, de muszáj, hogy a szélsőséges példák idézése miatt azért egy ilyen is legyen. Venezuelában a hadsereg beavatkozását rendelte el Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor a rizstermelő vállalkozások nem tartották be azokat a fogyasztóvédelmi irányelveket, amelyek alapján az állam kontrollt tudott volna gyakorolni a saját termelői fölött. Tehát ennyire komolyan veszik - bizonyos országokban, bizonyos helyeken már-már szélsőségesnek nevezhető módon - ezeket az eszközöket.

Mi jobbikosok Magyarországon egy dolgot szeretnénk, egy nagyon egyszerű dolgot: Magyarországon a magyar vásárló - divatosabb nevén fogyasztó - a saját hazájában élvezzen előnyt mindenféle piaci, vállalkozói és főleg külföldi érdekkel szemben. Ez lehetne az az alapcél, aminek a megvalósítása nélkül érdemi fogyasztóvédelemről nehéz beszélni, és ekkor jönnek elő azok a dolgok, amelyek benne vannak ebben az előterjesztésben - ezeket fel lehet sorolni még egyszer -, de nézzük, mik azok, amik nincsenek benne.

(20.10)

A szankciórendszer tekintetében itt nagyon sok szó esett azon vállalkozókról, vállalkozásokról, akik adott esetben visszaélnek a vásárlói, fogyasztói bizalommal. Nem láthatjuk, hogyan szankcionálhatók ezek, tehát nem igazán ismeretesek olyan csatlakozó más előterjesztésekben előforduló kitételek, amelyek mondjuk, a működési engedély felfüggesztésével fenyegetik azokat a cégeket, amelyek folytatólagosan visszaélnek a fogyasztói bizalommal. Egy egyszerű példát szoktunk mi, jobbikosok erre felhozni. Ha egy hamburger- vagy hotdogárus boltot nyit valaki, mert éppen nem magyar tradicionális élelmiszereket kíván forgalmazni, hanem idegenből behozott divatnak hódol, akkor bizony, ha az ő terméke lejárt vagy a szavatosságával gondok vannak, 30, 60, 90 napra bezárható az az üzemegység, ki lesz táblázva rá, hogy bizony nem felelt meg ilyen és olyan előírásnak, tehát jogos a szankció, hogy bezárásra kerüljön. Én magam nem tartom elképzelhetetlennek azt, hogy egy Tesco áruház esetében - és most nem az áruházról, nem erről a márkáról van szó, bármelyiket mondhattam volna - hasonló jelenségsorozat forduljon elő, ha a fogyasztói bizalommal való visszaélés folytatólagos.

Ugyanígy a fogyasztóvédelmi törvény módosításai által a komplett deviza- és bankügyi problémakör is rendezhető volna. Sajnálatos módon ennek a nyomai sem tűnnek fel.

Ugyanúgy, ahogy a külföldről behozott élelmiszerek minőségbiztosítása is idetartozna vagy éppenséggel a magyartermék-rendeletek és ezen ügyek csokra, ahol már a ciklus elejétől fogva hangoztatjuk azt, hogy nagyon fontos lenne rendezni azt, hogy ami magyar termék felirattal rendelkezik, annak legalább egy kis köze legyen Magyarországhoz. Jelen pillanatban is van olyan védjegy a piacon, amely piros-fehér-zöld trikolórral, magyar termék felirattal jelentkezik, ugyanakkor a tíz védjegy-alapfeltétel között nem található meg az, hogy az alapanyag legyen magyar. Tehát ezen tarthatatlan helyzetet is - legalább kapcsolódva az itt megfogalmazott alapelvekhez - rendezni kellene.

Sajnálatos módon, bár a kormány jó irányba tett lépéssel kiküldte Brüsszelbe ezt az egészet, de azóta is Brüsszel engedélyére vár, ahelyett, hogy cselekedne, és később lebokszolná Brüsszellel ezt az egész eljárási módot. Talán ebben lelhető fel a különbség önök között és közöttünk leginkább, mi ezt megtettük volna a magyar nemzetgazdaság, a magyar polgárok érdekében, és vállaltuk volna az ezzel járó következményeket.

Az is látható ugyanakkor - és rátérve most már azon konkrétumokra, amelyek előttünk fekszenek -, hogy bizony itt nemcsak a stratégiák és a vízió hiányzik vagy mintha hiányozna, hanem egyes részterületeken a való élettel való ismerkedés is mintha kimaradt volna. Erre a békéltetőtestületek szerepe talán a legjobb példa. Teljesen egyértelmű, hogy itt egy alapvetően jó szándékú kezdeményezésről van szó, egy olyan kezdeményezésről, amelynek a célja az lenne, hogy nagyon komoly jogsérelmek nélkül olyan megállapodások legyenek köthetők, amelyek értelmében elérhető legyen az, hogy a lehető legegyszerűbb módon, egyezségek révén az érdeksérelmet vagy konkrét sérelmet szenvedett fél egy olyan helyzetbe kerüljön, ami legalább megközelíti a kiindulási pontot. Csakhogy ezen békéltetőtestületekkel kapcsolatban felmerült az, hogy itt tanácsadói jogkörök is merüljenek fel. Tehát egy olyasfajta keveredés és massza jön létre, ahol az egyik pillanatban a testület tanácsadói szerepben van, aztán utána jogvédőnek kell lennie. Tehát egy teljes, nem mondom, hogy biomassza, mert csak massza alakul ki, amelynek értelmében már el sem lehet dönteni, hogy aki az asztal túloldalán ül, az kicsoda vagy mit csinál.

Ugyanígy a címkézés tekintetében is. Látható, hogy jó irányba menne el az előterjesztő, amikor próbálná ezt a területet megfogni, rendezni. Ugye, itt említették a bizottsági szakaszban, hogy a regionális fogyasztóbarát címkék és egyebek mennyit segíthetnek ezen terület rendbetételén. Jelen pillanatban több mint harminc különböző címke, matrica, védjegy, megjelölés működik a magyar piacon. Ebben a címkeerdőben rendet kell tenni, ki kellene vágni az oda nem illő fákat, bár én a fák barátja vagyok, nem szeretek növényeket irtani, de ebben a dzsungelben viszont rendet kellene tenni, hiszen nem lehet eligazodni sem vásárlónak, sem fogyasztónak, sem vállalkozónak, sem hatóságnak Magyarországon. És ennek a képtelen eredménye lehet az, ami az egyik albizottsági ülésen hangzott el nem egészen egy éve, hogy Magyarországon az élelmiszereket illető minőségbiztosítási vizsgálatok majdnem kétharmada magyar terméket terhel, és alig egyharmada terheli a külföldről behozott élelmiszert, aminek az aránya egyszerűen tarthatatlanul magas a piacon, és tudjuk, hogy mennyivel több a minőségbéli probléma vele.

Ugyanígy a fogyasztóvédelmi törvény keretein belül rendezni lehetne a fogyasztói csoportokkal kapcsolatos problémákat is. Tudjuk, hogy ez az egyik legálszentebb és legundorítóbb piaci forma, ami Magyarországon létezik. Különböző jogértelmezések láttak napvilágot arról, hogy mi a helyzet ezekkel a fogyasztói csoportokkal. A talán legszélesebb körben vallott nézet szerint most már a jog szankcionálja újak létrehozatalát, az eddigiekkel viszont nem nagyon tud vagy nem nagyon képes mit kezdeni. A helyzet az, hogy aki kinyitja a legnépszerűbbnek mondott - bár általam mélyen megvetett - bulvárlapot, napilapot, amely Budapesten is széles körben kapható, elérhető, akkor bizony az ilyen fogyasztói csoportok megtévesztő hirdetéseit megtalálja ugyanúgy a fejlécben vagy akár egész oldalas hirdetésben. Jobbára behatárolható, hogy melyik budapesti egy vagy két kerületben telepednek meg ezek a cégek. Tehát mindent tudnak a hatóságok azokról, akik kisnyugdíjasokat, BAR-listásokat, a legszerencsétlenebb sorsú embereket használnak ki, utolsó forintjaikból forgatják ki őket, mégsem látható az, hogy bármilyen szankció érte volna ezeket a cégeket, vagy ha igen, akkor átfestik a cégért, és megjelennek új arccal, új külcsínnel, új formában. Tehát látható, hogy ezt is rendezni kellene.

A helyzet az, hogy azért beszélek ennyit arról, hogy mi maradt ki ebből az előterjesztésből, mert belekerülnek a fogyasztóvédelmi törvénybe olyan dolgok, amelyekkel kapcsolatban maga a kormányzat is megjegyezte, hogy nem tudtuk, hová tegyük, mondjuk, a felvonókkal kapcsolatos módosításainkat és pontosításainkat, ezért beraktuk a fogyasztóvédelmi törvénybe. De hát az utóbbi két év során erre számtalan példa volt és lehetett, ezért mondjuk azt, hogy nincs olyan, ami ne férne bele az értelmes előterjesztések, ötletek közül egy fogyasztóvédelmi törvénybe, de ami itt előttünk van, az egyrészt csak nagyon kis részterületeket fed, nagyon is kimaradt belőle, ami valóban segíthetne a helyzeten, és talán arról feledkeznek el a Fidesz-KDNP előterjesztői jelen pillanatban, hogy az átlagember mit vár a fogyasztóvédelemtől. Tehát nem feltétlenül azt, hogy mondjuk, regionális fogyasztóbarát címkével találkozzon. Azt várja el az átlagember, hogy tudja, hogy ez magyar termék, ez idegen, ezt biztonságos környezetben állították elő, megbízható, vagy erre legalábbis nagyon nagy az esély - ha mondjuk, lenne egy magyar laborrendszer, amely ezeket vizsgálná, akkor megnyugtatóbb lenne -, a másik fajta terméket, bár akciósnak tűnik és olcsóbb, azt pedig idegenből hozták ide, és ha azt teszem a gyermekem elé az asztalra, akkor kockázatot vállalok, ezért jobb, ha nem teszem ezt. Tehát ezt várná el az átlagember, és joggal várná el, hozzáteszem.

Az is látható, hogy egyéb területeket is megérint az előterjesztés. Például a telefonos bejelentkezéseknél, problémák jelzésénél, igények foganatosításánál bizonyos szabályokat lefektet, mint például az ésszerű várakozási idő szabályát, ami abszolút gumicsont, annyiféleképpen lehet magyarázni, ahányféleképpen akarja az ember. És egészen egyszerűen nagyon komoly dolgok kimaradnak ezen kis részterületek esetében is. Például az internetes, a világhálón működő cégeknél nem tudhatjuk meg, hogy hány napon belül kellene időpontot biztosítaniuk az ügyfél számára a tekintetben, hogy a panaszát végre kezelje valaki. De felhozhatnám példaként a drogos internetshopokat és boltokat is, ahol növényvédő szerként árusítják a fiatalok számára azokat a bódító szereket, amelyek egyébként minden listán megbuktak volna és minden szabályozó hatóság által, mégsem sikerült elérni azt, hogy Magyarországon azonnali lekapcsolással büntessék és sújtsák a hasonló cégeket és a mögöttük álló társaságokat.

Végül pedig, ami talán a legjobban hiányzik az egészből, az az, hogy a pénzügyi oktatás valóban mélyüljön el mind az alapfokú, mind a középfokú oktatásban, tehát egy alapvető fogyasztóvédelmi és pénzügyi ismereteket illető tananyagcsomagot minden magyar fiatal kapjon meg. Ez nemcsak azon segít, hogy nehezebben lehet, mondjuk, devizahitelre rábeszélni felnőtt korában az illetőt, hanem azon is, hogy tudatosabb vásárlóként még a környezetét is támogassa, még azt is támogassa, hogy egészségesebb élelem kerüljön a család elé az asztalra. Tehát óriási lehetőségek lennének ebben a rendszerben, csak úgy érzem és úgy érezzük, hogy nem ilyen módon, nem ilyen slendrián módon. És két év alatt pedig ennyit letenni az asztalra, ez valóban nem elégséges, ez igen kevés.

Az, hogy ezt általános vitára alkalmasnak ítéltük, az, amivel a Jobbik bejött a parlamentbe, miszerint ha három-négy fogyasztónak, vásárlónak előnyt tudunk elérni azáltal, ami itt van ebben, akkor nyilvánvaló, hogy azt támogatni kell, függetlenül attól, hogy ki és miért nyújtotta be. Ha valami a magyar nemzet érdekeit tükrözi, akkor az támogatásra jogosult lehet.

Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy jelen pillanatban a szabályozás egyes részterületei még enyhén szólva pontosításra szorulnak. Példának okáért a vállalkozók bevonása abba a körbe, akik fogyasztóvédelmi panasszal élhetnek, adott esetben egy jó dolog is lehet. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Ha valaki nyit egy zöldségest, és ez a zöldséges, mondjuk, a klímaberendezés meghibásodása miatt, vagy azért, mert a távhőszolgáltató túlszámlázza, nem tudja a működését folytatni, és egy magyar vállalkozó ellehetetlenül, vagy pedig gazdasági körén kívül eső panasszal akar élni és kell hogy éljen, akkor ezt lehetővé kell tenni számára, bármely ilyen elképzelt esetben. Viszont jelen pillanatban, ami előttünk van, az egy igen érdekes dolog. Például benne található az a szabályozás, amely szerint kis- és középvállalkozásra első jogsértés alkalmával csak akkor lehet bírságot kiszabni, ha a vállalkozás a fogyasztók egészségét, testi épségét, életét veszélyezteti, illetve ha a jogsértés 18 év alatti fogyasztót érint.

(20.20)

Ez egy olyan fölöslegesnek tűnő lekorlátozás, amely egyértelműen megkíméli a tudatosan rosszhiszeműen eljáró vállalkozókat, akiket pedig ki kellene purgálni valahogy a tisztességesen működő vállalkozók piacáról. Tehát adott esetben - egy elterjedt példa, ami a bizottsági szakaszban is felmerült, és a szakértők is javasolták, hogy erről legyen szó -, ha egy vállalkozás hónapokon keresztül végkiárusítás táblával jeleníti meg azt az ő üzletén, hogy itt bizony nagyon komoly akciók dúlnak, és gyertek be minél többen, mert kedvezményesen lehet vásárolni, és ezt hatalmas, de a valóságban nem létező kedvezményes akciós ajánlatokkal próbálja még hangsúlyosabbá tenni és becsalogatni a vásárlókat, akkor elmondható, hogy célja a megtévesztés, és ezért szankció illetné őt. De az is látható, hogy az általam idézett és az előterjesztéshez kapcsolt ajánlás szerint nem szankcionálható első alkalommal ez a vállalkozó. Tehát akár a világ végéig folytatólagosan csinálhatná ezt a dolgot anélkül, hogy bármilyen sérelem éri, hiszen visszatartó szankciók nélkül igazából nincsen olyan erő, ami elvenné az ő kedvét attól, hogy ezt folytassa.

Tehát azt is láthatjuk, hogy első alkalommal részére az előterjesztés szerint bírság nem szabható ki, de a jelenlegi szabályokkal visszaélve folytatólagosan is lehet hasonló tevékenységet végezni, ami tökéletesen elfogadhatatlan.

Az, hogy vállalkozói körök vagy egyéb közületek is bekerüljenek a panaszt tenni képesek körébe, abszolút támogatható. Hogy lakásszövetkezetek és társasházak könnyebben fel tudjanak lépni a saját érdekükben, ez egy nagyon jó dolog. Ez egy olyan irány, amibe el kellett végre indulni, kis késésben is vagyunk e tekintetben. Azt látom, hogy a következő évek legnagyobb feladata az lesz, hogy az önvédelemre képes és erősen polgárosodott közegek, lakásszövetkezetek, társasházak, tehát azok a kis közösségek, amelyek talán újra egy kis levegőhöz juthatnak, ha mondjuk, nem az egykulcsos adózás és egyéb őrületekkel próbálna a gazdaságba életet lehetni a kormány, hanem valóban modern eszközökhöz nyúlna, akkor valóban jó lenne, hogy ezek a kis közösségek felléphessenek a multinacionális szolgáltatók túlkapásaival szemben, hiszen olyan versenyhátrányban vannak, amit a jogalkotónak valamilyen úton-módon kompenzálnia kell, egy védőernyőt kell biztosítaniuk a fejük fölé.

De a jelen előterjesztés nem zárja ki azt, hogy adott esetben egy multinacionális intézmény is panasszal élhessen, mondjuk, egy magyar szolgáltatóval vagy vállalkozóval szemben. Tehát itt legalább egy olyan korlátozást illene megtenni, ami mérlegfőösszegre vonatkozik, vagy az érintett cég országokon belüli vagy hány országon belüli működésére vonatkozzon. Tehát korlátozzuk le azt, hogy multinacionális intézmény azért olyan nagyon ne tehessen panaszt magyar társaságok ellen a magyar hatóságok hozzájárulásával, hiszen minden versenyelőny a multik mellett van, én nem fokoznám ezen a területen az ő lehetőségeiket. Nyilvánvaló, hogy egy egyszerű módosítással ez kiküszöbölhető.

Az is látható, hogy bár nagyon jó szándékú az, hogy ügyfélfogadási időpont biztosítása tekintetében könnyítéseket tartalmazna ez az előterjesztés, de nagyon sokszor ma is előfordul, hogy ha az ügyfél bármilyen panaszt vagy bejelentést kíván tenni, akkor sokszor csak az időpontigénylés után hetekkel később tudnak számára személyes ügyfélfogadási időpontot biztosítani. Telefonos hívás esetén fél órákat, órákat kell várakozni az ügyintéző bejelentkezéséig. Tehát indokolt lenne egy olyan egyszerű és nagyon konkrét kitétel, miszerint mondjuk, a hívás megkezdésétől számított 4 percen belül legyen köteles ügyintézőt kapcsolni ügyfele számára az, aki ilyen üzletágban kíván tevékenykedni. Ugyanígy a személyes panasztételi lehetőség biztosítása esetében, mondjuk egy 5 munkanapon belüli személyes ügyfélfogadási lehetőség kikötése igenis indokolt, helyénvaló volna.

Tehát azok a konkrétumok hiányoznak innen, amelyek nemcsak körülíró jellegűek, nem olyanok, mint az indokolt várakozási idő, ebbe azt magyaráz bele az a tisztességtelen vállalkozó, amit csak akar, hanem ezek a konkrétumok kellenének, amelyekkel a zsebünkben el lehet mondani azt, hogy szankcionálhatóvá válnak végre azok a vállalkozók, amelyek jobbára egyébként abból tesznek szert extraprofitra és indokolatlan profitra, hogy visszaélnek a vásárlói, fogyasztói bizalommal.

Nagyon szép például az is, hogy nyilvánosságra kerülhet ezek után azoknak a jegyzéke, akik adott esetben a békéltetőtestületekkel nem kívánnak együttműködni, vagy pedig olyan viselkedést tanúsítanak, ami lehetetlenné teszi ezen nagyon egyszerű megegyezési formák foganatosítását. Hozzáteszem, hogy a békéltetőtestületek esetében is azért elmondható az, hogy egyenként több mint 40 ezer forintjába kerül az államnak egy ilyen eljárás, és ha azt nézzük, hogy a fogyasztó számára kézzelfogható eredményt hozó eljárások mennyibe kerülnek, olyan 100 ezer körülire saccolják ezt a szakértők. Nagyon jó, hogy vannak ilyenek, de ezt a rendszert is hatékonyabbá kell tenni.

Tehát látható az, hogy igenis el kell érni, hogy aki kárt okoz, az megjelenjen, azzal lehessen tárgyalni. Hiszen volt olyan időszak, amikor a beidézettek, megkeresettek több mint fele nem jelent meg a hasonló eljárások során. Ez azért egy olyan riasztó szám, ami azt jelzi, hogy még nem működik tökéletesen ez a rendszer, még van mit javítani rajta. És az is látható, hogy nagyon sok vállalkozás, amikor megkeresték őt, hogy béküljön meg, tehát békéltetőtestület elé hívták volna, akkor egész egyszerűen visszalőtt, de most már nem a parittyakövet fogadta, hanem mozsárágyúval lőtt vissza, és azt mondta, hogy a fogyasztóvédelmi törvény, mondjuk, 34. §-ának értelmében ő visszatámad és jogszabálysértésre hivatkozással azt pereli be, aki vele szemben kívánta az igazát kivívni. Tehát az is látható, hogy ami itt folyt az utóbbi években, az mindenről szólt, csak a vásárlók, fogyasztók, közösségek védelméről nem.

Azt is látnunk kell, hogy amíg komolyabb szankciók nem jelennek meg ebben a rendszerben - tehát adott esetben ezen üzemegységek bezárása, kitiltani a piacról azokat, akik folytatólagosan visszaélnek a vásárlói bizalommal -, addig komoly eredményekben kár reménykedni. Addig arról vitatkozhatunk, ami itt az előterjesztésben feltűnik, hogy mondjuk, a fizetőeszköz neme feltüntethető-e egy adott árucsoporton. Én vallom, hogy ez nagyon jó ötlet, fel kell tüntetni, hogy forint, ki kell írni azt, hogy ami ott van szám azon a bizonyos árucsoporton, az nem egy cikkszám, hanem az a forintban mért ára, és ez legyen egyértelmű a vásárló számára. De azért ennek a kérdésnek a súlyát vessük már össze azzal, hogy mondjuk, Franciaország a saját piacvédelmét tudja foganatosítani fogyasztóvédelmi eszközökön keresztül; hogy Oroszország a teljes mezőgazdasági behozatalát át tudta rendezni ezáltal, és hogy más országokban az összes vásárlót, fogyasztót meg tudják védeni az idegen, kétes eredetű, élelmiszernek nevezett szeméttől. Ez lehet a cél Magyarországon is, és arra kérem önöket, hogy ennél kevesebbel ne érjük be.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu