DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Semmi sincs egészen úgy - mondta egyszer Füst Milán, és azt hiszem, az állambiztonsági múlt kapcsán ez a mondat különösen pontosnak bizonyulhat. Semmi sem egyértelmű, és minden állítás, amit ezzel a témával kapcsolatban leszögez valaki, rögtön cáfolható. Ezért különösen felelős feladat e területtel kapcsolatban véleményt megfogalmazni.

Ma politikai vitanapot tartunk. Valószínű, hogy ebben a politikai vitában sokan politikai és nem szakmai érveket hoznak elő. A kormány képviseletében mégis engedjék meg nekem, hogy szakmai oldalról világítsam meg a rendszerváltástól a mai napig a terület főbb problémáit.

Az egypártrendszer lebontása, a jogállamiság alapintézményeinek kialakítása során a politikai rendőrség diktatórikus funkcióinak felszámolása elengedhetetlen volt. A rendszerváltás egyik nagy adóssága a kommunista múlttal való szembenézés. Az iratok kutathatósága, a nyilvánosságra hozatal kapcsán vannak megoldásra váró kérdések. Önmagában ugyanis a teljes nyilvánosság talán nem old meg semmit, sőt hozhat még a mainál is rosszabb helyzetet. Ma ugyanis az is bekerülhetne egy szűrés nélküli listába, aki a rendszernek áldozata volt, és akit beszerveztek azért, mert valamilyen hibát követett el, vagy mert a gyerekeivel, a családjával zsarolták. Nem lenne különbség köztük és az önként, anyagi előnyért vagy úgynevezett hazafias alapon jelentkezők között. Nyilvánosságra kerülnének a megfigyeltek aktái is.

A titkosszolgálatok rendszerváltozás utáni szabályozása megfelel a jogállami alapkövetelményeknek. A politikai vezetés és az úgynevezett operatív munka 1990-től markánsan elvált egymástól. Ám mégis újra és újra előkerül ez a kérdés. Az ügynöklistázás, az ügynöknyilvánosság mindig is politikai vita tárgya volt Magyarországon. Jogos követelés, hogy a lehető legnagyobb mértékben tárjuk fel a kommunista apparátus működését, ezen belül az ügynökök működését is, és ha lehet, a neveket hozzuk nyilvánosságra.

Tisztelt Országgyűlés! Ugyanakkor jóval kevesebbszer hallunk arról, hogy kik voltak azok, akik az utasításokat adták, kik voltak a megrendelők. Soha nem felejthetjük el ugyanis, hogy a titkosszolgálat minden rendszerben végrehajtó szerv volt. Az utasításokat, direktívákat nem e szervek, hanem a vezető politikai elit, vagyis az állampárt, az MDP, az MSZMP fogalmazta meg. Ezzel természetesen nem akarom fölmenteni a szerveket.

A mai vitanapot az LMP kezdeményezte. Javaslatukban azért kezdeményeznek politikai vitát az aktanyilvánosság, tehát a rendszerváltás előtti állambiztonsági múlt nyilvánossága, valamint az elmúlt két évtized erkölcsi adósságairól, mert úgy vélik, a diktatúra titkai nem lehetnek a demokrácia titkai. Ezzel az állítással teljes mértékben egyetértünk. Mégis ki kell emelnem újra, hogy az LMP ugyanazt a hibát követné el, amit a korábbiakban a legtöbb kezdeményezés: véleményem szerint a rendszerváltás előtti vezető politikai elit felelősségét, az MSZMP szerepét nem kellőképpen hangsúlyozza. Ettől függetlenül nem szabad elhallgatni az akkori elnyomó apparátus felelősségét sem. Ez is bizonyítja, hogy milyen bonyolult kérdésről beszélünk.

A rendszerváltás vezetői annak idején azt tűzték ki célul, hogy Magyarországon egyetlen becsületes embernek se kelljen soha többé abban a félelemben élnie, hogy megfigyelhetik, hogy vájkálhatnak a magánéletében, akár otthonában is lehallgathatják. A rendszerváltókat a diktatúra annak idején lehallgatta és üldözte.

(10.00)

Az, hogy a diktatúra már nincs, és győzött a demokrácia, hogy ma már nyíltan beszélhetünk mindenről, önmagában is hatalmas eredmény. Emlékeztetni szeretném a képviselő hölgyeket és urakat az úgynevezett Dunagate-botrányra. A magyar rendszerváltás talán legemlékezetesebb eseményei közé tartozott a Dunagate néven elhíresült botrány. A történet középpontjában az állambiztonsági szolgálatok 1989-90 fordulóján történt lelepleződése állt. A kalandos körülmények között készült videofelvételek, az előkerült dokumentumok bizonyították, hogy a kerekasztal-tárgyalások eredményeként létrejött új, immár jogállaminak tekinthető alkotmányos rend ellenére a politikai elhárítással foglalkozó III/III-as csoportfőnökség továbbra is titkosszolgálati módszerekkel figyelte meg az ellenzéket. Az akkori ellenzékiek akciója sikeresnek bizonyult, és az első szabad választásokra jelentősen hozzájárult az állampárt jogutóda, vagyis az MSZP leleplezéséhez. Volt példa erre 2002 augusztusában is, amikor a sajtó feltárta, hogy az akkori szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter szt-tiszti múlttal rendelkezik.

A nemzetbiztonsági szolgálatok irányításának mikéntje a rendszerváltáskor komoly vitát váltott ki. Míg az akkori hatalom elképzelései a megreformált nemzetbiztonsági tevékenységet továbbra is a Belügyminisztériumon belül helyezték volna el, az Ellenzéki Kerekasztal határozottan el kívánta onnan távolítani. Már a rendszerváltás előtti Országgyűlés megalkotta a különleges titkosszolgálati eszközök és módszerek engedélyezésének átmeneti szabályozásáról szóló 1990. évi X. törvényt. A törvény megszüntette a politikai rendőrség III/III-as csoportfőnökségét, de a nemzetbiztonsági feladatok ellátása érdekében a korábbi csoportfőnökségi struktúrára támaszkodott. A III-as főcsoportfőnökséget, vagyis az egységes szervezetet azonban megszüntette, és négy önálló szolgálatot hozott létre.

A törvény a kerekasztal követeléseinek megfelelően a nemzetbiztonsági tevékenységet és szolgálatokat kivette a belügyminiszter irányítása alól, és azokat a Minisztertanács elnökének felügyelete alá helyezte. A szabad választások után, 1990 tavaszát követően az új parlament a Németh-kormány által kialakított, vagyis tulajdonképpen átvett struktúrához nem nyúlt, de az 1990. évi LI. törvénnyel a katonai szolgálatokat a honvédelmi miniszter, a polgári szolgálatokat pedig a kijelölt tárca nélküli miniszter felügyelete alá rendelte. Ez a megoldás akkor megfelelt a fegyveres erők és rendészeti szervek esetében akkoriban hozott döntések mögötti politikai alapelveknek. Ennek megfelelően a békés átmenet következtében radikális átalakítás helyett a fokozatos módosításokra, az erőszakszervezetek megosztására és szoros kormányzati ellenőrzésére helyezte volna a hangsúlyt.

Az első törvényhozási kísérletet az ügynökkérdés tekintetében az akkor még markánsan kommunistaellenes SZDSZ-es országgyűlési képviselők nyújtották be. Képviselői önálló indítványuk címe: "A Belügyminisztérium egykori III/III-as ügyosztályának állományába tartozó, illetve nyilvántartásában szereplő szigorúan titkos állományú tisztek és hálózati személyek adatainak kezeléséről" volt. Ezt a törvényjavaslatot végül az Országgyűlés nem tárgyalta. A törvényjavaslat indoklása szerint a társadalom igazságérzetét méltán sértené, ha azok a személyek, akik részint hivatásos tisztként konspirált állásokban, részint hálózati személyként támogatták az állambiztonsági szervezet politikai elnyomó tevékenységét, a rendszerváltást követően is köztiszteletnek örvendő állásokat tölthetnének be. A javaslat célja olyan jogi helyzet megteremtése volt, amely az elmúlt politikai rendszer elnyomó feladatokat ellátó szervezetének, a BM III/III-as ügyosztályának alkalmazásában álló személyek politikai, közéleti szereplésének korlátait állítja fel. Ezt a javaslatot - úgy, ahogy mondtam - az Országgyűlés nem tárgyalta, ám az alapgondolaton finomított az MDF-es kormánytöbbség. Az akkori kormány több törvényjavaslatot is benyújtott.

Azonban jól tudjuk, hogy a jogi szabályozás önmagában semmilyen politikai rendszerben, diktatúrában és demokráciában nem határozza meg tartalmában az állambiztonsági szolgálatok működését, ahogyan más állami szerv esetében sem teszi. Az MDF-es kormány 1991-ben "A Belügyminisztérium volt III/III-as csoportfőnöksége hivatásos, valamint szigorúan titkos állományú tisztjei és hálózati személyei adatait tartalmazó, 1990. február 14-én lezárt nyilvántartásának, továbbá az egykori államvédelmi szervek és karhatalmi alakulatok tisztjei adatainak felhasználásáról" címmel nyújtotta be törvényjavaslatát. Az előterjesztés célja az volt, hogy a szigorúan titkos tisztek, a hálózati személyekről készített nyilvántartásban szereplő személyek, az államvédelmi szerveknél szolgálatot teljesített hivatásos tisztek, illetve 1956-57-ben karhatalmi alakulatban, állományban lévők azonosak-e a tételesen felsorolt tisztségeket betöltő állami vezető személyekkel.

A javaslathoz akkor több száz módosító indítvány érkezett, majd a kormány a nemzetbiztonsági bizottság javaslatára átdolgozásra visszavonta ezt a törvényjavaslatot. Az ellenőrzést az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága közreműködésével a belügyminiszter végezte volna. Az adatok alapján felszólíthatták volna az érintett személyt a tisztségről való lemondásra, illetve kezdeményezhették volna, hogy mentsék fel. Ha az érintett személy nem mondott volna le, illetve nem mentik fel, akkor a megkeresésre feljogosított személyek együttesen intézkedhettek volna az adatok nyilvánosságra hozataláról.

Tisztelt Országgyűlés! Az Antall-kormány 1993. február 4-én terjesztette be újabb törvényjavaslatát az egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről. A javaslatot a parlament 1994. március 8-án bocsátotta zárószavazásra. Az új törvény felsorolta azon személyek körét, akiknél ellenőrizni kell, hogy teljesítettek-e szolgálatot a volt BM III/III-as csoportfőnökségnél és elődjeinél, vagy adtak-e ezeknek a szerveknek hálózati feladatok vállalására vonatkozó, saját kezűleg aláírt nyilatkozatot vagy jelentést, és kaptak-e tevékenységükért ellenszolgáltatást, illetve teljesítettek-e szolgálatot 1956-57-ben karhatalmi alakulatban, valamint betöltöttek-e olyan politikai vagy állami tisztséget, amelyben a meghatározott szervek feladatkörébe tartozó adatokról döntéseikhez tájékoztatást kaptak.

Az ellenőrzést az Országgyűlés által a Legfelsőbb Bíróság elnökének egyetértésével az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága javaslatára határozott időre megválasztott bírákból álló bizottságok végezték. A törvény úgy rendelkezett, hogy ha az ellenőrzést lefolytató bizottság döntése szerint az ellenőrzött személy végzett a törvény szerint meghatározott tevékenységet, akkor a bizottság felszólította volna, hogy 30 napon belül mondjon le tisztségéről, és egyben figyelmezteti, hogy ellenkező esetben a döntést nyilvánosságra hozza.

Az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) Ab-határozatával számos rendelkezést megsemmisített a törvényből. A határozat indoklásában az Alkotmánybíróság leszögezte, hogy az Országgyűlés egységes alkotmányos ismérvek alkalmazásával határozza meg az átvilágítandók új listáját, biztosítsa az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltételeit. Előírta azt is, hogy be kell vonni a vizsgálatba a működő nemzetbiztonsági szolgálatok irattárait is. A jogalkotó 1996-ban az 1996. évi LXVII. törvénnyel - az előbbi törvény módosításával - létrehozta a Történeti Hivatalt.

Az első Orbán-kormány idején, 2000-ben lényeges, gyökeres módosítások történtek. Az Országgyűlés az átvilágítandó személyek körét kiterjesztette egyes közbizalmi és közvélemény-formáló tisztséget betöltő személyekre is. E módosítások indoka az volt, hogy azok, akik fontos területen kiszolgálták az előző rendszert, ne maradhassanak ki az ellenőrzésből. A módosítás következtében az ellenőrzés új tisztségek betöltőire is kiterjedt, nevezetesen: a pártok országos és megyei tisztségviselőire, egyes médiaszereplőkre, valamint a bírákra és ügyészekre. A személyi kör nagyságrendekkel történő kibővítését a közélet átláthatósága iránti társadalmi és alkotmányos igény indokolta. Több mint 10 ezer - még egyszer mondom: több mint tízezer - személy átvilágítása történt meg, ebből mintegy 200 személy maradt fönn a rostán.

Az Országgyűlés 2001. június 12-én az ügynöktörvény újabb módosítása keretében - a 2001. évi XLVII. törvény - a Történeti Hivatalt állami szaklevéltárrá nyilvánította, ez megkönnyítette a kutatást, és egyszerűsítette a kutatók munkáját. Ez a két törvényi módosítás jelentős mértékben elősegítette az állambiztonsági múlt megismerését.

Tisztelt Országgyűlés! 2002-ben Medgyessy Péter miniszterelnök szt-tiszti múltja került napvilágra. A szocialista kormány nem tudta elkerülni a botrányt, ezért két törvényjavaslat került a Ház elé 2002 júliusában. Az egyik T/541. számon az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról, a másik T/542. számon a közéleti szerepet betöltő személyek állambiztonsági múltjának nyilvánosságra hozataláról. Az akkori szocialista-liberális kormánytöbbségnek a figyelem elterelése volt a célja, ezért jött létre például a Mécs-bizottság.

(10.10)

A T/542. számon benyújtott javaslat, amely a közéleti szereplők múltjának nyilvánosságra hozataláról szólt, nem is került elfogadásra. A végül elfogadott törvényt "Az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltáráról" címmel a 2003. évi III. törvényszámon hirdették ki. Ahhoz, hogy e törvény rendelkezéseit pontosan átgondoljuk, érdemes rátérni a jelenlegi szabályozás bizonyos részleteire is.

A közelmúltunk megismerhetőségével kapcsolatban rátérnék a jelenlegi törvényi szabályozás által biztosított lehetőségekre. Már említettem, hogy akkor a D-209-es botrány után két törvényjavaslat született, de csak az egyiket fogadta el a Ház. A jelenlegi szabályozás hagy maga után kívánnivalókat, így például a közszereplő fogalmát pontatlanul definiálja, és a védelmi idő is problémát jelenthet. Először is az egyéni megismerés szintjén a törvény mindenkinek lehetőséget ad arra, hogy megismerje a vele kapcsolatba hozható adatokat. Ebbe beleértendő az is, hogy ki volt az a hálózati személy vagy úgynevezett operatív kapcsolat és hivatásos alkalmazott, aki őt megfigyelte.

A levéltár a tudományos kutatók számára is nyitva áll. A személyes adatokat nem tartalmazó iratok teljesen szabadon kutathatók. A személyes adatok az úgynevezett védelmi időn túl szintén szabadon kutathatók. E védelmi idő általános esetben a megfigyelt személy halálát követő harminc év. Az indokolás szerint a megfigyeltek érdekeit védi a törvény, azonban többen joggal kritizálták ezt az időtartamot, mert álláspontjuk szerint ez a harmincéves védelmi idő túlságosan hosszú.

Más a helyzet a közszereplők tekintetében. A közszereplők esetleges állambiztonsági érintettségét bárki megismerheti, és azt nyilvánosságra is hozhatja. A törvény azonban a közszereplőséget az érintett személy nyilatkozatára alapozza, vagyis akárki nyilatkozhatja, hogy nem közszereplő.

Az állambiztonsági érintettség a következőt jelenti: a közszereplő hivatásos alkalmazott, operatív kapcsolat vagy hálózati személy volt. A törvény maga határozza meg e kategóriákat. A hivatásos alkalmazott szolgálati jogviszonyban volt. Az operatív kapcsolat azt jelenti, hogy a III. főcsoportfőnökség társadalmi vagy alkalmi kapcsolat kategóriájában nyilvántartásban volt. A nyilvántartás ténye e tekintetben elegendő a törvény szerint. A hálózati személy pedig azt jelenti a törvény szerint, hogy olyan személy, aki titokban fedéssel, fedőnévvel jelentést adott, ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült. Itt szeretném megjegyezni, hogy a beszervezési nyilatkozat aláírása önmagában csak annyit bizonyít, hogy bizonyos személy vállalta az együttműködést. Azt, hogy egyáltalán adott-e jelentéseket, és ha adott, azok értékét már a jelentései tartalmából ki lehet következtetni.

A nyilvánosságra hozatal szabályait a 2011. évi CXII. törvény szabályozza. E törvény szerint a tudományos kutatást végző személy vagy intézet személyes adatot akkor hozhat nyilvánosságra, ha az érintett ahhoz hozzájárult, illetve a történelmi eseményekről folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához az szükséges. Amint már említettem, visszás helyzetet teremt, hogy a közszereplőt meg kell kérdezni arról, hogy ő közszereplőnek tartja-e magát. Az úgynevezett védelmi idő szabályozása, vagyis a harminc év esetleges csökkentése továbbgondolásra érdemes. Célszerűnek látom a nemzetközi gyakorlatot is bemutatni, ugyanis annak a tapasztalataiból is meríthetünk.

Tisztelt Országgyűlés! Érdemesnek tartok néhány félreértést eloszlatni. Fontos kiemelni azt, hogy szinte minden hasonló problémával küzdő országban egy bizottság vagy egy intézet foglalkozik ezzel a kérdéssel. Sehol sincs olyan szabályozás továbbá, amely minden iratot, dokumentumot akadálytalanul kutathatóvá tesz. A külügyi és kémelhárítási iratok, dokumentumok mindenütt különösen szigorúan kezeltek, egyes helyeken egyáltalán nem is kutathatók.

A Cseh Köztársaságban a kutatási és információ-kárpótlási feladatokat két szervezet látja el. 2000 februárjában jött létre a Totalitárius Rendszereket Kutató Intézet és az annak alárendelt Állambiztonsági Levéltár. Az érintettek betekinthetnek a róluk szóló iratokba, másolatokat kérhetnek. Egyébként nincs különbség a kutató és az állampolgári kérelmek között. A kutatók számára az adatok nem anonimizáltak, bár a tartótisztek egészségügyi kartonjai nem megismerhetők. Szlovákia 2002-ben hozta létre a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Az érintettek megismerhetik a róluk jelentő személyek és tisztek adatait, azonban a harmadik személyek adatait anonim módon közlik. A cseh és szlovák szervek történelmi okból szoros együttműködésben dolgoznak.

Lengyelország 1998-ban alapította meg a Nemzeti Emlékezet Intézetét. Ez az intézet követi a nemzetközi sztenderdeket. Mindenkinek joga van betekinteni, másolatot azonban csak anonimizált formában kaphat. Az állambiztonsági szervek alkalmazottainak és hálózati személyeinek fedőneveit, ha a dokumentumok alapján lehetséges, az intézet munkatársai oldják fel. Szigorúbb a sajtó és a tudományos kutatók számára a szabályozás. A kutatók és a sajtó munkatársai számára megbízólevél kell az őket delegáló szervezetektől. A felhasználásra az intézet elnöke vagy a levéltári osztály igazgatója adhat engedélyt.

Romániában 1999-ben hozták létre a román állambiztonsági iratokat kezelő tanácsot. Az intézet kezelésében a Securitate iratai vannak. Romániában a hozzáférési szabályok jelenleg szigorúbbak a magyarnál.

Utoljára, de nem utolsósorban szeretnék a Stasi-iratokkal foglalkozó német gyakorlatra kitérni. Az NDK állambiztonsági iratait az NDK állambiztonsági iratokat kezelő szövetségi megbízott hivatala, közkeletű nevén a Gauck-intézet kezeli. Mindenkinek jogában áll betekinteni, akiről jelentés készült. A érintettek korlátozás nélkül férhetnek hozzá minden olyan irathoz, amelyek róluk készültek. Az anonimizálás itt is feltétel, az egykori hivatásos alkalmazottakra és együttműködőkre ez azonban nem vonatkozik. Az egykori titkos információk lejáratási célból nem használhatók fel. A jogszabályok szigorúan szankcionálják azokat a magatartási formákat, amelyek a személyes adatot az érintett hozzájárulása nélkül hozzák nyilvánosságra. Külön szabály vonatkozik azokra, akik akkoriban politikusok, ismert emberek, közéleti személyiségek voltak. A gyakorlat Németországban jelenleg az, hogy az iratok kiadása előtt minden esetben értesítik az érintettet.

Tisztelt Országgyűlés! A mai vitanap célja az, hogy közösen kezdjünk kialakítani egy olyan álláspontot, amely mindenki számára elfogadható megoldást jelenthet a jövőre nézve. Ezért jöjjön még néhány tény, adat és információ, amely a vitában hasznos, vagy talán jobban segíthet megvilágítani a kérdést.

1. A Történeti Levéltár mára az iratok mintegy 93 százalékát kezeli. Ennek megoszlása a következő: mintegy 81 százalék jelentés, körülbelül 12 százaléknyi irat vonatkozik a szolgálatok belső működésére, és 7 százaléknyi irat szól a szolgálat akkori személyi állományáról. Ezen iratok elég jól feldolgozottak, sőt már ma is létezik interneten hozzáférhető információs bázis. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának honlapján ez bárki számára bármikor megtekinthető.

2. Létezik egy magánkezdeményezés, az Emlékpont Alapítvány által üzemeltetett szigoruantitkos.hu, amelyen szintén számos egykori úgynevezett ügynök neve található meg. Az előző két honlapon folyamatosan frissülnek a nevek, ez azt jelenti, hogy bővül nevekkel, adatokkal és friss kutatási eredményekkel. Fel kell azonban hívni a figyelmet a veszélyekre is. A névazonosság - hiszen sok azonos vezetéknév van - nagyon veszélyes lehet, ezért különösen körültekintő módon kell eljárni, hogy ebbe a hibába ne essenek a nyilvánosságra hozók.

3. Hangsúlyozni szeretném, hogy akikről jelentések születtek, ma is bármikor szabadon hozzáférhetnek az anyagaikhoz.

A problémákat a következőkben szeretném megvilágítani. Soha nem lehet tudni, hogy kit milyen okból szerveztek be. A totális nyilvánosság ebben az értelemben akár káros is lehet. Káros lehet az is, hogy valakiről jelentettek, és életének a titkai nyilvánosságra kerülnek. Több olyan esetről tudunk, hogy ugyan valakit beszerveztek, de jelentéseket nem írt, hátrányt nem okozott. Nem lehet könnyen utánajárni annak sem, hogy ki milyen körülmények között fejezte be az ügynöki munkáját. Az sem egyszerű munka, hogy a jelentések sorsának utánajárjunk.

Utoljára, de nem utolsósorban az ügynök, az szt-tiszt és mindenki, aki ilyen jellegű munkát végzett, végrehajtó állomány volt. Ez azt jelenti, hogy az utasításokat, a direktívákat, a parancsokat mindig az állampárt, vagyis az MSZMP határozta meg, ezért az akkori politikai vezetők felelőssége megkerülhetetlen. Az államnak és a törvényhozónak nem lehet más feladata, mint az, hogy a nemzetbiztonsági érdekek figyelembevételével a múltat egyértelműen tisztázza.

Mi lehet a cél? Az, hogy a múlt lényegi elemeit feltárjuk, hogy a jövő nemzedékei kellően széles bázisú kutatásokon alapuló tudást szerezzenek. Meg kell alapítani ezért egy intézményt. A teljes és szűrés nélküli nyilvánosság újra áldozatokat teremthetne a kommunista rendszer áldozataiból. Először is azt kell eldönteni, hogy ki fogja ezt a tevékenységet végezni. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség hozott egy döntést, amit az Országgyűlés elfogadott. E döntés szerint a Nemzeti Emlékezet Bizottságát az alaptörvényben annak átmeneti rendelkezései között létrehozta. E testület éppen azért lenne felelős, hogy a kommunista múlt feltárását segítse. A Fidesz-KDNP frakciószövetség tette egyértelművé azt a szándékot is, hogy a kommunista hatalombirtokosok közszereplőknek minősülnek, és személyiségi jogvédelemre csak nyilvánvalóan valótlan állítás esetében tarthatnak igényt. Ezt az LMP nem szavazta meg.

Ha az LMP által benyújtott törvényjavaslat mentén vizsgálnánk a problémát, pont azokat a területeket hagynánk érintetlenül, amelyek a legfontosabbak, vagyis a politikai felelősség kérdéskörét. A politikai megrendelőkről ugyanis az LMP javaslata nem szól.

(10.20)

Ha valóban teljes megoldást szeretnénk találni - és úgy gondolom, ez a feladatunk -, akkor átfogóbb és koncepcionális megoldás mentén kell elindulnunk. Ez lehet majd a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága szabályozását véleményem szerint a következő elvek mentén kell kialakítani.

1. A lusztráció. Meg kell határozni, kik azok, akiktől elhatárolódunk, akiket nem akarunk felelős pozícióban látni a jövőben. Mi az, ami egyértelműen a diktatúra kiszolgálásának minősül, vagyis kell-e alkalmazni szankciót? Ha igen, kikre, milyen körülmények között és milyen feltételekkel?

2. Az áldozatok jogainak kiterjesztése, vagyis mindennemű iratot, amennyiben lehetséges és nem veszélyeztet nemzetbiztonsági érdekeket, teljességében, anonimizálás nélkül kaphassa meg az érintett személy, és dönthessen annak teljes nyilvánosságra hozataláról.

3. A jelenlegi szabályozásban álláspontunk szerint meg kell változtatni a közszereplő fogalmát. Itt pontos definíciók szükségesek. Úgy gondolom, hogy ha ezt a meghatározást meg tudjuk alkotni, akkor nagyon nagy lépést teszünk előre.

4. A helyi közösségek kutatásait elő kell segíteni. Ilyen például - erre nagyon jó példa - Hódmezővásárhely, az Emlékpont, amelyről korábban szóltam, amely rendkívül előrehaladott a saját emlékezetének, történelmének a feltárásában, a települések ez irányú kezdeményezéseit támogatni kell.

Tisztelt Országgyűlés! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága arra lesz ugyanis hivatva, hogy összefüggéseiben is felderítse a múltat. A mai politikai vitanap eredményeit a későbbi szabályozás kialakításába beépítjük. A kormány 2012. május 15-re készül el a részletszabályozással. Ezzel további forrásokat áldozunk kutatási célokra, a nemzeti emlékezet történelmi feldolgozására, így reményeink szerint közelebb juthatunk majd az igazsághoz, és pontosabban látunk a történelmi kérdésekben. Bízom abban, tisztelt Országgyűlés, hogy a mai vitanap fontos mérföldkövet jelent ennek a kérdésnek a végleges megoldásához. Ehhez kérem az önök segítségét, és köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu