ERTSEY KATALIN (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Sok fontos dolog elhangzott, nem tudom, hogy belefér-e két percbe egypár reakció.
Fontos különbséget tenni valóban a lelkes kollaboránsok és a megzsarolt kisemberek között. De még az utóbbiak között is különbség van. Hiszen volt olyan, akit a gyereke életével, biztonságával zsaroltak. Őszintén megmondom, nem tudom, mit tennék egy ilyen helyzetben. De volt olyan is, akit kisebb bűncselekmény eltussolásával tartottak sakkban, és így tartották a rendszer működtetői között. Ők a jelentésekkel tették jóvá bűnüket, és tettek tönkre másokat. Fel kell tárni, ki kell beszélni tehát, hogy kit miért zsaroltak, zsarolhattak, és ki kell azt is kutatni, hogy jelentéktelen, semleges, használhatatlan jelentéseket írtak valakik, vagy lelkes, élvezettel ártó jelentéseket, amelyek tönkretettek embereket, barátaikat, akár családjukat is. Ebben sokat segíthet Szőnyei Tamás nemrég megjelent könyve, ajánlom figyelmükbe.
A mi javaslatunk elsősorban a rendszerműködtetőkről és a megrendelőkről, a tartótisztekről és a jelentésolvasókról szól. Róluk szól ez a javaslat és a mai vitanap is. Bár az egykori pécsi KISZ-titkár, aki a rólam szóló jelentéseket olvashatta, ma nincs itt, de máris megszólalt Szűrös Mátyás és Pozsgay Imre, akik a minap gyorsan interjút adtak a mai lelkes együttműködőknek, és már-már áldozatként állították be magukat. És hiába igyekeznek elmosni a felelősségüket, igenis van felelősségük a mai kormánypártoknak. És van különbség abban, hogy ma mi hoztuk ide ezt a javaslatot, és mi az a törvény, ami elbukott 22 évvel ezelőtt. Nagy különbség van a kettő között.
Mi, az LMP politikusai egészen világos helyzetben vagyunk itt. Itt ülnek közöttünk a padsorokban és a páholyban is olyanok, akiket megfigyeltek, és nem ülnek itt, a pártban sehol sem megfigyelők, megrendelők; ezt a belépési nyilatkozatunk is tartalmazza. Visszatérek majd a későbbiekben, köszönöm. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
(A jegyzői székben dr. Szűcs Lajost
Móring József Attila váltja fel.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés