NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a mai politikai vitanapon ne csak mint országgyűlési képviselő, hanem mint szűkebb pátriám, környezetem, Csepel polgármestere is megosszam önökkel gondolataimat.
(A jegyzői székben Göndör Istvánt Szilágyi Péter váltja fel.)
Az állambiztonsági múlt megismerése nélkül nehezen érthető meg a XXI. századi Magyarország társadalmi és politikai jelene. Meggyőződésem, hogy ennek nélkülözése révén a jövőnket sem tudjuk elválasztani a feltáratlan múltbeli események súlyos terhétől. Az elmúlt években szemtanúi lehettünk, hogy egy megyei jogú város az állambiztonsági múlttal való szembenézés nehéz, olykor személyes érdekeket is sértő útját választotta. Hódmezővásárhely a múlt feltárásában vállalt feladatát... - a létrehozott intézmények és a folyamatos kutatások áttörték a hallgatás falát. Komoly állami és társadalmi feladat terhét vették át, amely követendő példa jómagamat és közösségemet is cselekvésre ösztönözte.
Tisztelt Képviselőtársak! Csepel idén ünnepli újjáalakításának 300. évfordulóját. Ebben a 300 évben nagyon sok dolog történt velünk. Hozzánk köthető a modernkori magyar hadiipar hőskora, repülőt és motorkerékpárt is gyártottunk, volt papír- és posztógyárunk, világhírű gombakutatónk, és még van hajókikötőnk. De egykor sajnos volt internálótáborunk is, és még mindig velünk él hamis mítoszunk, a vörös Csepel. Múltunk tehát a XX. század minden árnyoldalával együtt rendkívül gazdag, s nekünk talán még egy kicsit gazdagabb is, mert a kommunizmusból nekünk egy kicsit több jutott, mint másoknak. A múlt itt felejtette bűnös emlékezetét, s rajtunk hagyta mélyen belénk égetett lenyomatát.
Mit tehetünk tehát ebben a nyomasztó és hátrányos helyzetben? 2010-ben Csepel az újjáépítés mellett döntött. Ezt a munkát a lelkek begyógyításával kell kezdenünk. Első lépésként értékítéletet kell alkotnunk, hogy meghatározhassuk, mi a jó és mi a rossz, mi a helyes és mi volt a helytelen. Mindehhez pedig elsősorban alapos múltismertetésre van szükség, iránytűre, amely nem hagy minket cserben a múlt zavaros útvesztőiben.
Így hát döntő feladatra szántuk el magunkat, s eldöntöttük, hogy fel kell tárni, megismerhetővé kell tenni Csepel állambiztonsági múltját is annak érdekében, hogy új korszakhatárt nyithassunk a jövő felé. Csepel polgármestereként én is a nyilvánosság pártján állok, teszem ezt azonban úgy, hogy sohasem tévesztem szem elől az áldozatok védelmének legfőbb szempontját. Nincs ennél nagyobb és erősebb érdek, az elmúlt rendszer üldözöttei nem válhatnak újból áldozatokká. Úgy vélem azonban, hogy e két szempont, az áldozatok védelme és a múlt megismerése nagyon is összeegyeztethető, sőt egymást feltételező kritérium, mert nekünk elsősorban a politikai megrendelői oldal felelősségére és a rendszert fenntartók szerepére kell koncentrálnunk. A feje tetejéről végre a talpára kell állítanunk azt a piramist, amely meghatározza számunkra a felelősségek sorrendjét és nagyságrendjét. Meggyőződésem, hogy a múlttal való őszinte szembenézés, a bűnösök és a felelősök megnevezése előreviszi nemzetünk felemelkedésének ügyét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után a Kádár-diktatúrának szembe kellett néznie az Egyesült Nemzetek Szervezetének elítélő határozataival, az úgynevezett magyar kérdés napirenden tartásával. Az igen feszült nemzetközi helyzet 1962 decemberéig állt fenn, amikor Magyarország teljes jogú tagságát visszaállították, az ügy lekerült az ENSZ napirendjéről. A lépés a megelőlegezett és véleményem szerint elhamarkodott bizalom jele volt, ám ha a döntéshozók ismerték volna a magyar pártvezetés valós szándékait, valószínűleg soha nem követték volna el ezt a hatalmas politikai baklövést.
Az 1963. esztendő cezúra a magyar történelemben. A politika színpadán befejeződött a megtorlás, a megfélemlítés és a rettegés eszközeinek nyílt használata. Tízezrek ültek még Kádár börtöneiben, amikor a kommunista elit felkészült a második felvonásra, ami a kádári konszolidáció, a gulyáskommunizmus, a puha diktatúra, a legvidámabb barakk szóképek emlékeként él a magyar közösség tudatában. A diktatúra lényege, az elnyomás nem változott, csak eszközrendszere finomodott. A politikai felszínen változást hozó esztendő azonban a színfalak mögött jól bevált, begyakorolt technikát alkalmazott, és ezen módszerekkel biztosította azt, ami a kommunisták számára a legfontosabb volt, saját hatalmuk mindenáron való fenntartását. Az MSZMP, amelynek nyíltan bevallott utódpártja az MSZP, és a bábkormány nem késlekedett. Kádár János 1963. március 21-én e falak között jelentette be második amnesztiarendeletét. A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1963. évi 4. számú törvényerejű rendelet értelmében mintegy 3500 fő politikai elítélt kerülhetett szabadlábra. Ne felejtsük el ugyanakkor, hogy mellettük jelentős számban maradtak még forradalmárok a diktatúra börtöneiben, itt van példának Wittner Mária képviselőtársunk.
Az államszocializmus kétarcúságát és a kádári diktatúra valóságát hűen tükrözik azok az állambiztonsági dossziék, amelyek azokról a börtönben megfigyelt személyekről szólnak, akik az amnesztiarendelet hatálybalépése után kerültek szabadlábra. Ezen politika által meghurcolt személyek hányattatása azonban szabadulásukat követően még nem ért véget. Az állambiztonság tudatosan és előre eltervezett módon két kategóriát állított fel közöttük: a besúgókét és a megfigyeltekét. A kontroll teljes volt. Az egykori elítélteket szabadulásukat követően volt cellatársaikkal figyeltették meg. Ördögi kör volt ez, amelyből, ha valakit belerántottak, soha többé nem lehetett szabadulni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Arról, hogy ez hogyan történt a gyakorlatban, egy nagyon rövid csepeli történetet mesélnék el, amelynek érdekessége, hogy témáját egy 1964-ben írott állambiztonsági szakdolgozat is feldolgozta. Főszereplője egy csepeli srác, akinek tevékenységén keresztül betekintést nyerhetünk a kádári konszolidáció már-már elfeledett világába. Az 1956-os tevékenységéért elítélt hősünk szabadulását követően egykori bajtársairól, a gyűjtőben szerzett kapcsolatairól, mentorairól, kollégáiról, közeli barátairól és a feladatokban megjelölt személyekről adott jelentéseket. Egészen 1971 tavaszáig szolgálta az állambiztonsági szerveket, amikor egyszerűen leselejtezték, mert már nem bírta feldolgozni azt a feszültséget, amelybe belekényszerítették. 33 évesen magányos alkoholistává vált. Munkadossziéját lezárták, központi irattárba helyezték, az állambiztonság elkönyvelte, hogy egy ügynökkel kevesebbel kell számolniuk; statisztikai adatot csináltak belőle. A történet hátterében megismerhetjük, hogyan válhattak testvéri közösségben együtt harcoló bajtársak egymás besúgóivá, esküdt ellenségeivé. A dossziékban olvasható jelentésekből megfélemlített, megtört, paranoiába, depresszióba hajszolt emberek életébe nyerhetünk bepillantást.
Vesztesek vagy áldozatok ők? Összetett ez a kérdés. Kérdőjelek ugyanakkor emellett tucatszámra sorakoznak előttünk. Mi lett az egykori párt-, munkásőr-, szakszervezeti, úttörő- és KISZ-vagyon sorsa? Mi lesz a kommunista nyugdíjak kiegészítő járadékaival? Mi a titkuk a sikeres privatizátoroknak? Hogyan működött az állambiztonság politikai irányítása? Milyen feladatokat láttak el a szovjet összekötők? Volt-e egyáltalán a szovjetektől független szuverén érdek Magyarországon? Mindezen kérdések megválaszolása nagyszabású történészi feladat, amelynek megválaszolásában azonban a kormány már elkötelezte magát.
Tisztelt Ház! Meggyőződésem, hogy a fenti kérdések, illetve az ezekre adott válaszok nemcsak a kádári múlt, de a rendszerváltás Janus-arcúságát is megismertetik. Édesapám szokta mondani, hogy a kommunisták csak ahhoz értenek, hogy másoktól elvegyék, elrekvirálják azt, amit verejtékes munkájukkal megtermeltek. Sáskajárásszerű pusztítást vittek véghez. Így volt ez Csepelen is. Először lezüllesztettek mindent, megszüntették a termelést, elvették a melósok kenyeret adó munkáját, végül az ingatlanokat, a gépeket meg lenyúlták. Azok a gazemberek, akik addig pártaktívákon osztották az észt, a komcsi ideológiát, hirtelen átvedlettek gyáriparos urakká, vezérigazgatókká vagy a liberális demokráciát féltő politikusokká. Csepelen név szerint meg tudjuk mondani, melyik elvtársból mi lett.
(14.00)
Tudjuk, hogy mely cégeken keresztül lopták szét Weiss Manfréd dicső örökségét. Mindezt nyilvánosságra is fogjuk hozni a Vörös Csepel című tényfeltáró dokumentum második kötetében, egészen visszamegyünk a rendszerváltást megelőző évekig.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Nemzeti Emlékezet Bizottsága jövőbeni vizsgálataival és jelentéseivel remélhetőleg országosan is pontot tesz majd ezekre a rendszerváltás óta magunkkal cipelt nagy társadalmi kérdésekre, és megteremti a lehetőségét a múlttal való valódi szembenézésnek.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés