DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm szépen. Azt gondolom, ez a vita nem éri el a célját, hogyha itt alsószintű személyeskedés és gyűlölet nélkül nem vagyunk képesek beszélni erről, és természetesen ugyanazokat a köröket rójuk, hogyha továbbra is a válasz a másik lehúzása a sárba, és a bűnök szétkenése, szétterítése.
Igen, megengedhetetlen az, hogy egy parlamenti képviselő 22 évvel a rendszerváltás után is, mondjuk, relativizálja a Kádár-rendszer diktatórikus voltát. De az, hogy ez előfordulhat, annak is köszönhető - és ezért önök is felelősek -, hogy nemcsak hogy nem történt meg az aktanyilvánossági törvény meghozatala az elmúlt 22 évben, de önök elvetették azt, hogy erről a törvényről tárgyaljunk, és továbbra is vakítás folyik, bizottságok létrehozása.
Azért kezdeményeztük ezt a vitanapot, hogy azt nézzük meg, milyen érvek akadályozták eddig azt, hogy Magyarországon világosság legyen az állambiztonsági múlt tekintetében, és azért is kell a világosság, hogy azzal is szembesüljünk, hogy például a rendszerváltó pártokat miként hálózták be a kommunista titkosszolgálatok. Nem utolsósorban azért is kezdeményeztük ezt a vitanapot, hogy más morális adósságokról is beszéljünk, ami joggal kedvteleníti el és frusztrálja a magyar embereket húsz éve. Lehet lusztrációról is beszélni, és lehet a párt-, illetve KISZ-vagyon eltűnéséről is beszélni, amennyiben ezekhez ma, 22 év után van jogállami megoldás, és amennyiben ez valóban a nagyobb társadalmi igazságosságot szolgálja.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy mi egy olyan törvényjavaslatot terjesztettünk a Ház elé hónapokkal ezelőtt, ami bizony, kedves KDNP-s képviselőtársaim, egy tartótiszttörvény. Először mi terjesztettünk egy olyan törvényjavaslatot a Ház elé, amelyik lehetővé tenné azt, hogy például arra a kérdésre, amit Selmeczi Gabriella most feltett, választ kapjunk. Ha önök tárgysorozatba veszik és elfogadják az LMP törvényjavaslatát, akkor megtudhatjuk azt, hogy például a párt- és a KISZ-apparátusban kik dolgoztak fedésben, és azt is megtudhatjuk, hogy a rendszerváltó pártokat hogyan hálózták be a kommunista állambiztonsági szolgálatok.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés